"Valami folytatódik, ha nem is a dal."

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Ad Astra, 2013

A történet: Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse?
Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét?
A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen.
A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra.

A könyv trailere

Nagyon sokáig húztam az elolvasását, és sajnos nem tudom azt mondani, bár gyorsabban olvastam volna. Ez a könyv olyan témát taglal, amivel nem szívesen foglalkozik az ember, vagyis azzal, hogy mit csinálunk a bolygónkkal, mire használjuk a lányainkat, és egyenlő társadalomban élünk-e. Ezek mind olyan kérdések, amikről külön szakdolgozatokat lehetne írni, és a könyv csak egy kis részét érinti mindennek.

Bár tény, hogy megjelenik itt sok dolog. Tinédzserterhesség, állatkísérletek, terrorizmus, bioterrorizmus, környezetvédelem... szinte nincs olyan világméretű probléma, amit ne említene Rogers. 

A könyv nagy szerencséje, hogy egy fiatal lány szemszögéből ismerjük meg a történetet, aki a maga esetlen módján csak az emberiségen próbál segíteni, és elhiszi, hogy minden egyes ember számít, hogy minden áldozat megtérül. Én a könyv fele körül jöttem rá, hogy mit is tervez Jessie (jó, tudom, előbb is egyértelmű volt, csak számomra nem tűnt akkora dolognak), és abban egyet értettem, hogy álszentség volt a szüleitől, hogy ha más lány csinálja, akkor oké, de ha ő, akkor nem. Persze minden szülő a saját gyerekét szereti a legjobban, és őt akarja megvédeni mindentől, viszont Jessie-t meg lehetett volna győzni szerintem más érvekkel is, nem azzal, hogy az apja bezárja.

Igazából ha eltekintünk a poszt-apokaliptikus betegségtől, akkor ez egy átlagos tinikönyv. Jessie szerelmes lesz, veszekednek, féltékenykednek, összeveszik a szüleivel, bulizik, lázad, aktivista csoportokhoz csatlakozik. Csak ott van mellette az AHS. Innentől spoilerek.

Számomra az a legfurább, hogy az apja egész végig erre neveli Jessie-t, hogy legyen biológus, váltsa meg a világot, aztán mesél neki erről az új programról, a Csipkerózsikákról, meg a lefagyasztott petesejtekről, és csodálkozik, hogy a gyerek rögtön rákap az ötletre. Előtte isteníti a bátor lányokat, és azt mondja, bennük van a jövő, aztán meg pillázik nagyokat mikor Jessie nekiront egy késsel, hogy engedje szabadon, mert ő is terhes akar lenni. Bár ez a reakció se pont normális. Tetszett az idézet a borítón, Jessie tényleg rájön, hogy nagy önzés kell az önzetlenséghez. Hiszen ő az életét be AKARJA fejezni, a Csipkerózsikaság csak egy jó indok hozzá. Amúgy én végig azt vártam, miután lefeküdt hogyishívjákkal, hogy terhes lesz, mármint rendesen. Bár aztán rájöttem, hogy ott van az a kis izé fogamzásgátló a vérükben. A kedvenc részem meg egyértelműen a ruhás volt. 

Spoiler vége.

Ami igazán megfogott engem ebben a könyvben már a legelején, az a borítója. Az Ad Astra amúgy is ott van a toppon, sokkal jobbak szoktak lenni mint az eredetik, de ez különösen fantasztikus. Imádom a színét, meg a képet, hogy csak egy kis cellux tartja fent a leeséstől. A borítót Gyermán Petra tervezte, még anno csinált vele az Ad Astra egy interjút, itt elolvasható.

Értékelés

Összességében: 10/6

Film-faktor: 10/1 Ha lenne is film, nem nézném meg

Julie Anne Peters interjú

Sziasztok!:) Ez a júniusi Goodreads YA hírlevél interjúja. Nem olvastam még semmit Julie Anne Peterstől, de egész szimpatikusnak tűnik az interjú alapján, és amúgy is keresem a minőségi LGBT könyveket. Talán bepróbálkozom a Lies My Girlfriend Told Me-vel. Nem tudnék arról, hogy bármelyik könyvének el lennének adva a jogai magyar kiadóhoz, pedig elég sokat írt már. Mondjuk Magyarország meg az LGBT irodalom... Talán majd egyszer :) Addig is jó szórakozást!

Az írónő

Bár most nehéz elképzelni, de volt olyan idő, amikor lényegében nem voltak könyvek meleg tinédzserekről. Mire Julie Anne Peters megírta a Keeping You a Secretet (KYAS) már több könyve megjelent általános iskolás szerelmekről és veszekedésekről. Julie rengeteg üzenetet kapott az olvasóitól a könyv megjelenése előtt, akik egy olyan könyvre vágytak, amelyben magukra ismerhetnek. Azóta írt egy transznemű tinédzserről, aki saját identitását keresi (Luna), egy abuzív kapcsolatról (Rage: A Love Story), sőt, egy alternatív bál megszervezéséről is (It’s Our Prom).

A legutolsó könyve (Lies My Girlfriend Told Me [LMGTM]) árulásról szól, ami Alix barátnőjének, Swanee-nak halála után derül ki. A továbbiakban Julie még több információt oszt meg velünk, valamint mesél az írás folyamatáról, kedvenc könyveiről, és a queer YA irodalom változásáról is.

Danika at The Lesbrary: Egyike vagy azoknak az íróknak, akik népszerűvé tették a queer YA-t! Hogyan változott meg a műfaj mióta elkezdtél benne alkotni? Mik a kedvenc leszbikus YA könyved – különösen az újabbak közül?

Le se tudom betűzni, hogy úttörő, szóval én simán csak jó helyen voltam jó időben. A szerkesztőm és az ügynököm is erősködött, hogy írjak egy leszbikus szerelmes történetet. Azt hittem, hogy a halálba akarnak küldeni, hogy így vállaljam fel magam. Egy évembe telt, hogy leküzdjem a félelmemet, de amikor elkezdtem megírni a könyvet rájöttem, hogy ennél jobban rég szórakoztam. Minden érzelem igaznak és őszintének érződött. És a több száz (talán több ezer) levél alapján, amiket coming-outoló fiataloktól kaptam rájöttem, mennyire fontos volt, és fontos még most is a KYAS.

Julie, és partnere, Sherry

Mára túlléptünk magán a coming-outon – nem mintha nem ez lenne mindennek a gyökere. De az írók már egy queer mindennapjairól írnak – szerelemről, családról, és barátokról, és önmaguk kifejezéséről. A queer irodalom már fantasyban, science fictionben és sima romantikában is alkot. Mindenféle ember lehet már főszereplő, főgonosz, vagy mellékszereplő, akik bátorítanak, vagy épp ellenkezőleg.

Mivel már nyugdíjba vonultam (félig-meddig), főállásban irodalmat tanítok a ColoradoReading Corpsnál, és közel sincs annyi időm olvasni, amennyit szeretnék. Mikor hazaérek a suliból kómába esve nézem a Judy bírónőt.

Mégis van három emlékezetes könyv, amit idén olvastam: az Openly Straight Bill Konigsbergtől, az October Mourning: A Song for Matthew Shepard Lesléa Newmantől, és a Kiss the Morning Star Elissa Janine Hoole-tól.

Johnp: Sima YA könyvekkel kezdtél, aztán átváltottál érettebb témákra a szexualitásról és a nemi identitásról. Azon gondolkodtam, hogyan fogadta (vagy nem fogadta) el a kiadód ezt a változást?

A kiadóm sosem kérte, hogy szépítsek a stílusomon vagy a témáimon, és szerintem ez azért van, mert sosem írom le szó szerint a szex jeleneteket. Majd az olvasók megteszik ezt, ahogyan ők szeretnék. Kifejezetten nem szeretem a kettős mércét, amivel a férfiakat és a nőket mérik. Miért kell a lányoknak megállni a csókolózásnál, amikor a fiúknak mindent szabad? Szóval, ja, a karaktereimnek mindent szabad. Mégis, megpróbáltam ízléses és érzékeny maradni a fiatalabb olvasók kedvéért, és nem arra ösztönözni őket, hogy szexeljenek a körülményekre való tekintet nélkül.

Vincenzo: Honnan jött a LMGTM ötlete? Csalt már meg barátnőd?

Lies My Girlfriend Told Me (2014)

Ha lett volna olyan barátnőm, aki megcsal, seggbe rúgom (nagyon kemény, ugye?). Komolyan, ennél én többet érdemlek, és remélem, mindenkinek van akkora önbecsülése, hogy ne adja alább a kizárólagos szeretetnél, ami kijár nekik.

Nehéz megmondani, honnan jönnek az ötleteim. Sokszor évekbe telik kitalálni. Aztán egyszer csak fény gyúl a fejedben, és arra gondolsz: Már emlékszem, hogy melyik múltbeli esemény alapján fogom megírni ezt a könyvet.

A LMGTM esetében tele voltak a híradások fiatal atlétákkal, akik megmagyarázhatatlan módon hirtelen szívmegállásban meghaltak. A legelső oldalon kiderül, hogy a főszereplő egy sikeres atléta, aki kora reggelente futni jár. Ezen a napon összeesik, és meghal. Ez ösztönzi a barátait arra, hogy felgöngyölítsék az ügyet, beleértve a hazugságokat és titkokat, amiket nem mondott el nekik. Minden új könyvemmel ki akarok próbálni valami mást. Rejtélyt akartam írni, kiszámíthatatlan véggel. Vannak tanulságok az életről, a halálról, a veszteségről és az életben maradásról is.

Miss Panek: Az iowai kisváros, ahol tanítok, nagyon konzervatív. Nincsen szövetkezetünk, ami kiállna a homoszexuálisok mellett, de a dráma klub menedéket jelent néhányuknak. Az egyik diákom kivette a könyvtárból a Lunát a tanév nagy részére (amíg nem tudott venni magának egy saját példányt). Ötletem sincs, hányszor olvasta el a fiú. Idén többször is női ruhában jött be a dráma klub gyűléseire, és átöltözött, mielőtt hazament. Tudnál más könyvet is ajánlani az én nem hivatalos homoszexuális szövetkezetem könyvespolcára?

Luna (2006)

Az embereket mindig az Amercian Library Association’s Rainbow Readseihez irányítom. Ezek nagy gonddal kiválasztott könyvek, fülszöveggel együtt. Itt az oldal honlapja.

Mellesleg nagyon büszke vagyok erre a diákra, hogy nem hajlandó beilleszkedni, és a dráma klubos barátai kétségkívül megmentik az életét.

Charlien: Találtál bármit az előző könyveidben, amitől később jobb író lettél, és fejlődött a fogalmazási képességed?

Mindig azért dolgozom, hogy jobb legyek. Egy író sosem ülhet a babérjain, mert a babérok csak ideiglenesek, aztán felakasztjuk őket egy falra. Egy olvasóm kritikájában láttam meg valamit, ami valahogy úgy hangzott, hogy „nem találja el, milyenek is a tinédzsereket”. Aucs. Ezek után csak írtam a dialógusokat, ahogy jöttek, és igyekeztem képben maradni a popkultúrával. Nincs rosszabb, mint ha hiteltelenséggel vádolnak.

Clarissa: Melyik könyvet írtad legtovább, és miért?

Ez könnyű, Clarissa. A Between Mom and Jo-t tíz év után kezdtem el. Sok ideig akartam írni egy fiúról, akinek két édesanyja van, aztán elválnak, és a fiú úgy érzi, hogy választania kell kettejük közül. Az én szüleim is elváltak, és bár nem két anya nevelt fel, mégis tökéletesen ismerem ezt az érzést.

Between Mom and Jo (2007)

Azt akartam, hogy az olvasók együtt érezzenek Nickkel (a főszereplővel), hogy megtudják, milyen két anyával felnőni, hogy hogyan kommunikál velük Nick külön-külön, és mennyire más lesz az élete, mikor a családja szétválik. Minden hónapban írtam egy jelenetet: Nick mindkét anyával. Nick egy anyával. Nick a másikkal. A közepén egy szünet, ahol minden megváltozik. De olyan volt, mint egy puzzle, és nem tudtam kitalálni, hogyan rakjam össze a darabokat.

Aztán egy nap minden jelenetet kiraktam a nappalim padlójára, felálltam, és rájuk néztem. És csak néztem őket. „Ez az” gondoltam „Tudom már mi ez. Egy album Nick életéről.”

Amint erre rájöttem könnyű volt kronológiai sorrendbe, egy egészbe rendezni őket.

Sara Pickell: Még mindig emlékszem milyen volt, mikor először olvastam a KYAS-et. Amint leraktam egy határozott és erőteljes katarzis kerített hatalmába. Hogyan kezeled érzelmileg, hogy ilyenekről írsz? Sikerült eltávolodnod ezektől a témáktól, vagy épp ellenkezőleg, alámerülsz az érzésekben, amiket közvetíteni kívánsz?

Köszönöm ezt a kérdést, Sara. Fején találtad a szöget: teljes mértékben azonosulok a könyvvel és a szereplőivel érzelmileg, fizikailag, és spirituálisan is. Amint elkezdek írni, belecsöppenek a világukba, szinte alig alszom, egész este részleteket és dialógusvázlatokat írok. Egyszer a partnerem megkérdezte, hogy megnézem-e valaha hogy mit írok esténként, mert olvashatatlan. Mire én azt feleltem, nem számít, hogy el tudom e olvasni, mert ameddig leírom a gondolataimat nem fogom őket elfelejteni.

Ahogy befejezek 10 vagy 100 vázlatot és a kézirat egész elviselhetően néz ki megengedek magamnak egy lélegzetvételnyi szünetet. És amint kész a szerkesztés és a borítókészítés a kiadómnál lefekszem egy hosszú, hosszú szundira.

Lauren Diaz: Három könyvedet olvastam már, és azokat szerettem a legjobban, amiket teljes beleéléssel olvastam. Van bármi tanácsod arra, hogyan lehet túllépni azokon a kommenteken, amik kritizálják azt, amit imádsz csinálni?

A kritikát nehéz elfogadni, pláne akkor, ha nagyon sokat dolgoztál és a könyvedre gyermekedként tekintesz. De ha író akarsz lenni meg kell tanulnod kezelni a visszautasítást. Emlékszem, egyszer, mikor egy nagyon rossz véleményt olvastam egy könyvről az ügynököm azt mondta „Ne fújd fel, Julie. Valaki biztos belepisilt a müzlijébe.”

Mostanában nem olvasok olvasói véleményt, legyen az rossz vagy jó. Mindig csak a rosszakra figyelek, és ez nem túl egészséges.

Amanda Jay: Mi történik Daelynnel a By the Time You Read This I’ll Be Dead után? (Bár nem hinném, hogy válaszolsz erre a kérdésre, mert úgy tűnik, hogy az olvasóra bízod, hogy elképzelje).

By the Time You Read This, I'll Be Dead (2010)

Éppen hazafele repültem egy konferenciáról ahol a bullyingról tartottam előadást. Folyton csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha a halálba löknek ezek az emberek? Tudjuk, hogy ez elég gyakran megtörténik, rengeteg tanuló öli meg magát minden évben, mert nem tudják elviselni a napi zaklatást.

Ez a könyv saját magát írta meg. Egyik nap felébredtem, és a kész kéziratot találtam az asztalomon. A címe az volt, hogy By the Time You Read This I’ll Be Dead (Mire ezt olvasod, halott leszek). Szó szerint sírva fakadtam.

Nem mondhatom el, mi történik, mert én sem tudom. Ti döntitek el, Daelyn hogyan „teszi magát teljessé”.

Sharon: Mohó olvasó vagyok, több mint három könyvet olvasok ki hetente. Szeretnék író lenni, de úgy érzem, túl sokat olvastam már ahhoz, hogy eredeti ötletekkel álljak elő. Honnan szerzel ihletet, és hogy teszed a szereplőidet ennyire egyedivé?

Az ihletet a saját életemből merítem (ami a te esetedben abszolút eredeti és különleges), cikkekből, amiket olvasok, történetekből, amiket mesélnek nekem, és a képzeletemből. Szerintem a legtöbb író pont olyan könyvmoly, mint te, és ez így van jól. Az olvasásból tanulhatsz a legtöbbet az írásról: ha olyan könyveket és írókat keresel, akiket szeretsz, és megfogalmazod, hogy mi az a műveikben, ami megérint. Aztán csak belevágsz. Nem kell feltétlen eredetinek lenned, ha újszerűen szólítod meg az olvasókat.

Sarah Dowdy: Mi a kedvenc könyved? Milyen YA könyveket ajánlanál?

A mindenkori kedvenc könyvem mindig az, amit éppen utoljára olvastam és szerettem. Most Joanna Rakoff-tól olvasom a My Salinger Yeart. Nem igazán tudom meghatározni, milyen műfajú, de a fiatal énem nagyon élvezi.

A YA-t leszámítva a krimik a kedvenceim, meg a thrillerek (a nem túl erőszakos fajtából), a rendőrös könyvek, a komédiák, önéletrajzok, és a szereplő központú művek.

.

Szeretem a Joe Pickett könyveket C.J. Boxtól, a Dexter-sorozatot, Kent Haruf szívszorító történeteit, Michael Connelly Harry Bosch könyveit, és persze Janet Evanovich-ot.

Ez meg az (könyvek, könyvek, könyvek)

Megint eltelt egy kis idő két hónap míg nem blogoltam, és persze, jöhetnék a kifogásokkal, de inkább csak azt mondom, hogy hiányzott, és hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy gyakrabban frissítsek :) Most kezdésnek összeszedném, hogy miket olvastam már idén (nem mindenről született bejegyzés).

Első körben befejeztem Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás című könyvét, amit még a tavalyi évből hoztam át. Nekem már az első rész sem tetszett annyira, és a második sem nyűgözött le. Szerintem Travis nem álompasi (sőt!), és nem értem mit esznek rajta a nők. Aki fontolgatja az elolvasást, annak ajánlom figyelmébe Pupilla értékelését az első részről (katt). Erről nekem nem született bejegyzés, viszont Pupilla mindent tökéletesen összefoglalt, és az én véleményem is hajszálra ugyanez. Komolyan Trav az etalon? Csajok! Éljenek a valóságos pasik, éljenek az Alex Stewartok!

Szintén a múlt évből hoztam át a negyedik Harry Pottert angolul, amit egy-két napja sikerült végre befejeznem. Persze nem arról van szó, hogy ne szeretném, csak pont a négyes a legunalmasabb nekem, mert a temetős résztől mindig féltem. Meg bennem volt az is, hogy tudom, mi fog történni, ezért várom már, hogy odaérjünk, mert azt a részt nem szeretem, és utána élvezhetem a könyvet még legalább ötven oldalon át:D Bár ráraktam idén a VCS-re az ötöst, nem vagyok benne biztos hogy elkezdem. Kell egy kis pihi.

És még mindig az előző év, de most hangoskönyv. Sarah Dessen az egyik kedvenc írónőm, és még tavaly novemberben kezdtem el tőle egy hangoskönyvet, amit múlt hétvégén Kecskemétre menet sikeresen be is fejeztem. Hát nem a Keeping the Moon lett a kedvencem, valahogy olyan suta vége van, de első hangoskönyvnek nagyon jó volt, élvezhető volt az előadás is, ajánlom mindenkinek!

Mivel jövőre érettségizem nem tudtam kikerülni, hogy egy-két kötelezőt ne olvassak el. Bevallom, szeszélyes a viszonyunk, mivel az Abigélt például imádtam, de azóta szinte semmire rá se néztem. Így olvastam el Henrik Ibsen Nóráját, és beleolvastam Mikszáth Noszty fiújába. Míg az előbbi megdöbbentett, és nagyon tetszett, addig a Nosztyt nem tudtam végigolvasni. Sajnos nem jöttem bele a Mikszáth-olvasásba, én jobban kedvelem a novelláit, de Isten óvjon attól, hogy őt húzom jövőre a szóbelin!

Mivel menthetetlenül megadom Leiner Laurának az esélyt újra és újra (Anonim Laura-függők Társasága) ideje volt, hogy elolvassam a Bábelt is, a Fesztiválregényt. Kellemes kikapcsolódás volt, és egy olyan időben talált meg, mikor semmi nem tetszett. Ötletes volt ez a blogos dolog, bár zavart, hogy az sms-eket nagyon sokszor rosszul ábrázolták (az volt a feladó, aki igazából a címzett, stb.)

Aztán kijött az új stand alone-ja márciusban, amit áprilisban sikerült is kölcsön kapnom. Van nekem egy ilyen bajom Laura regényeivel, hogy mindig akkor kapom kölcsön, mikor történelmet kéne tanulnom. SZJG 8: töri vizsga előtt egy héttel (hármast kaptam). Bábel: mezei töri TZ. ASZ: javító töri tz... Remélem, ez a tendencia nem folytatódik, vagy tanúsítok egy kis önuralmat, mert már számomra is ciki:D Amúgy nekem nem ez lett a kedvencem, de vicces, és lekötött. De szerintem a Bábel sokkal jobb (Team Szasza).

Aztán folytatódott a szenvedős időszak, mindent félreraktam, kb semmi nem tetszett, és jött A Könyv. Kiera Cass: Párválasztó. Most egy perc néma csenddel adózzunk a borítónak.

Hát nem gyönyörű? A többi része is legalább ilyen csodálatos (katt) (sajnos azokhoz még nem volt szerencsém, de már fúrja az oldalamat), és hál isten meg is van nekem ez a könyv! Igazából nem egy mély történet, viszont engem nagyon megfogott, és valamiért mégis ezzel a könyvvel sikerült legyőznöm a könyvfinnyáskodást. Igazi chick-lit, YA a javából, érdekes világ, bár nincs róla kifejtve szinte semmi, de sejteti, hogy a többi részbe lesz egy kis lázadozás, viszont semmit sem konkrétan. Sajnos az Igazi blogturnéja közben belefutottam egy spoilerbe az Elitre nézve, szóval kicsit csalódott vagyok, de ezek után még jobban érdekel a többi rész!

Februárban Abstractelf kihívása miatt két sorozat második részt kellett elolvasnom, amiről bevallom azt hittem, hogy nem fog sikerülni. Volt a várólistámon jó sok második rész, viszont elnéztem az időt, meg nem is volt kedvem semmihez, és bár a Percy Jackson sorozat második részét (Szörnyek tengere) még hónap elején elkezdtem és olvastam vagy két hétig a második második részt (kezdek belekavarodni) még se kezdtem el, csak egy héttel február vége előtt, és a kihívás lejáratának napján olvastam el. Kb tizenegykor raktam le Stephanie Perkins: Lola and the Boy Next Door című könyvét, mire kiderült, hogy a kihívás este nyolcig tartott... :D De azért a plecsnit megkaptam. Nekem mindkettő tetszett, nagyon szeretem az Anna és a francia csók univerzumot, szóval nagyon várom az Isla and the Happily Ever Aftert (augusztusban jön, ha jól tudom). Percy meg csak arra vár, hogy elkérjem a barátnőmtől a hármas részt :)

Utazókönyvben volt nálam David Levithan Lover's Dictionary-je, ami a rövidsége ellenére is megfogott, bár sokáig nem tudtam eldönteni, hogy férfi vagy nő a főszereplő igazából még most se tudom. Olvastam már tőle előtte a Will Graysont, ami nagyon tetszett, és rögtön a kívánságlistámra raktam a többi könyvét is, amik közül a születésnapomra megkaptam a Nick&Norah's Infinite Playlistet, amit, mint oldalt láthatjátok, már olvasok, és nagyon tetszik. Remélhetőleg arról már lesz bejegyzés. Azóta aktívan követem is Levithant Twitteren (katt), mivel egész különleges módon napi szinten posztol egy szót, amit aztán definiál. Különleges egy ötlet, és nekem nagyon nagyon tetszik is.

Szintén utazókönyvként olvastam Kemese Fannitól a Napszemű Pippa Kenn-t, és Tera Lynn Childs Hableányok kíméljenek című könyvét. Mindkettő tetszett, bár Pippánál kicsit mást vártam, talán csalódtam is, de ezt nem mondanám biztosra, a folytatás mindenesetre érdekel. A Hableányokat a húgomnak is odaadtam, és nagy anti-könyvmolyságának ellenére is elolvasta három nap alatt. Most rágja a kefét, mert a kiadó nem tervezi folytatni a sorozatot, szóval lehet ezért még kampányolni fogok.

A legutolsó utazókönyv, ami nálam volt Hidasi Judit Április útja, amit egyszerűen IMÁDTAM. Szerintem egy ültő helyemben olvastam el, kiidézgetném a felét, de már más megtette helyettem (katt), és olyan szép a védőborító nélkül, és egyszerűen annyira tetszett. Egyedül a végével nem voltam 100%-ban elégedett, de annyi baj legyen. Minden ismerősömnek a kezébe nyomnám.

Nagy kedvencem Jodi Picoult, akitől idén is sikerült elolvasnom egy könyvet, a Házirendet. Az egyik unokatestvéremtől kaptam kölcsön, és nagyon nagyon tetszett. Engem sokban emlékeztet Jacob a Big Bang Theory Sheldonjára, és mindkettejüket nagyon szerettem. Bár Jodiról akár szakdolgozatot is lehetne írni, mert minden könyve annyira összetett, ez mégis a könnyebbek közé tartozott, számomra legalábbis nem volt nehéz eldönteni, hogy ki mellé álljak. Mondjuk a kedvencem még mindig a Gyere haza (és az angol címe Sing You Home annyival jobb!). Lehet, hogy újra olvasom, és írok róla bejegyzést.

Első rész

Második rész

Nagy mumusom volt Mats Strandberg és Sara B. Elfgren The Circle-je (magyarul A Kör és Tűz címmel kiadták a trilógia első két részét, a harmadikra úgy tudom, várni kell még). Említettem már a VCS-s posztban is, hogy nagyon sokat húztam-halasztottam, mert nem tartottam magam elég jónak angolból. Jelentem, sikeresen leküzdöttem az akadályt, sőt, még tetszett is!

Kicsit visszaadta a hitemet, lehet, hogy az északi írók mégis írnak nekem is. Pörgősnek nem mondanám, ijesztőnek annál inkább, szóval szerintem ne olvassátok este. Én szóltam! A második részét pedig igyekszem minél előbb beszerezni, lehetőleg angolul, és a polcomra, mert amúgy nagyon szép mindkét rész.

És a legjobbat hagytam legutoljára. Colleen Hoover Hopeless című könyve már most elvitte nálam az év borítója, az év szerelmes regénye, az év NA-ja, az év szerelmespára, az év barátsága, és az év összes mindene díjat. Rég olvastam könyvet, ami ennyire jó volt. Már minden barátomnak kölcsön adtam, és ők is sorra behódolnak Ms. Hoovernek. Most jelenleg a második rész is nagyon érdekel (Losing Hope), ami Dean története. Remélem, nem jut arra a sorsra, mint a Veszedelmes sorscsapás. Ha tehetitek, rögtön rohanjatok a könyvtárba/könyvesboltba, és olvassátok! Én csak ajánlásként annyit mondok, amit nekem mindenki: durva.

Idén még csak egy könyvet hagytam félbe a Noszty fiún kívül, ez pedig Gerorge B. Shaw Pygmalion (aka. My Fair Lady) című könyve. Nagyon kíváncsi voltam, ez is egy éve várt rám, a VCS-re is ráraktam, de egyszerűen nem tudom elolvasni. Közbe belenéztem a filmbe, az kicsit élvezhetőbbnek tűnik, szóval most áthágom a szabályaimat, és maradok simán a filmnél. Amúgy se szeretem a színdarabokat, meg nagyon fárasztó olvasni, mivel Liza szövegét szinte meg se lehet érteni. Azért kár, nagy klasszikus, reméltem, tetszik majd.

Balra láthatjátok, hogy miket olvasok jelenleg. A Jessie-t és a Halkirálynőt tervezem befejezni mostanában, és akkor semmi olyan könyvem nem marad, amit tavaly kezdtem el olvasni, hát majd meglátjuk mi lesz. Az Árnyalatnyi remény újraolvasás, szerintem még ma befejezem, a Nick&Norah pedig a jelenlegi mindenhovavivős könyvem, szóval nemsokára annak is a végére érek (amúgy is rövidke). A Büszkeség és balítélet egy kicsit hosszabb projekt, pláne angolul, de nagyban készülök az OKTV-re, szóval a közeli jövőben tervezendő könyvek listáján is hasonlók állnak:) (Great Gatsby, Catcher in the Rye..)

Idén eddig 0 könyvet vettem *örömtánc*. Magamnak legalábbis. Egyik barátnőmnek márciusban volt a születésnapja, megkapta tőlem Lisa Schroeder I Heart You, You Haunt Me című verses regényét, és nagy sikert arattam vele. Én is beleolvastam, szerintem egyszer kölcsön kérem majd. Egy másik barátomnak most volt a szülinapja, júniusban, neki konkrétan két hónapig szaladgáltam David Mitchell Felhőatlaszáért, és ha leütöm, hogy F, akkor még mindig ez a Google első javasolt keresése. De sikeresen beszereztem, és volt nagy örömködés:) Viszont ez a könyv engem nem érdekel, a filmet láttam, és bőven sok volt, úgyhogy nem hinném, hogy kölcsön kérem.

Ezen kívül a születésnapomra megkaptam egy barátnőmtől Tahereh Mafi Shater Me című gyönyörű könyvét, egy másik barátnőmtől John Green Looking for Alaskáját, és a már említett Nick&Norah's Infinite Playlistet @freebird-től, molyos ajándékozás keretein belül. Anyukám hozott nekem egy francia könyvet Belgiumból (Oscar et la dame rose), és most nyertem az Árnyalatnyi reményt, szóval idén még nem sok új könyvem lett, de ami most van az is ellep lassan:)

A várólistacsökkentéssel pedig elég rosszul állok (csak úgy, mint a Goodreads challenge-emmel), de nyár van, igyekszem belehúzni.

Nektek eddig hogy telt az év? Tartjátok az ütemtervet? Van egyáltalán ütemtervetek?

Pityergő

Deszynél láttam ezt a posztot, szóval gondoltam én is megcsinálom a sírós listámat :) Tudom, hogy kritikát rég nem írtam, de a Nagy Visszatérést kicsit arrébb csúsztatom, jöjjenek a könyvek, amik összetörték a szívemet :)

 

Colleen Hoover: Hopeless 

Még nem jutottam el odáig, hogy erről a könyvről bejegyzést írjak, és szerintem nem is fogok, hanem az elmúlt időszakban olvasott könyveimről írok egy kis összegzőt, de oh man ez a könyv! Említettem már a várólistás bejegyzésemben is, hogy mennyit várt arra hogy elolvassam. Közbe kölcsön adtam a legjobb barátnőmnek, aki szintén nagyon hamar elolvasta, és csak annyit tudott róla mondani, hogy "durva", úgyhogy muszáj volt a kezembe vennem, és 24 óra alatt kivégeztem. Nem igazán csináltam semmi mást, reggeli után az asztalnál ültem még egy órát, mert elfelejtettem felállni, hajnal kettőkor feküdtem le, de megérte! Úgy sírtam, mint a záporeső, és csak ajánlani tudom! Fantasztikus könyv, új kedvenc lett.

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Na már most, pontosan nem emlékszem, hogy első olvasásra sírtam-e rajta, de múlthéten megnyertem a Maxim kiadó játékában egy dedikált példányt *fangörcs*, ma pedig nem tudtam mihez nyúljak, úgyhogy elkezdtem. Már a 230. oldalon tartok, az itthoni teendőim meg még sehol... :D De nem is ez a lényeg, hanem hogy egy-egy mondat annyira előhozza belőlem a "nem sírok, csak bánt a cigarettafüst"-öt, hogy az valami elképesztő. Már előre félek a könyv végétől, mert tudom hogy mi lesz benne:D

Jenny Downham: Before I Die

A filmet még tavaly februárban láttam, és rögtön utána el kellett olvasnom a könyvet is (tudom, hogy fordított a sorrend, de nem tudtam, hogy könyvből készült:D). Az első angol könyveim egyike, ez után lendültem bele igazán, mert valaki azt írta a neten, hogy kicsit nehezen érthető a szleng miatt, nekem meg nem okozott problémát, szóval teljesen megnőtt az önbizalmam. Ezen a könyvön kétféleképpen lehet sírni: vagy tartod magad a végéig, és utána órákig zokogsz, vagy sírsz már a könyv legeleje óta. Nos én kisebb-nagyobb megszakításokkal az első oldaltól kezdődően itattam az egereket, aztán a végén jött a nagy hullám, és azóta is elszorul a torkom, ha rágondolok. Gyönyörű könyv, minden fiatalnak olvasnia kéne.

 Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8 - Örökké

Hiába ciki mostanában SZJG-t olvasni (szia Enco!), én nagyon szerettem, és szeretem még most is. Persze, vannak benne hibák, és egyértelmű, szemet szúró tévedések, valamint a karakterizálás se túl domináns, de éveken keresztül "követtem", hogy mi történik velük, vártam a megjelenéseket, olvastam az idézeteket, találgattam hogy mi lesz, számoltam a napokat a borítóleleplezésig. Egy korszak lezárult nálam is, mikor Renátáék elballagtak, az utolsó oldalak után pedig úgy éreztem, hogy magukkal vittek egy darabot a szívemből mind. Aztán tovább léptem, és most már kicsit inkább elnőző mosollyal nézem ezt a könyvsorozatot, de tuti, hogy szeretném majd a húgom kezébe is látni, mert bár szájbarágósan, de azért elég sok mindent képvisel. 

John Green: Csillagainkban a hiba

Azt hiszem, ez az a könyv, ami nem igényel magyarázkodást. Mindenki olvassa el. Oké?

Cecelia Ahern: Where Rainbows End

Életem első komoly angol regénye, és a legjobb barátnőmtől kaptam karácsonyra, szóval különösen kedves nekem. Előtte már olvastam magyarul, szóval szintén tudtam, hogy mi lesz a vége, de minden alkalommal újra és újra beleesek a csapdába, és a végén szipogva rakom le, csak ennél a könyvnél ez örömömben van. Annyira tökéletes ez a könyv, a kapcsolatok, a karakterek, és közben borzasztó vicces is, mert ha szomorú vagyok mindig ezt veszem elő. Annyira sajnálom, hogy a film trailerei alapján egy egyszerű romkomot csinálnak belőle. Nem vagyok benne biztos, hogy megnézem-e egyáltalán. Szerintem a világ legjobb levélregénye, szóval aki még nem olvasta, rendelje meg, vagy kölcsönözze ki, de ha boldog könnyeket akartok, akkor olvassátok a Szivárványt!:)

Az az igazság, hogy vannak könyvek, amikről biztosan tudom, hogy megríkattak, de van egy-kettő, amit csak tippelek. Igazából olyan rég olvastam őket, hogy csak sejteni tudom, hogy tényleg meghatottak :D Ezek közül pár: Marley és én (majdnem 100%, hogy sírtam rajta, a filmen tuti), Dewey - A könyvtár macskája (a falvas részek untattak, de a macska cuki), Breaking Dawn (tudom... :D), Burok (csak a legvége).

Ti sírtatok már könyvön? Mi volt többször, boldog könnyek, vagy szomorú könnyek? Mitől tudtok elérzékenyülni inkább, párbeszédtől vagy belső monológtól? Egyáltalán: ciki egy könyvön sírni?