Próbálkozások, karácsony, miegymás

Sziasztok! Tudom, hogy régen posztoltam, és nem mentség, de karácsony, meg a készülődés, meg a suli... kicsit leszívtak. Remélem, hogy boldog volt a karácsonyotok, és sok szép könyvet kaptatok :)

Nekem a Jézuska idén három könyvet is hozott, sajnos, mindháromról tudtam, úgyhogy nem volt nagy meglepetés :)


Trisha Ashley: Csokoládécipők és esküvői harangok

Jenny Colgan: Találkozzunk a Cupcake Kávézóban

Ezt a két könyvet még novemberben vettem, ajándékutalványom volt egy Alexandrába a húgommal közösen, és mivel ő nem szeret olvasni, felajánlotta az ő részét nekem azzal a feltétellel, hogy tőle kapom őket karácsonyra :) 1+1-es akcióban igazán megérte, és kellemes, chick-lit olvasmányoknak tűnnek, szóval mielőbb szeretnék majd belekezdeni mindkettőbe. A Cupcake-nek már van folytatása is, sajnos körülbelül egy héttel később jelent meg, mint ahogy én a boltban voltam, szóval pont nem tudtam azt megvenni :( Még két könyv jött velem akkor haza, a Párválasztó és az Elakadó lélegzet, még nem kerültek sorra, de az idei év első tervei közt vannak :)

F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby
Idén életemben először ellátogattunk a bécsi vásárra, ahol persze mi mást is nézhettem volna magamnak, mint könyvet :) Kicsit szépséghibás ugyan, de ezért olcsóbb volt, és nem is látszik igazán. Tartok tőle, hogy mennyire fog menni angolul, de szeretem a kihívásokat :) Érdekel a történet is, mivel a filmről letiltottam magam addig, míg el nem olvasom. Ehhez képest az idei angol OKTV-n az egyik feladatban erről a filmről voltak kritikák, de abból nem sokat tudtam meg, csak annyit, hogy sokaknak nem tetszik a modern zeneválasztás :) A soundtrackjét úgy-ahogy meghallgattam már, és nekem mondjuk tetszik, bár ki tudja, mennyire fog illeni egy 1920-as években játszódó regényhez :)
Mindig is érdekelt az a korszak, szóval alig várom, hogy olvashassam.


Amint lecsengenek az ünnepek, és Lobo meghirdeti a várólistacsökkentését, mindenki lázasan pakolgatja a könyveket, hogy mit tervez elolvasni jövőre. Sokan (köztük én is) már az előtt elkezdjük, hogy ki lenne írva a kihívás, de immár negyedik éve kerül megrendezésre, szóval lehetett rá számítani idén is biztosan, hogy lesz.
Már tavaly is jelentkeztem, sima és alternatív polccal is, de a kezdeti lelkesedés kihunyt, és hozzá se nyúltam a könyvekhez nagyon. Nem olvastam túl célirányosan, csak ami éppen tetszett. Pár könyv azért így is sikerült, azt hiszem, pont a fele, az alternatívról és a simáról válogatva. Idén már a tavalyi év tapasztalataival indulok neki, és remélem, hogy sikerül teljesíteni, hiszen 12 könyv 1 évre nem olyan sok, ugye? UGYE?!

A sima listámra idén csak olyan könyvet válogattam, amik vagy megvannak, vagy kölcsönbe vannak már nálam jó ideje, és illene már visszaadni. Tavaly azzal is bebuktam, hogy sok könyvtári könyv és ebook volt a listámon, azt meg nem mindig olyan egyszerű megszerezni, és olvasni sem olyan kényelmes. Na de nézzük a könyveket (év közben mindegyikhez linkelem majd a bejegyzést, amint sikerül elolvasnom):

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: The circle ELOLVASVA!
Ezt a könyvet még a 2012-es múzeumok éjszakáján vettük, szóval ideje lenne időt szakítani rá. A svéd szerzőpáros regénye már megjelent magyarul is, a Kör és a Tűz nagy rajongótáborral büszkélkedhet, és mindenki tűkön ülve várja a trilógia befejező részét. A skandináv írókkal nincs még túl sok jó tapasztalatom, talán ezért is van, hogy többször is belekezdtem ebbe a könyvbe, mégis félbehagytam még a legelején. Közrejátszik az is, hogy mivel svédről fordítás, nem olyan könnyű a nyelvezete, és tele van furábbnál furább szavakkal, amik egy éve még sok problémát jelentettek. Majd meglátjuk, hogy idén hogy boldogulok vele. A borítója mindenesetre nagyon szép.

Colleen Hoover: Hopeless ELOLVASVA! Tényleg durva:D
Ehhez a könyvhöz tavaly jutottam hozzá, egy csere útján, amit azóta Judit barátnőm el is olvasott, és parancsba adta, hogy minél előbb olvassam el én is (ha már az én könyvem), mert nagyon durva és nagyon jó. MissNyuszi meghozta hozzá a kedvem még jóval azelőtt, hogy beszereztem volna, de valahogy sosem jutott időm elolvasni, mert mindig volt más. Most viszont már tűkön ülök, és legszívesebben azonnal elkezdeném, de még két napot várnom kell vele.

Vavyan Fable: Halkirálynő és a dzsinnek
A Halkirálynő első három részét még kölcsönbe kaptam, és jelenleg az elsőnek a felénél tartok - kb nyár közepe óta. Nem arról van szó, hogy nem tetszik, hanem egyszerűen mindig máshoz nyúlok. Viszont szeretném elolvasni, ezért mertem rárakni a második részét a csökkenő listámra. Ezek az első Fable regényeim, kicsit még szoknom kell a stílust, meg azt is, hogy évekkel a születésem előtt íródtak, de amúgy tetszik az első rész, és ha egyszer befejezem az első hármat tuti, hogy sort kerítek a többire is.

Bree Despain: The Lost Saint - Fehér farkas
Szintén kölcsönkönyv. Az első részt még pár éve kaptam karácsonyra, azóta mondjuk már elcseréltem, szóval nem tudom újraolvasni a második rész előtt - ha csak nem azt is kölcsönkérem :D De nagyjából emlékszem még a történetre, és szeretnék már egy sorozatot befejezni. Olvastam róla rosszat is, meg jót is, szerintem egy ilyen guilty pleasure könyvtől nem kell sokat várni. Valószínűleg februárban fogom olvasni abstractelf sorozatos kihívására, remélhetőleg a második Halkirálynővel együtt :)

Jill Hathaway: Slide - Mások szemével
És még mindig kölcsönkönyv. Igazából erről a könyvről nem tudok túl sok mindent mondani. Sok olyan ember olvasta, akinek a véleményére adok, és a felének tetszett, a másik felének nem. Szeretnék már saját véleményt alkotni, meg aztán ez egy rövid könyv, remélem, nem fogtam vele mellé.

Ben Myers: Muse - Az univerzum lüktetése
Ezt a könyvet a 17. születésnapomra kaptam papirzsepitől, amikor molyszülinapot ültünk. Sajnos azóta se sikerült elolvasnom, pedig az idézetek alapján egy olyan fanatikusnak, mint én, ez egy igazi csemege. Imádom a Muse-t, nincs olyan daluk, amit nem hallottam volna, és Matt Bellamy lesz a férjem. Ennyi indok elég, hogy rajta legyen a várólistacsökkentésen, és remélem ahhoz is, hogy végre elolvassam.

J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix
Őt is a 17. születésnapomra kaptam, a szüleimtől. Karácsonyra előtte megkaptam 2-4-ig a sorozatot, így már csak a 6-7-1 hiányzik, mert ezek azok a könyvek, amiket a polcomon kell látnom :) Természetesen magyarul már olvastam, de angolul egész más élmény. Ajánlom mindenkinek, aki el akar kezdeni idegen nyelven olvasni, hiszen már úgyis tudjuk kívülről :)

Darren Shan: Cirque du Freak
Talán tavaly vettük, nyaralás során, egy használt könyves boltban, háromszáz pénzért. Annyiért nagyon megérte, mert magyarul már olvastam, és a filmet is szeretem. Magam sem értem, hogy miért nem olvastam még el, nincs kétszáz oldal és nagyon egyszerű. Egy-két napos olvasmány, szóval jövőre mindenképpen belefér, ha törik, ha szakad.

George Bernard Shaw: Pygmalion FÉLBEHAGYVA
Tavaly kaptam kölcsön ezt is, a Forrest Gumppal együtt, amit azóta már sikeresen elolvastam, de ehhez még nem mertem hozzáfogni. Nem tudok nagyon róla semmit (My Fair Lady néven sem), csak azt, hogy arról szól, hogy valaki meg akar tanítani valami lányt szépen beszélni angolul (? én ilyesmire emlékszem, javítsatok ki, ha tévedek). Pont ezért lesz izgalmas, hiszen én sem tudok tökéletesen angolul, talán tanulok belőle egy-két jó dolgot. Bár tényleg nem tudom, milyen műfajú egy könyv ez. Amikor kölcsönkaptam, beleolvastam, és akkor nagyon megijedtem, meg is rémített, le is raktam. De 2014 az idegen nyelven olvasás éve lesz számomra, úgyhogy Pygmalion, ide hozzám!

J. D. Salinger: The Catcher in the Rye
Ha már klasszikusok, és idegen nyelven olvasás: a Zabhegyezőhöz sosem volt még szerencsém. Valamilyen indíttatásból ezt is kölcsönkértem az angoltanáromtól novemberben, és nem szeretném, ha ez is olyan sokáig lenne nálam, mint a Pygmalion. Már belekezdtem, de az iskolában nem nagyon lehet könyvekre figyelni, ha közben veszekszik melletted húsz ember, szóval inkább elölről fogom kezdeni. Azt olvastam róla, hogy vagy nagyon jó időben talál meg, vagy nem. Remélem, én az előbbiek táborát fogom erősíteni, mert kamasznak kamasz vagyok még, meg foglalkoztatnak az élet dolgai is, és egy ilyen klasszikust bűn lenne nem ismerni.

Anatole France: Le livre de mon ami (Easy Readers)
A másik ok, amiért 2014 az idegen nyelven olvasás éve lesz, hogy *táttáráráá* elkezdem életem első francia könyvét. Bár nem hinném, hogy igazi könyvnek számít, de valami olyasmi. Lassan egy éve már, hogy megvettük, de sose mertem belekezdeni, viszont nemsokára szeretnék nyelvvizsgát, és elég gyatra a szókincsem, az angol szókincsemen meg még mindig sokat segít az olvasás, úgyhogy ideje elkezdeni ismerkedni a francia irodalommal. Ez egy könnyített olvasmány, a legkönnyebb szintűt választottam, aztán meglátjuk, hogy mennyire megy jól. Legfeljebb veszek egy kicsit nehezebbet :) Bár abból sose volt még semmi baj, hogy valaki könnyebbet olvasott, mint a szintje. 

Lauren Brook: Új esély
És végül egy PonyClubos könyv. :D Nagyon sok ideig tagja voltam, és ezt a sorozatot sosem olvastam el végig. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy ezt (a negyedik részt) sose kaptam meg. Ötletem sincs miért, mert előtte és utána is megvan mind, de ez az egy hiányzik, ezért elkértem a barátnőmtől lassan egy éve, és ideje lenne visszaadni. Nem mintha hiányozna neki, de idén szeretném a legtöbb, ha nem is az összes, kölcsön könyvemet visszaadni. Ebben a könyvben annyi a nehézség, hogy előtte el kell olvasnom a kettes-hármast részt újra (az egyest már elolvastam), de üsse kő, elég rövidek :)


Az alternatív listámat itt megtalálhatjátok, ha esetleg érdekel. A Bumped lassan két éve vár rám, bár csak ebook formátumban, a három második rész nagy eséllyel sorra kerülnek februárban, a Holdfénykisasszony már az idei csökkentősömön is rajta volt, a Fable-könyv a volt kozmetikusom kedvence, ezért gondoltam, ha a Halkirálynők nem jönnek be, hátha ez (de azért még reménykedem). A Durrell könyvet majd kölcsönkérem, ahogy a Törékenyt is, a Soulless már nagyon érdekel, a Lamentet pedig az írónőtől nyertem, dedikálva, úgyhogy tuti, hogy azt is elolvasom :) A Savage grace értelemszerűen a második rész után jön, de ezzel is be tudnék fejezni végre egy sorozatot, a Laura pedig az unokatesómtól van, aki nem nagyon szeret olvasni, ez valamiért mégis megvan neki, szóval kíváncsi vagyok rá :)

Hát így indulok én neki a várólistacsökkentésnek idén :) Külön év végi statisztikás-záróposztos bejegyzés nem lesz, mert annyi ideje nem blogolok még, idén azt se számoltam meg, hogy hány könyvet olvastam pontosan, de olyan 26000 oldal körül, ami a tavalyi 42000-hez képest kevésnek tűnik, de félévkor azt se gondoltam volna, hogy ennyi lesz.
Jövőre szeretnék elolvasni 100 könyvet (idén tuti nem volt annyi, tavaly 189), ezen kívül jó pár sorozatot be szeretnék fejezni, és minél kevesebb újat elkezdeni, de ez nem hiszem hogy megvalósul, mert csak itthon most kb. 3 sorozatkezdő rész vár arra, hogy nekivessem magamat :)

Boldog új évet kívánok mindnyájatoknak, és könyvekben gazdag pillanatokat:)

Rainbow Rowell interjú

Arra gondoltam, hogy advent harmadik vasárnapjaként megleplek titeket egy interjú fordítással :) Nem olvastam még Rainbow-tól semmit, de mindkét könyve felkeltette az érdeklődésem :) Lehet, hogy jövőre sorra is kerítem valamelyiket :) Kellemes karácsonyi készülődést, és jó olvasást!:)

(Ezt a fordítást én készítettem, egy goodreads interjú alapján: https://www.goodreads.com/interviews/show/916.Rainbow_Rowell)

Rainbow Rowell jó évet zár. Mindkét könyve bekerült a 2013-as Goodreads Choice Awards jelöltjei közé, és kategóriájukban első-második helyezést értek el. Ennek tetejébe három olyan karaktert alkotott, akiket mindenki első olvasásra megszeretett: az Eleanor & Park (E&P) címadó züllött, középiskolás párját, és Cath-et, a Fangirl főszereplőjét, aki sok nehézséggel dacolva próbál átevickélni a főiskolás évein. Azta.
A nebraskai írónő a bölcsesség és a könnyedség egy érdekes keverékével hódít. Az ő elmesélésében egy probléma se tűnik túl bonyolultnak, és minden szívfájdalom enyhíthető. Olvass tovább Rainbow válaszaiért fantasztikus pasikról, arról, hogyan lett író, és egy kis Eleanor és Park háttértörténetért.



Martha Forgrave-macfadyen: Mit gondolsz, befolyásolta a neved azt, akivé lettél? Meghatároz az, amit a neved sugall?

Hmmm. Ez egy érdekes kérdés! Azt hiszem, a legtöbb esetben a nevem kötelez. Az emberek azt gondolják, hogy én választottam, majd elgondolkodnak azon, hogy milyen ember akarná, hogy Rainbow (Szivárvány) legyen a neve. (Biztos nem valaki olyan, aki azt akarja, hogy komolyan vegyék.) Kétségtelen, hogy megnehezítette a dolgomat elsőre, mikor újságíró voltam, és akkor se sokat segített, amikor kiadót kerestem.

De az emberek mindig felfigyelnek a nevemre, és meg is jegyzik. Szóval amint túljutunk az „ez az igazi neved?” szakaszon, már hasznot tudok belőle húzni, azt hiszem.

Felnőni egy ilyen névvel lehetőséget adott arra, hogy különbözzek a többiektől, ha akartam. 
Mikor Rainbow-nak hívnak, tudod, hogy sosem olvadhatsz bele a tömegbe. Amint túljutottam azon a fájdalmas általános iskolás időszakon, amikor azt kívántam, bár láthatatlan lehetnék, nagyon felszabadító érzés volt. Ha nem olvadhatok be, akkor már lehetek az is, aki igazából vagyok.


Tabitha: Szeretném tudni, hogy váltál íróvá. Te is egyike voltál azoknak a lányoknak (mint én), akiket csak könyvvel lehetett látni, és folyton körmölték az ötleteiket?

Kétségkívül fura lány voltam, és az orrom mindig egy könyvbe dugtam.

Elég korán kezdtem írni – főleg azért, mert ez volt az egyetlen olyan dolog, amire felfigyeltek a tanáraim. Szóval én voltam a középiskolai újság főszerkesztője, és az egyetemen újságírást, marketinget és irodalmat hallgattam. (Egy félév erejéig hallgattam haladó újságírást, haladó szövegírást, költészetet és fikcióírást is.) Amint lediplomáztam leszerződtem egy újsághoz, és majdnem tíz évig ott dolgoztam. Aztán a reklámozásban találtam munkát…

Nem igazán írtam semmit a húszas éveim vége-harmincas éveim eleje előtt.

Azt hiszem, féltem. Sokkal biztonságosabb volt egy szerkesztőnek vagy egy megrendelőnek írni, és nem belerakni magam. Miután megírtam az első regényemet, az Attachmentset, nagyon sokáig titokban tartottam, mert nem tudtam, hogy mit csináljak vele, megmutassam-e valakinek, és nem akartam, hogy a barátaim tudjanak arról, ha megbukom.

A karrierem utolsó öt éve a kockázatokról szólt. A regényírásban nincs semmi biztonságos; ahhoz túl személyes és túl nagy. Muszáj beleraknod valamit magadból, a lelked egy darabját.


Susan: Volt olyan pillanat, amiután azt mondtad, hogy most már „igazi” író vagy? Abigail pedig azon tűnődik, hogy mi volt a legbátorítóbb dolog, amit valaha mondtak neked az írásról?
Még mindig nehezen hiszem el, hogy író vagyok, hogy írónak hívhatom magam – hogy ez a legpontosabb leírása annak, amit csinálok. Úgy értem, gyerekkoromban sose gondoltam arra, hogy „Egy nap regényeket fogok írni”. Elképzelhetetlennek tűnt számomra. Mintha azt mondtam volna, hogy „Egy nap a Holdon fogok sétálni, vagy filmsztár leszek”. Úgy gondoltam, hogy minden könyv varázslat.

Szóval hihetetlenül valószerűtlen volt, mikor először a kezemben tartottam az első könyvemet. Már maga a létezése lenyűgözött. Egy könyv. És az én nevem van rajta.

A legbátorítóbb dolog pedig… Mikor az Attachments kijött Angliában, Londonba repültem, hogy találkozzak a szerkesztőmmel. (Nem volt kötelező, de nagyon meg akartam nézni a könyvemet egy könyvesbolt polcán, egy másik országban.) Szóval elmentem egy thai étterembe a szerkesztőmmel, és elmondta nekem, hogy nem kell olyan könyveket írnom, ami mindenkinek tetszik, és ne is aggódjak emiatt. Azt mondta, hogy az írói pálya arról szól, hogy meg kell találnod a „te embereidet”, azokat, akik személyesen téged értékelnek. „A te embereid odakint vannak. Annyit kell tenned, hogy ott maradsz, amíg meg nem találnak.” Nagyon bíztató volt ez számomra akkoriban.


Tae: A karaktereid nagyon érdekesek, és nagyon ijesztő volt, hogy mennyire átéreztem Eleanor helyzetét (A szerkesztő jegyzete: Eleanor édesanyja egy olyan férfi felesége, aki nagyon kényelmetlenné teszi az életüket.) Azon gondolkodtam, miről vagy kiről mintáztad a szereplőidet, vagy honnan jönnek a tulajdonságaik (például a fantasztikus zenei ízlésük, hogy csak egyet említsek)?

Köszönöm! Örülök, hogy érdekesnek tartod őket, és könnyen azonosulsz velük – bár akárhányszor azt mondják az emberek, hogy átérzik Eleanor helyzetét, beszélni akarok velük, és meggyőződni arról, hogy szerető és támogató környezetben élnek. (Remélem, biztonságban vagy, olyan emberekkel körülvéve, akik törődnek veled.)

A szereplőim csak úgy életre kelnek. Szerintem valahol az agyam hátsó részében születnek meg, a tudatalattimban. Néha később rájövök, hogy olyan emberek alapján formáztam őket, akiket ismerek, vagy találkoztam már velük. Úgy gondolom, hogy mindegyikükben van egy kicsi belőlem. Így kapja Park a képregény mániám, Eleanor a Batman által kiváltott unalmat, és Cath azért hord mindig pulcsikat, mert én is.

Mindig nagyon meglepő, milyen gyorsan kel életre egy szereplő. Kitalálok valakit, és pár óra múlva máris úgy érzem, hogy ismerem őket.


Természetesen minden E&P rajongó meg akarta tudni, hogy mi a könyv vége pontosan. Nikkie: Mi volt az a két szó Eleanor képeslapján? Én úgy gondolom, hogy „Park, elég”, de még mindig reménykedem abban, hogy „Szeretlek téged”.

Gondolom, nem akarod elmondani nekünk (vagy mégis?), de talán tudsz válaszolni Julia kérdésére: Mindig így tervezted az E&P végét?

Talán nem végig, de már a könyv eleje fele tudtam, hogy mi lesz a vége. Az utolsó sort végig tudtam: Csak két szó hosszúságú.

Nem fogom elmondani, mi volt ez a két szó, mert még nem zártam le ennek a két embernek a történetét – elképzelhető, hogy egyszer újra írni foguk róluk. Azt mondanám, hogy a két szó boldog és reményteli szavak voltak.

Az emberek tippelnek, persze: Park, elég! vagy Hagyj békén – de ha figyelembe veszitek Park reakcióját rájöttök, hogy igazából boldog.

Felült. Elmosolyodott. Egy nagy és nehéz kő gördült le a mellkasáról.

Látjátok? Reményteljes!

Az írónő

Maya L.: Ezen a kérdésen azóta rágódom, hogy befejeztem az E&P-ot, amit nagyon szeretek. Miért nem mondta Eleanor Parknak, hogy szeretlek? Park sokszor mondta neki, érzelmekkel tele. És nem kételkedem Eleanor szerelmében Park iránt egy másodpercig sem, de miért nem mondta ki? Miért nem halhatta soha ezt a szót a saját füleivel? Nagyon szeretném tudni a választ erre a kérdésre.

Oh, egyetértek, Eleanor nagyon szerette Parkot. De nem bízott a szerelmében, vagy a fiú szerelmében – vagy a helyzetben úgy egyáltalán. Ha belegondolsz, Eleanort sose szerette senki úgy, ahogy kellett volna. Az apja nem törődött vele. Az anyja szerette, de belevitte ebbe az erőszakos, gondatlan szituációba…

Park élete ennek teljes ellentettje. A szülei még mindig halálosan szerelmesek egymába. Imádják őt és támogatják. Park bízik a szerelemben. Hisz benne.

De Eleanornak miért kéne bíznia benne? Egész életében cserbenhagyták és bántották. Szerintem úgy érezte, hogy túl közel engedte magához Parkot. Elég veszélyes az is, hogy szereti – borzasztó lenne még ki is mondani. Nagyon biztos benne, hogy el fogja veszíteni.


Jez Layman: Nagyon sokat támadják az E&P-ot mostanában a „durva” nyelvezet és bántalmazás miatt. Mi a válaszod arra, hogy a könyved nem megfelelő tinédzserek számára?

Nos, annyit szeretnék mondani, hogy csak egy szülőtől kaptam panaszt a könyvemre. De ez a szülő támogatókat szerzett, és visszavonatta a meghívásomat egy minnesotai iskolából és a közkönyvtárból.

Teljesen lesokkolt. (A látogatásom pont a Banned Book Weekre esett [Kitiltott könyvek hete Amerikában])
Persze káromkodnak a könyvben, de a két főszereplő ritkán átkozódik, és ha mégis, akkor is megbánják. Nem vagyok a káromkodás híve, de ebben a könyvben ez választja el Eleanort és Parkot a kemény és kegyetlen dolgoktól, amik velük történnek. Amint Eleanor a B-betűs szóra gondol, rögtön eszébe jut a nevelőapja, aki mindig ezt a szót mondogatja. A könyv arról szól, hogy az elvárásaid fölé emelkedj.

Amikor az emberek obszcénnek nevezik az E&P-ot, úgy érzem, arra céloznak, hogy nem tudsz felemelkedni. Arra, hogy ha rossz körülmények között nőttél fel, bármilyen szép is a történeted, nem méltó arra, hogy a jó emberek meghallgassák. Ezek a ronda dolgok túlnőnek minden szépet.


Rengeteg olvasó akar többet tudni a rajongói írásokhoz fűződő kapcsolatodról. Hunter Schmuck azt kérdezi: Hogy tudtál ilyen kreatívan megalkotni egy nem valódi könyvsorozatot – egy fanfictionnel egyetemben – a Fangirlben? Teljesen meg voltam győződve arról, hogy létezik, és meglepetten tapasztaltam, hogy mégsem.

Mary Crockett: Hallottam, hogy nagyon sok rajongói írást olvastál és írtál ahhoz, hogy megírhasd a Fangirlt. Milyen történeteket írtál (és megtalálhatóak-e valahol)?

Danielle Neldon: Hallottál bármilyen rajongói írásról, ami a te történeteid cselekményén alapszik?

Először is, köszönöm, Hunter! Imádtam írni a Simon Snow részeket a Fangirlben, és örülök, hogy valóságosnak tűntek.

Röviden, úgy tudtam fantasyt és fanfictionöket írni, hogy rengeteg olvastam. Komolyan. Rengeteget.

Mindig is nagyon rajongó típus voltam. Ha valami tetszik, akkor valószínűleg teljesen odavagyok érte. És ha odavagyok, akkor nem tudok vele betelni. Szóval teljesen beleolvadtam a Star Wars univerzumba, és imádtam az X-ment tinédzserként, és mindenféle történeteket találtam ki – általában velem a főszerepben – de sosem hívtam fanfictionnek. Nem létezett ez a kifejezés, vagy ez a koncepció akkor még. Nekem akkor furcsa fantáziálásnak tűnt.

Miután befejeztem a Harry Potter sorozatot nagyon belemerültem a HP fanfictionök világába, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy miben lett volna más a tinédzser korom, ha már akkor is ilyen nagy mennyiségben áll rendelkezésemre sok más rajongó ember írása. Azt hiszem, az egész életemet megváltoztatta volna.

Ez ihlette a Fangirlt.

Egyik fanfiction sem található meg az interneten (bár biztos vagyok benne, hogy azok lennének, ha kamaszkorom nem előzte volna meg az internetet).

Tudok róla, hogy van pár E&P és Fangirl fanfiction az interneten, de nem olvasom el őket; van rá esély, hogy írni fogok még ezekről a szereplőkről, és nem akarom, hogy befolyásoljanak.

De nagyon izgalmas, hogy vannak emberek, akik továbbgondolják a könyveimet, vagy képeket készítenek hozzájuk. Egy író ennél nagyobb bókot nem kaphat – a tudat, hogy a könyved megihletett más embereket, és saját dolgokat alkotnak. Fantasztikus.


Karen: Azt mondtad, hogy a Fangirlt egy NaNoWriMo alatt írtad – mennyi munka várt még rád az után a november után? Milyen volt a szerkesztési folyamat?

Így van. 2011 novembere. Addigra már két könyvet megírtam, szóval tudtam, hogy képes vagyok rá, és tisztában voltam vele, hogy aztán kell majd pár változtatás, de nem voltam benne biztos, hogy tudok ilyen gyorsan írni. Azt is nehezen tudtam elképzelni, hogy meg tudok valamit írni ennyire gyorsan, és ezen felül még jó is lesz.

A végén meglepődtem: majdnem minden részt megtartottam, amit a NaNoWriMo alatt írtam.

Abban a hónapban körülbelül 50000 szót írtam, és januárig abba se hagytam, így lett cirka 110000 szavam. Sokszor néztem át a második vázlatkészítés előtt, amit áprilisban fejeztem be. Minden eredeti párbeszédem és kidolgozott személyiségem erős volt, de kellett pár célirányos változtatás. Ezt nagyon nehezen tudtam a NaNo közepette megcsinálni – lényegében ott csak a történetre koncentráltam.

Még egyszer átnéztem az egészet a szerkesztőmmel, és júniusban már kész is voltunk.

Rainbow kedvenc könyvei

Andy Lillich: Te írtad meg a legeslegjobb pasit a világon, szerintem legalábbis. Kiről mintáztad ezeket az embereket? Barátok? Rokonok? Vagy csak a képzeleted szüleménye? És van valaki a közeledben, akire számíthatsz, ha az jön szóba, elég valóságos-e azok a dolgok, amiket a könyves barátaid mondanak vagy csinálnak? És hol találok ilyen fiúkat a való életben?
Köszönöm! Ez a legszebb bók!

Nem alapozom egyik férfi szereplőmet se senkire, de már 15 éve házas vagyok. Három bátyám van, egy fantasztikus nevelőapám, közeli férfi barátaim, és munkatársaim. És úgy gondolom, hogy minden férfi az életemben elég kedves és romantikus ahhoz, hogy a könyveimben legyenek (A férjem túl jó hozzá. Nem írhatom le, milyen jó igazából, különben senki nem hinne nekem).

Igazán hiszek a kedves férfiakban. Hiszem, hogy lehetnek érzékenyek és romantikusak; szerintem törődnek a szerelemmel, és vágynak is rá. Szóval teljesen természetes számomra, amikor róluk írok

És hogy hol találhatnál ilyen fiút – a legerősebb szerelmi kapcsolataim barátságból nőtték ki magukat. Olyan emberekkel, akik addigra már kedveltek és tiszteltek engem – és fordítva.

Egyetlen randizási tanácsom van: várd el a férfiaktól az életedben, hogy kedvesek és tiszteletteljesen legyenek. Ne keress kifogásokat a szemét viselkedésre – „Jaj, minden fiú ilyen”. Nem. Követeld meg, hogy jók legyenek, és úgy bánjanak veled, ahogy megérdemled. És ha szemetek, hagyd őket. Ne hagyd, hogy az életed olyan emberekkel legyen tele, akik úgy gondolják, joguk van szörnyűnek lenni, csak azért, mert férfiak.


Kristen Kim: Te is tartasz „vészhelyzet táncpartikat”?

Ha! Hát persze! A stresszhelyzetekre a Kanye West bulik a legjobbak. Meg az izgalomra is. Van egy playlistem személyesen Cath-nek, amit fel is raktam ide. (Minden könyvemhez találtok itt zenét). Táncoljátok ki magatokból!

"Az időből sosem jut elég..." - Adventi blogturné

Cecelia Ahern: Ajándék

Athenaeum, 2012

A történet: A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért. Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócslekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszerer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával… Cecelia Ahern negyedik, az Athenaeumnál megjelenő kötete (Talált tárgyak országa, Bennem élsz, Ahol a szivárvány véget ér) igazi karácsonyi történet egy mesés ajándékról, amelyet az ember életében csak egyetlenegyszer kaphat meg.

Először is boldog Mikulást mindenkinek!:) Remélem, kipucoltátok a csizmátokat, és jók voltatok idén. :) A sok csokit meg osszátok be karácsonyig, mert hamar el tud ám fogyni ;)
Mikor Domimi felvetette Molyon, hogy rendezzünk egy karácsonyi-adventi blogturnét, rögtön csatlakoztam :) Nem is volt kérdés, hogy miről írjak, mert, bár nem karácsonykor olvastam, Cecelia regénye az egyik kedvenc karácsonyi regényem lett. Bár a Time of my life-fal még mindig adós vagyok, azt hiszem kijelenthetjük, hogy Cecelia az egyik kedvenc írónőm, és ezt a másik kritikában ki is fejtem majd :) Ha szeretnétek megnézni a többi blogbejegyzést is (egészen december 22-ig), nézzétek a folyamatosan frissülő karcot, ahol az időpontokat is láthatjátok.

– … Talán panaszkodtak?
– Csak az édesanyja. Meg a felesége. Meg a bátyja, a húga. És a lánya.
– A négyéves lányom?!
– Nos, ővele akkor beszéltem, amikor maga elfelejtett érte menni az ír táncórára, múlt csütörtökön.
Lou kezdett dühbe gurulni.
– Nem érdekel. A négyéves lányom miatt nem bukik a cég több százmillió eurót, nemde? – Nem várt választ. – Panaszkodott valaki, akinek nem ugyanaz a családneve, mint nekem?
Alison törte a fejét. – A húga újból felvette a lánykori nevét a válás után?
Lou dühösen nézett rá.
– Akkor nem, uram.

Kinek tökéletes ajándék?

Harper Perennial, 2011

Anyukádnak, barátnődnek, tesódnak, bárkinek, aki szeret olvasni, és szereti a valósághű karaktereket, akik esendőek, vannak hibáik, de megérted őket. Azoknak, akik szeretik a boldog befejezést, akik szeretik a családregényeket, akik nem rettennek vissza egy kis karácsonyi csodától :) 

Akik néha elfelejtkeznek arról, hogy az életen nem átrohanni kell, hanem megélni mindent.

Azoknak, akik néha azt kívánják, bárcsak kettő lenne belőlük - ez után a regény után biztos, hogy meggondolják magukat :)

 Miért ajánlom a fa alá?

Mert a könyvet olvasva akarva-akaratlan összehasonlítod a saját életeddel, és néha ijesztő párhuzamokat veszel észre. Ez a könyv eleje fele kicsit kényelmetlen, de aztán ahogy Lou is megoldja a problémáit rájössz, hogy nem reménytelen a helyzet. A könyv befejezése után egy kicsit jobban szereted a karácsonyt, egy kicsit jobban figyelsz a többi emberre, és sokkal több figyelmet fordítasz a szeretteidre. 

HarperCollins, 2009

Mit szeretek benne?

A karaktereket, az ahernes hangulatot, a gondolatokat. Írországot nagyon nagyon :) 

A borító

Persze többféle borítóval is kiadták külföldön, ebből nekem a hógolyós a kedvencem, mert nagyon átadja a hangulatot. Az ajándékosat kékben és pirosban is kiadták, nekem ez jobban tetszik, olyan havas hangulata van. A magyar borító viszont szerintem nagyon rossz. Nem ilyen történetre várnék a borító alapján.

Mennyire tetszett nekem?

Karácsony környékén 10/9, amúgy 10/7 körül. Idén már biztos nem, de jövőre tuti, hogy újraolvasom :) Filmet is nagyon szívesen látnék belőle, szerintem nagyon jól meg lehetne csinálni.

Időnként muszáj odaadni magunkat valakinek, hogy kiderüljön, kik is vagyunk valójában.

Az írónő a könyvről beszél

A visszaszámlálás elkezdődött!

Ma a szokásos idézet helyett egy kis töltelékkel készültem.

Mostantól minden vasárnap egy karácsonyi videót-történetet fogok megosztani, egészen karácsonyig. Valamint részt veszek az adventi blogturnén is, hatodikán kerül rám a sor, remélem, tetszeni fog majd :)

Ezt az új Quimby számot Molyon találtam, szerintem nagyon aranyos és karácsonyos :)

Decemberre elég sok karácsonyos dolgot tervezek, pár könyvkritikával is el vagyok még maradva, hozom majd a kedvenc téli filmjeim és könyveim, filmkritikát is, szóval remélem nem fogunk unatkozni :)

Jó készülődést mindenkinek! :)