Próbálkozások, karácsony, miegymás

Sziasztok! Tudom, hogy régen posztoltam, és nem mentség, de karácsony, meg a készülődés, meg a suli... kicsit leszívtak. Remélem, hogy boldog volt a karácsonyotok, és sok szép könyvet kaptatok :)

Nekem a Jézuska idén három könyvet is hozott, sajnos, mindháromról tudtam, úgyhogy nem volt nagy meglepetés :)


Trisha Ashley: Csokoládécipők és esküvői harangok

Jenny Colgan: Találkozzunk a Cupcake Kávézóban

Ezt a két könyvet még novemberben vettem, ajándékutalványom volt egy Alexandrába a húgommal közösen, és mivel ő nem szeret olvasni, felajánlotta az ő részét nekem azzal a feltétellel, hogy tőle kapom őket karácsonyra :) 1+1-es akcióban igazán megérte, és kellemes, chick-lit olvasmányoknak tűnnek, szóval mielőbb szeretnék majd belekezdeni mindkettőbe. A Cupcake-nek már van folytatása is, sajnos körülbelül egy héttel később jelent meg, mint ahogy én a boltban voltam, szóval pont nem tudtam azt megvenni :( Még két könyv jött velem akkor haza, a Párválasztó és az Elakadó lélegzet, még nem kerültek sorra, de az idei év első tervei közt vannak :)

F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby
Idén életemben először ellátogattunk a bécsi vásárra, ahol persze mi mást is nézhettem volna magamnak, mint könyvet :) Kicsit szépséghibás ugyan, de ezért olcsóbb volt, és nem is látszik igazán. Tartok tőle, hogy mennyire fog menni angolul, de szeretem a kihívásokat :) Érdekel a történet is, mivel a filmről letiltottam magam addig, míg el nem olvasom. Ehhez képest az idei angol OKTV-n az egyik feladatban erről a filmről voltak kritikák, de abból nem sokat tudtam meg, csak annyit, hogy sokaknak nem tetszik a modern zeneválasztás :) A soundtrackjét úgy-ahogy meghallgattam már, és nekem mondjuk tetszik, bár ki tudja, mennyire fog illeni egy 1920-as években játszódó regényhez :)
Mindig is érdekelt az a korszak, szóval alig várom, hogy olvashassam.


Amint lecsengenek az ünnepek, és Lobo meghirdeti a várólistacsökkentését, mindenki lázasan pakolgatja a könyveket, hogy mit tervez elolvasni jövőre. Sokan (köztük én is) már az előtt elkezdjük, hogy ki lenne írva a kihívás, de immár negyedik éve kerül megrendezésre, szóval lehetett rá számítani idén is biztosan, hogy lesz.
Már tavaly is jelentkeztem, sima és alternatív polccal is, de a kezdeti lelkesedés kihunyt, és hozzá se nyúltam a könyvekhez nagyon. Nem olvastam túl célirányosan, csak ami éppen tetszett. Pár könyv azért így is sikerült, azt hiszem, pont a fele, az alternatívról és a simáról válogatva. Idén már a tavalyi év tapasztalataival indulok neki, és remélem, hogy sikerül teljesíteni, hiszen 12 könyv 1 évre nem olyan sok, ugye? UGYE?!

A sima listámra idén csak olyan könyvet válogattam, amik vagy megvannak, vagy kölcsönbe vannak már nálam jó ideje, és illene már visszaadni. Tavaly azzal is bebuktam, hogy sok könyvtári könyv és ebook volt a listámon, azt meg nem mindig olyan egyszerű megszerezni, és olvasni sem olyan kényelmes. Na de nézzük a könyveket (év közben mindegyikhez linkelem majd a bejegyzést, amint sikerül elolvasnom):

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: The circle ELOLVASVA!
Ezt a könyvet még a 2012-es múzeumok éjszakáján vettük, szóval ideje lenne időt szakítani rá. A svéd szerzőpáros regénye már megjelent magyarul is, a Kör és a Tűz nagy rajongótáborral büszkélkedhet, és mindenki tűkön ülve várja a trilógia befejező részét. A skandináv írókkal nincs még túl sok jó tapasztalatom, talán ezért is van, hogy többször is belekezdtem ebbe a könyvbe, mégis félbehagytam még a legelején. Közrejátszik az is, hogy mivel svédről fordítás, nem olyan könnyű a nyelvezete, és tele van furábbnál furább szavakkal, amik egy éve még sok problémát jelentettek. Majd meglátjuk, hogy idén hogy boldogulok vele. A borítója mindenesetre nagyon szép.

Colleen Hoover: Hopeless ELOLVASVA! Tényleg durva:D
Ehhez a könyvhöz tavaly jutottam hozzá, egy csere útján, amit azóta Judit barátnőm el is olvasott, és parancsba adta, hogy minél előbb olvassam el én is (ha már az én könyvem), mert nagyon durva és nagyon jó. MissNyuszi meghozta hozzá a kedvem még jóval azelőtt, hogy beszereztem volna, de valahogy sosem jutott időm elolvasni, mert mindig volt más. Most viszont már tűkön ülök, és legszívesebben azonnal elkezdeném, de még két napot várnom kell vele.

Vavyan Fable: Halkirálynő és a dzsinnek
A Halkirálynő első három részét még kölcsönbe kaptam, és jelenleg az elsőnek a felénél tartok - kb nyár közepe óta. Nem arról van szó, hogy nem tetszik, hanem egyszerűen mindig máshoz nyúlok. Viszont szeretném elolvasni, ezért mertem rárakni a második részét a csökkenő listámra. Ezek az első Fable regényeim, kicsit még szoknom kell a stílust, meg azt is, hogy évekkel a születésem előtt íródtak, de amúgy tetszik az első rész, és ha egyszer befejezem az első hármat tuti, hogy sort kerítek a többire is.

Bree Despain: The Lost Saint - Fehér farkas
Szintén kölcsönkönyv. Az első részt még pár éve kaptam karácsonyra, azóta mondjuk már elcseréltem, szóval nem tudom újraolvasni a második rész előtt - ha csak nem azt is kölcsönkérem :D De nagyjából emlékszem még a történetre, és szeretnék már egy sorozatot befejezni. Olvastam róla rosszat is, meg jót is, szerintem egy ilyen guilty pleasure könyvtől nem kell sokat várni. Valószínűleg februárban fogom olvasni abstractelf sorozatos kihívására, remélhetőleg a második Halkirálynővel együtt :)

Jill Hathaway: Slide - Mások szemével
És még mindig kölcsönkönyv. Igazából erről a könyvről nem tudok túl sok mindent mondani. Sok olyan ember olvasta, akinek a véleményére adok, és a felének tetszett, a másik felének nem. Szeretnék már saját véleményt alkotni, meg aztán ez egy rövid könyv, remélem, nem fogtam vele mellé.

Ben Myers: Muse - Az univerzum lüktetése
Ezt a könyvet a 17. születésnapomra kaptam papirzsepitől, amikor molyszülinapot ültünk. Sajnos azóta se sikerült elolvasnom, pedig az idézetek alapján egy olyan fanatikusnak, mint én, ez egy igazi csemege. Imádom a Muse-t, nincs olyan daluk, amit nem hallottam volna, és Matt Bellamy lesz a férjem. Ennyi indok elég, hogy rajta legyen a várólistacsökkentésen, és remélem ahhoz is, hogy végre elolvassam.

J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix
Őt is a 17. születésnapomra kaptam, a szüleimtől. Karácsonyra előtte megkaptam 2-4-ig a sorozatot, így már csak a 6-7-1 hiányzik, mert ezek azok a könyvek, amiket a polcomon kell látnom :) Természetesen magyarul már olvastam, de angolul egész más élmény. Ajánlom mindenkinek, aki el akar kezdeni idegen nyelven olvasni, hiszen már úgyis tudjuk kívülről :)

Darren Shan: Cirque du Freak
Talán tavaly vettük, nyaralás során, egy használt könyves boltban, háromszáz pénzért. Annyiért nagyon megérte, mert magyarul már olvastam, és a filmet is szeretem. Magam sem értem, hogy miért nem olvastam még el, nincs kétszáz oldal és nagyon egyszerű. Egy-két napos olvasmány, szóval jövőre mindenképpen belefér, ha törik, ha szakad.

George Bernard Shaw: Pygmalion FÉLBEHAGYVA
Tavaly kaptam kölcsön ezt is, a Forrest Gumppal együtt, amit azóta már sikeresen elolvastam, de ehhez még nem mertem hozzáfogni. Nem tudok nagyon róla semmit (My Fair Lady néven sem), csak azt, hogy arról szól, hogy valaki meg akar tanítani valami lányt szépen beszélni angolul (? én ilyesmire emlékszem, javítsatok ki, ha tévedek). Pont ezért lesz izgalmas, hiszen én sem tudok tökéletesen angolul, talán tanulok belőle egy-két jó dolgot. Bár tényleg nem tudom, milyen műfajú egy könyv ez. Amikor kölcsönkaptam, beleolvastam, és akkor nagyon megijedtem, meg is rémített, le is raktam. De 2014 az idegen nyelven olvasás éve lesz számomra, úgyhogy Pygmalion, ide hozzám!

J. D. Salinger: The Catcher in the Rye
Ha már klasszikusok, és idegen nyelven olvasás: a Zabhegyezőhöz sosem volt még szerencsém. Valamilyen indíttatásból ezt is kölcsönkértem az angoltanáromtól novemberben, és nem szeretném, ha ez is olyan sokáig lenne nálam, mint a Pygmalion. Már belekezdtem, de az iskolában nem nagyon lehet könyvekre figyelni, ha közben veszekszik melletted húsz ember, szóval inkább elölről fogom kezdeni. Azt olvastam róla, hogy vagy nagyon jó időben talál meg, vagy nem. Remélem, én az előbbiek táborát fogom erősíteni, mert kamasznak kamasz vagyok még, meg foglalkoztatnak az élet dolgai is, és egy ilyen klasszikust bűn lenne nem ismerni.

Anatole France: Le livre de mon ami (Easy Readers)
A másik ok, amiért 2014 az idegen nyelven olvasás éve lesz, hogy *táttáráráá* elkezdem életem első francia könyvét. Bár nem hinném, hogy igazi könyvnek számít, de valami olyasmi. Lassan egy éve már, hogy megvettük, de sose mertem belekezdeni, viszont nemsokára szeretnék nyelvvizsgát, és elég gyatra a szókincsem, az angol szókincsemen meg még mindig sokat segít az olvasás, úgyhogy ideje elkezdeni ismerkedni a francia irodalommal. Ez egy könnyített olvasmány, a legkönnyebb szintűt választottam, aztán meglátjuk, hogy mennyire megy jól. Legfeljebb veszek egy kicsit nehezebbet :) Bár abból sose volt még semmi baj, hogy valaki könnyebbet olvasott, mint a szintje. 

Lauren Brook: Új esély
És végül egy PonyClubos könyv. :D Nagyon sok ideig tagja voltam, és ezt a sorozatot sosem olvastam el végig. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy ezt (a negyedik részt) sose kaptam meg. Ötletem sincs miért, mert előtte és utána is megvan mind, de ez az egy hiányzik, ezért elkértem a barátnőmtől lassan egy éve, és ideje lenne visszaadni. Nem mintha hiányozna neki, de idén szeretném a legtöbb, ha nem is az összes, kölcsön könyvemet visszaadni. Ebben a könyvben annyi a nehézség, hogy előtte el kell olvasnom a kettes-hármast részt újra (az egyest már elolvastam), de üsse kő, elég rövidek :)


Az alternatív listámat itt megtalálhatjátok, ha esetleg érdekel. A Bumped lassan két éve vár rám, bár csak ebook formátumban, a három második rész nagy eséllyel sorra kerülnek februárban, a Holdfénykisasszony már az idei csökkentősömön is rajta volt, a Fable-könyv a volt kozmetikusom kedvence, ezért gondoltam, ha a Halkirálynők nem jönnek be, hátha ez (de azért még reménykedem). A Durrell könyvet majd kölcsönkérem, ahogy a Törékenyt is, a Soulless már nagyon érdekel, a Lamentet pedig az írónőtől nyertem, dedikálva, úgyhogy tuti, hogy azt is elolvasom :) A Savage grace értelemszerűen a második rész után jön, de ezzel is be tudnék fejezni végre egy sorozatot, a Laura pedig az unokatesómtól van, aki nem nagyon szeret olvasni, ez valamiért mégis megvan neki, szóval kíváncsi vagyok rá :)

Hát így indulok én neki a várólistacsökkentésnek idén :) Külön év végi statisztikás-záróposztos bejegyzés nem lesz, mert annyi ideje nem blogolok még, idén azt se számoltam meg, hogy hány könyvet olvastam pontosan, de olyan 26000 oldal körül, ami a tavalyi 42000-hez képest kevésnek tűnik, de félévkor azt se gondoltam volna, hogy ennyi lesz.
Jövőre szeretnék elolvasni 100 könyvet (idén tuti nem volt annyi, tavaly 189), ezen kívül jó pár sorozatot be szeretnék fejezni, és minél kevesebb újat elkezdeni, de ez nem hiszem hogy megvalósul, mert csak itthon most kb. 3 sorozatkezdő rész vár arra, hogy nekivessem magamat :)

Boldog új évet kívánok mindnyájatoknak, és könyvekben gazdag pillanatokat:)

Rainbow Rowell interjú

Arra gondoltam, hogy advent harmadik vasárnapjaként megleplek titeket egy interjú fordítással :) Nem olvastam még Rainbow-tól semmit, de mindkét könyve felkeltette az érdeklődésem :) Lehet, hogy jövőre sorra is kerítem valamelyiket :) Kellemes karácsonyi készülődést, és jó olvasást!:)

(Ezt a fordítást én készítettem, egy goodreads interjú alapján: https://www.goodreads.com/interviews/show/916.Rainbow_Rowell)

Rainbow Rowell jó évet zár. Mindkét könyve bekerült a 2013-as Goodreads Choice Awards jelöltjei közé, és kategóriájukban első-második helyezést értek el. Ennek tetejébe három olyan karaktert alkotott, akiket mindenki első olvasásra megszeretett: az Eleanor & Park (E&P) címadó züllött, középiskolás párját, és Cath-et, a Fangirl főszereplőjét, aki sok nehézséggel dacolva próbál átevickélni a főiskolás évein. Azta.
A nebraskai írónő a bölcsesség és a könnyedség egy érdekes keverékével hódít. Az ő elmesélésében egy probléma se tűnik túl bonyolultnak, és minden szívfájdalom enyhíthető. Olvass tovább Rainbow válaszaiért fantasztikus pasikról, arról, hogyan lett író, és egy kis Eleanor és Park háttértörténetért.



Martha Forgrave-macfadyen: Mit gondolsz, befolyásolta a neved azt, akivé lettél? Meghatároz az, amit a neved sugall?

Hmmm. Ez egy érdekes kérdés! Azt hiszem, a legtöbb esetben a nevem kötelez. Az emberek azt gondolják, hogy én választottam, majd elgondolkodnak azon, hogy milyen ember akarná, hogy Rainbow (Szivárvány) legyen a neve. (Biztos nem valaki olyan, aki azt akarja, hogy komolyan vegyék.) Kétségtelen, hogy megnehezítette a dolgomat elsőre, mikor újságíró voltam, és akkor se sokat segített, amikor kiadót kerestem.

De az emberek mindig felfigyelnek a nevemre, és meg is jegyzik. Szóval amint túljutunk az „ez az igazi neved?” szakaszon, már hasznot tudok belőle húzni, azt hiszem.

Felnőni egy ilyen névvel lehetőséget adott arra, hogy különbözzek a többiektől, ha akartam. 
Mikor Rainbow-nak hívnak, tudod, hogy sosem olvadhatsz bele a tömegbe. Amint túljutottam azon a fájdalmas általános iskolás időszakon, amikor azt kívántam, bár láthatatlan lehetnék, nagyon felszabadító érzés volt. Ha nem olvadhatok be, akkor már lehetek az is, aki igazából vagyok.


Tabitha: Szeretném tudni, hogy váltál íróvá. Te is egyike voltál azoknak a lányoknak (mint én), akiket csak könyvvel lehetett látni, és folyton körmölték az ötleteiket?

Kétségkívül fura lány voltam, és az orrom mindig egy könyvbe dugtam.

Elég korán kezdtem írni – főleg azért, mert ez volt az egyetlen olyan dolog, amire felfigyeltek a tanáraim. Szóval én voltam a középiskolai újság főszerkesztője, és az egyetemen újságírást, marketinget és irodalmat hallgattam. (Egy félév erejéig hallgattam haladó újságírást, haladó szövegírást, költészetet és fikcióírást is.) Amint lediplomáztam leszerződtem egy újsághoz, és majdnem tíz évig ott dolgoztam. Aztán a reklámozásban találtam munkát…

Nem igazán írtam semmit a húszas éveim vége-harmincas éveim eleje előtt.

Azt hiszem, féltem. Sokkal biztonságosabb volt egy szerkesztőnek vagy egy megrendelőnek írni, és nem belerakni magam. Miután megírtam az első regényemet, az Attachmentset, nagyon sokáig titokban tartottam, mert nem tudtam, hogy mit csináljak vele, megmutassam-e valakinek, és nem akartam, hogy a barátaim tudjanak arról, ha megbukom.

A karrierem utolsó öt éve a kockázatokról szólt. A regényírásban nincs semmi biztonságos; ahhoz túl személyes és túl nagy. Muszáj beleraknod valamit magadból, a lelked egy darabját.


Susan: Volt olyan pillanat, amiután azt mondtad, hogy most már „igazi” író vagy? Abigail pedig azon tűnődik, hogy mi volt a legbátorítóbb dolog, amit valaha mondtak neked az írásról?
Még mindig nehezen hiszem el, hogy író vagyok, hogy írónak hívhatom magam – hogy ez a legpontosabb leírása annak, amit csinálok. Úgy értem, gyerekkoromban sose gondoltam arra, hogy „Egy nap regényeket fogok írni”. Elképzelhetetlennek tűnt számomra. Mintha azt mondtam volna, hogy „Egy nap a Holdon fogok sétálni, vagy filmsztár leszek”. Úgy gondoltam, hogy minden könyv varázslat.

Szóval hihetetlenül valószerűtlen volt, mikor először a kezemben tartottam az első könyvemet. Már maga a létezése lenyűgözött. Egy könyv. És az én nevem van rajta.

A legbátorítóbb dolog pedig… Mikor az Attachments kijött Angliában, Londonba repültem, hogy találkozzak a szerkesztőmmel. (Nem volt kötelező, de nagyon meg akartam nézni a könyvemet egy könyvesbolt polcán, egy másik országban.) Szóval elmentem egy thai étterembe a szerkesztőmmel, és elmondta nekem, hogy nem kell olyan könyveket írnom, ami mindenkinek tetszik, és ne is aggódjak emiatt. Azt mondta, hogy az írói pálya arról szól, hogy meg kell találnod a „te embereidet”, azokat, akik személyesen téged értékelnek. „A te embereid odakint vannak. Annyit kell tenned, hogy ott maradsz, amíg meg nem találnak.” Nagyon bíztató volt ez számomra akkoriban.


Tae: A karaktereid nagyon érdekesek, és nagyon ijesztő volt, hogy mennyire átéreztem Eleanor helyzetét (A szerkesztő jegyzete: Eleanor édesanyja egy olyan férfi felesége, aki nagyon kényelmetlenné teszi az életüket.) Azon gondolkodtam, miről vagy kiről mintáztad a szereplőidet, vagy honnan jönnek a tulajdonságaik (például a fantasztikus zenei ízlésük, hogy csak egyet említsek)?

Köszönöm! Örülök, hogy érdekesnek tartod őket, és könnyen azonosulsz velük – bár akárhányszor azt mondják az emberek, hogy átérzik Eleanor helyzetét, beszélni akarok velük, és meggyőződni arról, hogy szerető és támogató környezetben élnek. (Remélem, biztonságban vagy, olyan emberekkel körülvéve, akik törődnek veled.)

A szereplőim csak úgy életre kelnek. Szerintem valahol az agyam hátsó részében születnek meg, a tudatalattimban. Néha később rájövök, hogy olyan emberek alapján formáztam őket, akiket ismerek, vagy találkoztam már velük. Úgy gondolom, hogy mindegyikükben van egy kicsi belőlem. Így kapja Park a képregény mániám, Eleanor a Batman által kiváltott unalmat, és Cath azért hord mindig pulcsikat, mert én is.

Mindig nagyon meglepő, milyen gyorsan kel életre egy szereplő. Kitalálok valakit, és pár óra múlva máris úgy érzem, hogy ismerem őket.


Természetesen minden E&P rajongó meg akarta tudni, hogy mi a könyv vége pontosan. Nikkie: Mi volt az a két szó Eleanor képeslapján? Én úgy gondolom, hogy „Park, elég”, de még mindig reménykedem abban, hogy „Szeretlek téged”.

Gondolom, nem akarod elmondani nekünk (vagy mégis?), de talán tudsz válaszolni Julia kérdésére: Mindig így tervezted az E&P végét?

Talán nem végig, de már a könyv eleje fele tudtam, hogy mi lesz a vége. Az utolsó sort végig tudtam: Csak két szó hosszúságú.

Nem fogom elmondani, mi volt ez a két szó, mert még nem zártam le ennek a két embernek a történetét – elképzelhető, hogy egyszer újra írni foguk róluk. Azt mondanám, hogy a két szó boldog és reményteli szavak voltak.

Az emberek tippelnek, persze: Park, elég! vagy Hagyj békén – de ha figyelembe veszitek Park reakcióját rájöttök, hogy igazából boldog.

Felült. Elmosolyodott. Egy nagy és nehéz kő gördült le a mellkasáról.

Látjátok? Reményteljes!

Az írónő

Maya L.: Ezen a kérdésen azóta rágódom, hogy befejeztem az E&P-ot, amit nagyon szeretek. Miért nem mondta Eleanor Parknak, hogy szeretlek? Park sokszor mondta neki, érzelmekkel tele. És nem kételkedem Eleanor szerelmében Park iránt egy másodpercig sem, de miért nem mondta ki? Miért nem halhatta soha ezt a szót a saját füleivel? Nagyon szeretném tudni a választ erre a kérdésre.

Oh, egyetértek, Eleanor nagyon szerette Parkot. De nem bízott a szerelmében, vagy a fiú szerelmében – vagy a helyzetben úgy egyáltalán. Ha belegondolsz, Eleanort sose szerette senki úgy, ahogy kellett volna. Az apja nem törődött vele. Az anyja szerette, de belevitte ebbe az erőszakos, gondatlan szituációba…

Park élete ennek teljes ellentettje. A szülei még mindig halálosan szerelmesek egymába. Imádják őt és támogatják. Park bízik a szerelemben. Hisz benne.

De Eleanornak miért kéne bíznia benne? Egész életében cserbenhagyták és bántották. Szerintem úgy érezte, hogy túl közel engedte magához Parkot. Elég veszélyes az is, hogy szereti – borzasztó lenne még ki is mondani. Nagyon biztos benne, hogy el fogja veszíteni.


Jez Layman: Nagyon sokat támadják az E&P-ot mostanában a „durva” nyelvezet és bántalmazás miatt. Mi a válaszod arra, hogy a könyved nem megfelelő tinédzserek számára?

Nos, annyit szeretnék mondani, hogy csak egy szülőtől kaptam panaszt a könyvemre. De ez a szülő támogatókat szerzett, és visszavonatta a meghívásomat egy minnesotai iskolából és a közkönyvtárból.

Teljesen lesokkolt. (A látogatásom pont a Banned Book Weekre esett [Kitiltott könyvek hete Amerikában])
Persze káromkodnak a könyvben, de a két főszereplő ritkán átkozódik, és ha mégis, akkor is megbánják. Nem vagyok a káromkodás híve, de ebben a könyvben ez választja el Eleanort és Parkot a kemény és kegyetlen dolgoktól, amik velük történnek. Amint Eleanor a B-betűs szóra gondol, rögtön eszébe jut a nevelőapja, aki mindig ezt a szót mondogatja. A könyv arról szól, hogy az elvárásaid fölé emelkedj.

Amikor az emberek obszcénnek nevezik az E&P-ot, úgy érzem, arra céloznak, hogy nem tudsz felemelkedni. Arra, hogy ha rossz körülmények között nőttél fel, bármilyen szép is a történeted, nem méltó arra, hogy a jó emberek meghallgassák. Ezek a ronda dolgok túlnőnek minden szépet.


Rengeteg olvasó akar többet tudni a rajongói írásokhoz fűződő kapcsolatodról. Hunter Schmuck azt kérdezi: Hogy tudtál ilyen kreatívan megalkotni egy nem valódi könyvsorozatot – egy fanfictionnel egyetemben – a Fangirlben? Teljesen meg voltam győződve arról, hogy létezik, és meglepetten tapasztaltam, hogy mégsem.

Mary Crockett: Hallottam, hogy nagyon sok rajongói írást olvastál és írtál ahhoz, hogy megírhasd a Fangirlt. Milyen történeteket írtál (és megtalálhatóak-e valahol)?

Danielle Neldon: Hallottál bármilyen rajongói írásról, ami a te történeteid cselekményén alapszik?

Először is, köszönöm, Hunter! Imádtam írni a Simon Snow részeket a Fangirlben, és örülök, hogy valóságosnak tűntek.

Röviden, úgy tudtam fantasyt és fanfictionöket írni, hogy rengeteg olvastam. Komolyan. Rengeteget.

Mindig is nagyon rajongó típus voltam. Ha valami tetszik, akkor valószínűleg teljesen odavagyok érte. És ha odavagyok, akkor nem tudok vele betelni. Szóval teljesen beleolvadtam a Star Wars univerzumba, és imádtam az X-ment tinédzserként, és mindenféle történeteket találtam ki – általában velem a főszerepben – de sosem hívtam fanfictionnek. Nem létezett ez a kifejezés, vagy ez a koncepció akkor még. Nekem akkor furcsa fantáziálásnak tűnt.

Miután befejeztem a Harry Potter sorozatot nagyon belemerültem a HP fanfictionök világába, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy miben lett volna más a tinédzser korom, ha már akkor is ilyen nagy mennyiségben áll rendelkezésemre sok más rajongó ember írása. Azt hiszem, az egész életemet megváltoztatta volna.

Ez ihlette a Fangirlt.

Egyik fanfiction sem található meg az interneten (bár biztos vagyok benne, hogy azok lennének, ha kamaszkorom nem előzte volna meg az internetet).

Tudok róla, hogy van pár E&P és Fangirl fanfiction az interneten, de nem olvasom el őket; van rá esély, hogy írni fogok még ezekről a szereplőkről, és nem akarom, hogy befolyásoljanak.

De nagyon izgalmas, hogy vannak emberek, akik továbbgondolják a könyveimet, vagy képeket készítenek hozzájuk. Egy író ennél nagyobb bókot nem kaphat – a tudat, hogy a könyved megihletett más embereket, és saját dolgokat alkotnak. Fantasztikus.


Karen: Azt mondtad, hogy a Fangirlt egy NaNoWriMo alatt írtad – mennyi munka várt még rád az után a november után? Milyen volt a szerkesztési folyamat?

Így van. 2011 novembere. Addigra már két könyvet megírtam, szóval tudtam, hogy képes vagyok rá, és tisztában voltam vele, hogy aztán kell majd pár változtatás, de nem voltam benne biztos, hogy tudok ilyen gyorsan írni. Azt is nehezen tudtam elképzelni, hogy meg tudok valamit írni ennyire gyorsan, és ezen felül még jó is lesz.

A végén meglepődtem: majdnem minden részt megtartottam, amit a NaNoWriMo alatt írtam.

Abban a hónapban körülbelül 50000 szót írtam, és januárig abba se hagytam, így lett cirka 110000 szavam. Sokszor néztem át a második vázlatkészítés előtt, amit áprilisban fejeztem be. Minden eredeti párbeszédem és kidolgozott személyiségem erős volt, de kellett pár célirányos változtatás. Ezt nagyon nehezen tudtam a NaNo közepette megcsinálni – lényegében ott csak a történetre koncentráltam.

Még egyszer átnéztem az egészet a szerkesztőmmel, és júniusban már kész is voltunk.

Rainbow kedvenc könyvei

Andy Lillich: Te írtad meg a legeslegjobb pasit a világon, szerintem legalábbis. Kiről mintáztad ezeket az embereket? Barátok? Rokonok? Vagy csak a képzeleted szüleménye? És van valaki a közeledben, akire számíthatsz, ha az jön szóba, elég valóságos-e azok a dolgok, amiket a könyves barátaid mondanak vagy csinálnak? És hol találok ilyen fiúkat a való életben?
Köszönöm! Ez a legszebb bók!

Nem alapozom egyik férfi szereplőmet se senkire, de már 15 éve házas vagyok. Három bátyám van, egy fantasztikus nevelőapám, közeli férfi barátaim, és munkatársaim. És úgy gondolom, hogy minden férfi az életemben elég kedves és romantikus ahhoz, hogy a könyveimben legyenek (A férjem túl jó hozzá. Nem írhatom le, milyen jó igazából, különben senki nem hinne nekem).

Igazán hiszek a kedves férfiakban. Hiszem, hogy lehetnek érzékenyek és romantikusak; szerintem törődnek a szerelemmel, és vágynak is rá. Szóval teljesen természetes számomra, amikor róluk írok

És hogy hol találhatnál ilyen fiút – a legerősebb szerelmi kapcsolataim barátságból nőtték ki magukat. Olyan emberekkel, akik addigra már kedveltek és tiszteltek engem – és fordítva.

Egyetlen randizási tanácsom van: várd el a férfiaktól az életedben, hogy kedvesek és tiszteletteljesen legyenek. Ne keress kifogásokat a szemét viselkedésre – „Jaj, minden fiú ilyen”. Nem. Követeld meg, hogy jók legyenek, és úgy bánjanak veled, ahogy megérdemled. És ha szemetek, hagyd őket. Ne hagyd, hogy az életed olyan emberekkel legyen tele, akik úgy gondolják, joguk van szörnyűnek lenni, csak azért, mert férfiak.


Kristen Kim: Te is tartasz „vészhelyzet táncpartikat”?

Ha! Hát persze! A stresszhelyzetekre a Kanye West bulik a legjobbak. Meg az izgalomra is. Van egy playlistem személyesen Cath-nek, amit fel is raktam ide. (Minden könyvemhez találtok itt zenét). Táncoljátok ki magatokból!

"Az időből sosem jut elég..." - Adventi blogturné

Cecelia Ahern: Ajándék

Athenaeum, 2012

A történet: A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért. Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócslekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszerer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával… Cecelia Ahern negyedik, az Athenaeumnál megjelenő kötete (Talált tárgyak országa, Bennem élsz, Ahol a szivárvány véget ér) igazi karácsonyi történet egy mesés ajándékról, amelyet az ember életében csak egyetlenegyszer kaphat meg.

Először is boldog Mikulást mindenkinek!:) Remélem, kipucoltátok a csizmátokat, és jók voltatok idén. :) A sok csokit meg osszátok be karácsonyig, mert hamar el tud ám fogyni ;)
Mikor Domimi felvetette Molyon, hogy rendezzünk egy karácsonyi-adventi blogturnét, rögtön csatlakoztam :) Nem is volt kérdés, hogy miről írjak, mert, bár nem karácsonykor olvastam, Cecelia regénye az egyik kedvenc karácsonyi regényem lett. Bár a Time of my life-fal még mindig adós vagyok, azt hiszem kijelenthetjük, hogy Cecelia az egyik kedvenc írónőm, és ezt a másik kritikában ki is fejtem majd :) Ha szeretnétek megnézni a többi blogbejegyzést is (egészen december 22-ig), nézzétek a folyamatosan frissülő karcot, ahol az időpontokat is láthatjátok.

– … Talán panaszkodtak?
– Csak az édesanyja. Meg a felesége. Meg a bátyja, a húga. És a lánya.
– A négyéves lányom?!
– Nos, ővele akkor beszéltem, amikor maga elfelejtett érte menni az ír táncórára, múlt csütörtökön.
Lou kezdett dühbe gurulni.
– Nem érdekel. A négyéves lányom miatt nem bukik a cég több százmillió eurót, nemde? – Nem várt választ. – Panaszkodott valaki, akinek nem ugyanaz a családneve, mint nekem?
Alison törte a fejét. – A húga újból felvette a lánykori nevét a válás után?
Lou dühösen nézett rá.
– Akkor nem, uram.

Kinek tökéletes ajándék?

Harper Perennial, 2011

Anyukádnak, barátnődnek, tesódnak, bárkinek, aki szeret olvasni, és szereti a valósághű karaktereket, akik esendőek, vannak hibáik, de megérted őket. Azoknak, akik szeretik a boldog befejezést, akik szeretik a családregényeket, akik nem rettennek vissza egy kis karácsonyi csodától :) 

Akik néha elfelejtkeznek arról, hogy az életen nem átrohanni kell, hanem megélni mindent.

Azoknak, akik néha azt kívánják, bárcsak kettő lenne belőlük - ez után a regény után biztos, hogy meggondolják magukat :)

 Miért ajánlom a fa alá?

Mert a könyvet olvasva akarva-akaratlan összehasonlítod a saját életeddel, és néha ijesztő párhuzamokat veszel észre. Ez a könyv eleje fele kicsit kényelmetlen, de aztán ahogy Lou is megoldja a problémáit rájössz, hogy nem reménytelen a helyzet. A könyv befejezése után egy kicsit jobban szereted a karácsonyt, egy kicsit jobban figyelsz a többi emberre, és sokkal több figyelmet fordítasz a szeretteidre. 

HarperCollins, 2009

Mit szeretek benne?

A karaktereket, az ahernes hangulatot, a gondolatokat. Írországot nagyon nagyon :) 

A borító

Persze többféle borítóval is kiadták külföldön, ebből nekem a hógolyós a kedvencem, mert nagyon átadja a hangulatot. Az ajándékosat kékben és pirosban is kiadták, nekem ez jobban tetszik, olyan havas hangulata van. A magyar borító viszont szerintem nagyon rossz. Nem ilyen történetre várnék a borító alapján.

Mennyire tetszett nekem?

Karácsony környékén 10/9, amúgy 10/7 körül. Idén már biztos nem, de jövőre tuti, hogy újraolvasom :) Filmet is nagyon szívesen látnék belőle, szerintem nagyon jól meg lehetne csinálni.

Időnként muszáj odaadni magunkat valakinek, hogy kiderüljön, kik is vagyunk valójában.

Az írónő a könyvről beszél

A visszaszámlálás elkezdődött!

Ma a szokásos idézet helyett egy kis töltelékkel készültem.

Mostantól minden vasárnap egy karácsonyi videót-történetet fogok megosztani, egészen karácsonyig. Valamint részt veszek az adventi blogturnén is, hatodikán kerül rám a sor, remélem, tetszeni fog majd :)

Ezt az új Quimby számot Molyon találtam, szerintem nagyon aranyos és karácsonyos :)

Decemberre elég sok karácsonyos dolgot tervezek, pár könyvkritikával is el vagyok még maradva, hozom majd a kedvenc téli filmjeim és könyveim, filmkritikát is, szóval remélem nem fogunk unatkozni :)

Jó készülődést mindenkinek! :)

"Love is the most common miracle"

John Green - David Levithan: Will Grayson, Will Grayson

Dutton Children's, papírkötés, 2010

A történet: Egy hideg este, Chicago legvalószínűtlenebb sarkában keresztezi egymást két tinédzserfiú élete - Will Graysoné és Will Graysoné. Mindkettejük új és váratlan utakon találják magukat, ahogy az életük összefonódik, romantikus vallomásokkal és a történelem legmesésebb musicaljének rendezésével. 

John Green és David Levithan regénye megnevettet, megrendít, és felnyitja a szemedet két fiú segítségével és humorával, akik millió rajongót szereztek maguknak.

 Az író a regényről beszél

Ha azt mondtam a Silver Liningsra hogy semmitmondó a fülszövege, akkor erre nem tudom mit mondjak. Igyekeztem pontosan fordítani, de ez angolul még rosszabb mint magyarul. Úgyhogy ne higgyetek neki, mert ezt mindenkinek olvasni kell!

A poszt megírása előtt azon gondolkodtam, hogy én bizony nem olvastam még LMBT (a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek összefoglaló neve) irodalmat, aztán rájöttem hogy dehogynem! Tavaly nyáron Jodi Picoult Gyere haza című műve hódította meg a szívem, idén pedig Chbosky POBW-je tetszett, és abban is volt ám homoszexualitás.

John Greentől már olvastam a TFIOS-t, amiből nemsokára film is lesz, szóval majd ha kijön, majd ha megnéztem akkor majd lesz belőle poszt, de addig örüljünk hogy forgatják, és reméljük a legjobbakat :)  David Levithan viszont új íróként debütált nálam, és nem is rosszul! Abstractelfnek olvastam a kritikáját az egyik könyvéről, és ez meg is hozta a kedvem, szóval tuti, hogy fogok önálló könyvet is olvasni tőle.

Tehát, adott nekünk két Will Grayson, akik egymást Other Will Graysonnak, vagyis o.w.g-nek hívják. Mivel egy idő után én is belekavarodnék, ezért a páratlan fejezetes Will Grayson lesz Will Grayson, és a másik pedig o.w.g. Mindkettejük élete megy, ahogy megy, mígnem egy este Will nem tud bemenni egy koncertre (mert elrontották a hamis személyijét), és összefut egy pornóboltban o.w.g-vel, akinek randija van. Ezután a szerencsés-szerencsétlen találkozás után mindkettejük élete megváltozik - ha nem is gyökerestül, de elég sok mindenben. Azt hiszem, a könyvről a továbbiakban nem tudok spoiler nélkül nyilatkozni, szóval mindenki fontolja meg, tudni akarja-e a végkimenetelt.

The Text Publishing Company, papírkötés, 2010

Kezdeném Tinyval, mert Tiny nélkül nem lehet elmenni szó nélkül :) A könyv nagy részét ő vitte el a hátán, miatta töprengett Will és o.w.g. is olyan dolgokon, amik a könyv lényegét adták. A barátság, a szerelem, a boldogság, a törődés, a család, minden Tinyhoz vezethető vissza és tőle indul tovább. Ugyan csak mellékszereplő, én nagyon megszerettem. Bár a könyv vége fele kicsit utáltam, de aztán, miután Will kifakad neki, és közli hogy szereti: semmit nem tett, amivel kiérdemelte volna, mégis ő lett a kedvencem. Tetszett az elhivatottsága, hogy mennyire akar valamit adni a világnak, amivel többek leszünk, hogy nyíltan meleg és egyáltalán nem szégyelli. Nagyon megesett rajta a szívem, mikor arról beszélt, hogy nagydarab, és hogy emiatt sokan csúfolták, és hogy bár magabiztosnak tűnik, ezen még se tud túllépni. Fontos, hogy legyenek olyan könyvek, ahol nem mindenki vékony, és magas, és tökéletes, hanem vannak hibáik. Akár teltebb, akár a foga nem egyenes, vagy sebhelyek vannak rajta, egy könyv mindig hitelesebb, ha a szereplők is esendők, és normális embernek néznek ki, nem földönkívülinek.

Jane és Will kapcsolata eleinte furcsa volt nekem. Nagyon nem tetszett, hogy hirtelen Willnek bejött Jane, mikor előtte oldalakat szenvedett azon, hogy mi legyen - aztán rájöttem hogy ez a szerelem. Mikor nem tudod, hogy mi, de valami nagyon vonz a másikban, és eleinte próbálsz tiltakozni, mert nem, mert maradj csöndbe és ne törődj semmivel, de nem tudsz ellene harcolni, mert ki kell nyitni a dobozt, és megnézni hogy döglött e a macska. Aztán rájössz, hogy nem az, és a maradj csöndbe és ne törődj semmivel se mindig működik, ellenben ha azzal vagy, akit szeretsz, az mindent megváltoztat. Téged is, és őt is. 

O.w.g. fejezetei először nem tetszettek, mert nekem túl elvont volt, nem tetszett a forma, hogy nem kezdte nagybetűvel a mondatokat, a párbeszédek, aztán egy idő után hozzászoktam, és megkedveltem, és sajnáltam, és vele együtt gondolkodtam. De azt nem tudom neki megbocsátani, amit Tinyval tett. Viszont tudom, hogy neki is rossz volt, úgyhogy így igazságos. Nagyon tetszett viszont, hogy ő a könyv közben ismerte el, hogy meleg, hogy a fiúkhoz vonzódik. Volt pár olyan

David Levithan & John Green

mondata, ami miatt meg kellett állnom elgondolkodni. O.w.g. párszor feszegette, hogy ezt nem ő kérte, nem tud az ellen mit csinálni, hogy fiúkkal akar csókolózni, és egyáltalán nem tetszik neki, de nem tud mit csinálni. Tiny sokat segít neki, hogy felvállalja és elfogadja magát, mert Ő így teljes ember, és aki ezt nem fogadja el, az kapja be. Hiteles is volt, meg nem is, hogy nem túl sok embert viselt meg a melegsége, de az édesanyja reakciója nagyon szimpatikus volt.

Majdnem elfelejtettem Maurát. Amit tett, az számomra érthetetlen, és felfoghatatlan, és nem hinném hogy azért, mert nem figyeltem. Egyszerűen nem értem, valaki, aki a barátomnak mondja magát, hogy csinálhat valamit, ami engem ennyire megbánt. Azt hiszem, o.w.g. helyében én megbocsátanék neki, de soha többé nem állnék vele szóba. Tetszett, mikor Tiny kiosztotta, és imádtam, hogy megmondta neki, hogy "úgy látszik, ha tönkre akarod tenni mások életét, csak jobbá teszed - viszont nélküled lesz jobb nekik".

Az egyik kedvenc részem az volt, mikor Tiny musicaljében a Willel közös barátságukról volt szó. Mert lehet, hogy úgy tűnt, Tinyt nem igazán érdekli Will, ő volt a legjobb barátja, akire mindig számíthatott, akinek olyan természetes volt, hogy Tiny meleg, mint az, hogy a barátja. Aki nem ítélte el, de ha kellett, hajnali fél ötkor felkelt miatta, pedig még azt se tudta, mire van szüksége.És már Sarah Dessen is megmondta, hogy legjobb barát nélkül az élet csúf, szörnyű hely, amit Tiny és Will be is bizonyít. 

A szerkezet tetszett is meg nem is, egyrészt mindig a legjobb résznél vágták el :P Másrészt értem én, hogy meg kellett különböztetni a két Will fejezeteit, de nem igazán tetszett o.w.g. odahánytnak tűnt stílusa. Viszont érdekes volt, hogy bár ugyanaz a nevük mégis annyira más a véleményük az életről, és olyan más sorsot szánt nekik a sors. John írta a páratlan fejezeteket, David a párosakat.

Idézeteket most nem hoztam, mert nem tudtam választani :( Mind annyira nagyon jó, és magyarul nem jönne át. Szóval aki kíváncsi, itt megnézheti azokat is amiket én válogattam, meg úgy általában a molyosakat :)

Értékelés

Összességében: 10/8

Film-faktor: 10/5 John G. összes könyvének eladták a megfilmesítési jogait, kivéve ennek. Talán okkal :)

Sneak Peek Sunday #5

A dolog lényege: egy random idézetet megosztok az aktuális olvasott könyvemből :)

A heti kiválasztott: Isaac Marion-Eleven testek

Megint eltelt egy hét normális poszt nélkül, de vannak most már ötleteim, és remélem a közeljövőben meg is tudom majd őket valósítani. Előreláthatólag a Time Of My Life-ról jövőhéten érkezik egy poszt, addig is pedig a szokásos kedvhozó idézet:)

A barátom, M szerint a zombilét legnagyobb iróniája, hogy minden olyan vicces, de az ember mégsem tud mosolyogni, mert rég lerohadt az ajka.

Sneak Peek Sunday #4

A dolog lényege: egy random idézetet megosztok az aktuális olvasott könyvemből :)

A heti kiválasztott: Cecilia Ahern-The Time Of My Life

Még mindig lassan haladok, de ma egész nap ez volt a kezemben, és egyre jobban tetszik :) Felpörögtek kicsit az események, bár vannak tippjeim, hogy mi lesz a vége, és a chick-liteket ismerve igazam is lesz, de nem baj, ez most jól esik a lelkemnek :)

“Imagine you had a friend who was there for you all the time and you were there for them, but they stopped being there for you as much as they used to which you can understand a little because people have things to do, but then they’re around less and less no matter how much you try to reach out to them. Then suddenly one day - nothing - they’re gone. Just like that. Then you write to them, and you’re ignored, and then you write to them again and you’re ignored and finally you write to them for a third time and they barely even want to make the appointment, they’re so busy with their job, their friends and their car. How would you feel?”

Képzeld el, hogy van egy barátod, akire mindig számíthattál, és ő is mindig számíthatott rád, de aztán egyszer csak már nem foglalkozna veled annyit, mint előtte, amit meg is értesz, mert mindenkinek törődnie kell a saját dolgával is, de aztán egyre kevesebbet és kevesebbet látod őt, nem számít milyen sokszor hívod. Aztán egy nap hirtelen - semmi - eltűnik. Csak így. Aztán írsz neki, és nem válaszol, és megint írsz, és megint nem, aztán harmadjára is, de csak nem akar találkozni veled, húzza a száját, mert túlságosan elfoglalt a munkájával, a barátaival, és az autójával. Hogy érzenél?

"Vészterhes időkben a legnagyobb bűn a tétlenség."

Dan Brown: Inferno

GABO,keménykötés, 2013

A történet: „Keressetek és találtok.”
Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.

Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.
Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek – szobroknak, festményeknek és épületeknek – mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt…
A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.

 

Előzetes

 Mielőtt elolvastam ezt a Robert Langdon könyvet, az Elveszett jelkép volt a kedvencem. Az előtt meg a Da Vinci kód. Lehet hogy mindig az éppen aktuális a favorit? Mert az Inferno letaszította a trónról az eddigi hármat, és magasra állította a mércét a következő könyvvel szemben.

 Elég nehéz írnom erről a regényről, mert nagyon mély, és sok olyan dolgot feszeget, amin nem mindenki szeret gondolkodni. Persze Brown nem feltétlen az az ember, akinek chick-litjei vannak, de szerintem ez az eddigi legsúlyosabb könyve (azok közül, amiket olvastam).

A pokol legsötétebb bugyraiban azok szenvednek, akik erkölcsi válságok idején semlegesek maradtak.

 Az Inferno egy olyan problémával foglalkozik, amiről mindenki tud, ami jelen van nap mint nap, és mégis legtöbbször a tagadást választjuk. Túl sok az ember? Áh, Kínában már úgyis rajta vannak azon, hogy kevesebb embernek legyen gyereke. Nem lesz elég élelem és erőforrás hogy elláson mindenkit? Ugyan már, biztos nem az én három gyerekemen fog múlni. Másoknak öt-hat gyerekük van, akkor nekem miért ne legyen három? Örökbe hiába fogadok, az nem teljesen az én gyerekem. Ne más mondja már meg nekem hogy mekkora családom legyen, és mikor. Kifogások mindig vannak, és mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy családot alapítson, de a közérdek néha háttérbe szorítja az önérdeket.

Ez után a könyv után senki nem tud nyugodtan ülni, szerintem mindenkinek azon pörög az agya, hogy ő mit csinált volna fordított esetben, megnyomná-e a gombot, mi lehet a megoldás, van-e egyáltalán megoldás... Zseniális regény, ami mellett senki nem tud semlegesen elmenni.

Firenze, Il Duomo

Az a jó Brown regényeiben, hogy mindegyik más-más városban játszódik, amit remekül bemutat, és a könyv olvasása közben meghozza a kedvem, hogy Firenzébe, Velencébe, vagy éppen Isztambulba utazzak, de rögtön :) Ráadásul Langdon, mint történelem professzor rengeteg olyan dolgot elmond a városokról, ami még érdekesebbé teszi. Eddig a Da Vinci kód, és Párizs volt a kedvencem, de most már Firenze is felkerült a kedvenc könyves helyszíneim listára :)

A feszített tempó és a gyors problémamegoldás is mindig hozzátartozik a Langdon regényekhez, levegőt sincs ideje néha venni az embernek, csak lapoz és lapoz, és már hajnali két óra van, de csak még két oldalt, csak még egy fejezetet... Ha egyszer belelendülsz, nehezen rakod le.

Firenze, Ponte Vecchio

 Spoiler!

Sajnos a végét nem lehet spoiler nélkül elemezni :) Kíváncsi leszek, hogy a többi kötetekben mi lesz, akkor mostantól fertőzöttnek kell kezelni a világot? Innentől átváltanak a regények akkor sima kalandregényből valamiféle utópikus-posztapokaliptikus-elképzelt világba, vagy a következő könyvben úgy csinálnak majd, mintha ez meg se történt volna, és mindenki ugyanúgy termőképes, vagy felfedezik a gyógyszert, vagy esetleg pont Langdonról derül ki hogy terméketlen, mert családot alapítana.... Ötletem sincs, de kíváncsian várom :)

Spoiler!

Értékelés

Összességében: 10/9

Film-faktor:  10/10 Ha jól emlékszem, már forgatják az Elveszett jelképet, szóval remélhetőleg ez is sorra kerül nemsokára :)

Sneak Peek Sunday #3

A dolog lényege: egy random idézetet megosztok az aktuális olvasott könyvemből :)

A heti kiválasztott: Maggie Stiefvater-Shiver (Borzongás)

Egyrészt azért kezdtem el pont most, mert nagyon jó téli regény, másrészt kell Hullócsillag kihívására, harmadrészt rég olvastam, és negyedrészt tegnap este nyertem egy dedikált hangoskönyvet az írónőtől, szóval most nagyon odavagyok érte :)

Egy jeges szélroham összeborzolta a haját, és csillogó leveleket sodort le a fákról. Sam kitárta a karját, hogy a tenyerébe hulljanak. Akár egy sötét angyal egy örök őszi erdőben. – Tudtad, hogy minden elkapott levél egy boldog napot jelent?
Nem tudtam, mire gondol, még akkor sem, amikor megmutatta a tenyerébe szorított, gyűrött leveleket.
– Egy boldog nap minden lehullott levélért, amit elkapsz – mondta halkan.

Sneak Peek Sunday #2

A dolog lényege: egy random idézetet megosztok az aktuális olvasott könyvemből :)

A heti kiválasztott: Jamie McGuire-Veszedelmes sorscsapás (Timi, ez csak neked ;))

Régen elhatároztam, hogy addig falom fel a dögkeselyűket, amíg meg nem jelenik egy gerle. Egy galamb. Olyan lélek, aki nem kolonc az ember nyakán, aki a maga dolgával törődik, és aki megpróbál úgy boldogulni az életben, hogy nem húz le mindenki mást az önző kis igényeivel és szokásaival. Egy bátor kis nő. Aki intelligens, gyönyörű, halk szavú. Aki egy életre választ párt magának. Aki elérhetetlen, amíg okot nem talál arra, hogy bizalmat szavazzon.

"Every cloud has a silver lining"

Matthew Quick: The Silver Linings Playbook (Napos oldal)

Sarah Chrichton Books, puha, 2010

A történet: Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná a gyógyulást elősegítendő. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti!
A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor végtelenül szívszorongató és szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.

Szerintem kijelenthetjük, hogy ennél semmitmondóbb fülszöveget ritkán lehet látni :D Persze a lényeget összefoglalja, de mégis...

A történet nem arról szól, hogy Tiffany folyton a nyakában liheg, nem is arról, hogy Kenny G hangjától Pat a falra mászik.

Ez a könyv arról szól, hogyan találjuk meg magunkat, hogyan legyünk jobb emberek. Hogyan lépjünk túl egy-egy olyan eseményen, ami annyira szörnyű, hogy az agyunk megtagadja a felidézését. 

Hogy milyen jó is, ha van egy barátunk, még akkor is, ha az elején nem is akarjuk. Hogy milyen olyan apa mellett felnőni, akinek a hangulatát az zavarja, hogy a kedvenc focicsapata nyert-e. Hogy milyen, mikor később döbbensz rá arra, mennyire szerencsés is voltál.

She looks sad. She looks angry. She looks different from everyone else I know—she cannot put on that happy face others wear when they know they are being watched. She doesn’t put on a face for me, which makes me trust her somehow.

Könyvmolyképző Kiadó, puha, 2013

Szomorúnak tűnik. És mérgesnek. Különbözik mindenkitől, akit ismerek - nem tudja magára ölteni a boldogság álarcát, amit mindenki visel ha tudják, hogy figyelik őket. Előttem nem tettet semmit, ami miatt valamiért megbízom benne.

Pat nem adja fel, és keresi mindennek a jó oldalát. Keményen dolgozik azért, hogy megfeleljen volt feleségének, Nikkinek, csak épp arra nem döbben rá, hogy akiért ennyit kell változni, az talán meg sem érdemli...

Az élet totálisan kiszámithatatlan és elbaszott és esetleges, amíg nem találsz valakit, aki által értelmet nyer.

Tiffany barátsága rengeteget segít Patnek, még ha az elején nem is érzi ezt. Soha nem hagyja magára, próbálja ráébreszteni, hogy Nikkiért nem éri meg ez a sok erőfeszítés, és bár néha kicsit esetlenül (karácsony este, táncbemutató), de mindig a legjobbat akarja Patnek, és ettől lesz a legjobb barát, akit csak kívánni lehet. Mindketten sérültek, mindketten szeretetre vágynak, és egymásban megtalálhatják a gyógyulást.

Nekem ez a regény nem arról szólt, hogy hogy épül fel egy kicsit zizis, agresszív, problémás férfi.
Sokkal inkább arról, hogy az életben mennyi szép dolog van, és hogy mindig látni kell azt a napos oldalt. Örülni kell minden apróságnak, még ha csak arról is van szó, hogy apukánk hozzánk szólt, mert nyert az Eagles. Sosem szabad feladni a reményt, és mindig, mindig látni kell a napos oldalt.

Sokan panaszkodtak arról, hogy túl sok volt a foci a könyvben. Hát, nekem nem tűnt fel. Az első meccs kicsit unalmas volt, de utána megszoktam, és én is szurkoltam a Sasoknak, sőt az angol szakszavak sem okoztak problémát, mert angolórán tanultunk az amerikai fociról is, és így legalább tuti meg tudok nézni egy Super Bowl-t anélkül, hogy szótáraznom kéne :)
Ki kell emelnem, hogy nagyon tetszett, hogy a fejezetcímek egy-egy kiragadott részletek magából a fejezetekből.

Német kiadás, Kindler Verlag, 2013

Örömmel láttam, hogy Pat egy csomó olyan könyvet olvasott, amit én is tervezek, és az ajánlása még jobban felkeltette az érdeklődésem :) Bár a legtöbb poént lelőtte, azért még tuti kézbe fogom venni a Nagy Gatsbyt éppúgy, mint az Üvegburát.

Ki kell térnem a könyv végére is, ami számomra kicsit elhamarkodott, és nagyon heppiendes volt - bár egy könyvtől, aminek ez a címe, nem is vártam mást :) Hál' Isten nem az lett a vége, amitől végig tartottam, hanem Patre tényleg rátalál a boldogság, és nézheti a saját filmjének happy endjét, amiért olyan sokat küzdött, dolgozott, és amit annyira várt. Mert ha valaki megérdemli ezt, akkor az ő :)

A nyelvezete kicsit fancybb, mint egy sima könyvnek, voltak benne szavak, amiket meg kellett néznem, de annyira tetszettek, és az egész könyvnek a nyelvezete annyira szép, hogy elnézem :) Ettől függetlenül bárki nyugodtan kezdjen bele, mert nem olyan vészes :)

Értékelés

Összességében: 10/9

Film-faktor: 2012-ben jött ki a film belőle, 1 Oscar-díjat nyert is, IMDB szerint 10/7,9. Ma megnéztem, nemsokára hozom a kritikát :)


Pat könyvlistája

•  F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
• Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
• Nathaniel Hawthrone: A skarlát betű
• Sylvia Plath: Az üvegbura
• Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai
• J. D. Salinger: Zabhegyező