Februári ajánló

Sziasztok!
Amilyen pihizős volt a január, annál nagyobb arcon csapás volt a februárban kezdődő egyetem. Nem mondom, hogy halálosan le vagyok terhelve, de egyre sűrűsödnek a dolgok. Kitartok! Olvasok! Meg persze igyekszem szórakozni is. Remélem, nemsokára kiránduló idő lesz, utálom ezt a folytonos esőzést. Ebben a hónapban nem volt olyan sok kiemelkedő dolog, amiből válogathatnék, de remélem, találtok nektek tetsző dolgot mindannyian.

Könyv

Az ebben a hónapban olvasott könyvek közül Libba Bray könyve tetszett a legjobban. De mindenképpen meg kell említenem egy kívánságlistás kedvencet is, ami J. J. Abrams S című könyve. Lehet, hogy a szülinapomra meglepem magam vele. Különleges könyv, tele van jegyzetekkel, margóra írásokkal, meg is kérik az árát. Nézzetek rá, és meglátjátok, milyen! A Látókról írtam <itt>, a J. J. Abrams könyv előzetesét pedig megnézhetitek <itt>. Engem nagyon felcsigázott, és alig várom, hogy az enyém legyen.

Sorozat

Ebben a hónapban debütált Cassandra Clare híres Végzet ereklyéi könyvsorozatának filmsorozat adaptációja. Pár éve csúfos kudarcba fulladt a filmadaptáció, és sokan ezt a sorozatot sem szeretik. Nekem semmi problémám nincs vele, bár tény, hogy nagyon rég olvastam a könyveket. Pont megfelelő az információ-áramlás gyorsasága is. Lehet, hogy ha friss lenne az élmény, akkor nagyon utálnám, de így nem. És imádom Clary haját! Az előzetest megnézhetitek <itt>, ennyi alapján eldönthető szerintem, hogy kíváncsiak vagytok-e rá, vagy nem. 

Zene

Semmi dal nem volt, amit rongyosra hallgattam volna, de mostanában nagyon kedvelem a gitár dalokat, vagy az egyszerűbb dallamokat. Sajnos a Spotify Heti kalandja minden hétfőn öngyilkosságra ösztönöz, olyan szomorú dalokat dob állandóan, de azért harcolok ellene! Ebben a hónapban Jessie J Flashlight című dala a Pitch Perfect (Tökéletes hang) című film második részéből tetszett nagyon. Szerintem a filmes változat jobb, de ez is fülbemászó. Szeretem Jessie J hangját, sokszor kapom magam azon, hogy a Price tag című dalt dúdolgatom.

Játék

Nem tartom magam hatalmas gamernek, általában a Simsnél leragadok. Mostanában igyekeztem újabb játékokat találni, amit a kis veterán laptopom is visz, nemrég végig is vittem a Life is Strange-et. Ezek után megint a Simsre korlátozódott a gamer életem, de aztán rátaláltam a Don't Starve nevű indie játékra, és teljesen ráfüggtem. A játék lényegét lelövik a címben: ne éhezz. Maradj életben, ne őrülj meg, ne fagyj meg télen, ne sülj meg nyáron. Leírva egyszerűen hangzik, de igazából nagyon bonyolult. Kezdetnek teliholdkor az amúgy barátságos malacok vérmalaccá változnak. 3-13 naponta rendszeresen megtámadnak kutyák. Párzási időszakban a jámbor beefalok teljesen megőrülnek, és az életedre törnek. Télen pingvinek próbálnak halálra csipkedni, nyáron csak a perzselő hőséget kell túlélni. Eddig a rekordom 12 nap, többet még nem éltem túl. De kitartó vagyok! Minél több XP-t szerzünk, a halálunkkor annál több új karaktert lehet feloldani. Két kiegészítő is van hozzá, az egyikben (Reign of Giants) megjelenik harmadik és negyedik évszaknak a tavasz és az ősz is (még több nehezítő tényezővel), a Shipwrecked pedig teljesen új térképre helyezi a játékot: hajótörést szenvedtünk, kicsi szigetek közt kell hajózni, és új évszakokat túlélni. Engem nagyon megfogott a játék, igazából lehet, hogy megyek is játszani egy kicsit. Ha kedvetek támadt hozzá, akkor ajánlom a Don't Starve wikit <itt> és sok sok youtube videót, ahol sok minden megtörténik a játékosokkal, amiket mi már el tudunk kerülni. Nagyon sokat megnéztem már, talán kicsit túl sokat is. De meg kell találnom a legjobb taktikát!!


Talán azért volt ilyen kevés ajánlani való ebben a hónapban, mert a hónap is rövidebb (nem mintha az a pár nap számítana). Írjátok meg kommentben, hogy ti mit szerettetek februárban! Van valami jó játék ajánlásotok? 

Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock (Bocsáss meg, Leonard Peacock!)

Matthew Quick Napos oldal című regényét nagyon sokan ismerik. Remek film készült belőle, szuper színészekkel, ha jól emlékszem, még Oscar díjat is kapott. Sokkal kevésbé ismert ellenben a Forgive me, Leonard Peacock című regénye. Témában ugyan hasonló, de mégsem ugyanaz. Szerintem mindkettő nagyszerű könyv a maga műfajában. Lássuk hát, miért tetszett a Leonard Peacock!

Little, Brown Books for young readers,
2013

A történet egy napot ölel fel, Leonard tizennyolcadik születésnapját. Hanyag édesanyja elfeledkezik róla, másnak meg nem is említette. Mégis, Leonard úgy dönt, megajándékozza néhány kedves, vagy kevésbé kedves ismerősét, mielőtt saját magának adja élete legnagyobb ajándékát. Ezt a küldetést követhetjük végig, miközben rengeteg mindent megtudhatunk Leonard életéről.

Alapvetően nem szeretek spoileres értékeléseket írni, mert az embernek akarva-akaratlan megakad a szeme valamin. Mégsem tudok erről a könyvről a fő csavar nélkül beszélni. Aki olvasta már, az bátran folytassa a bejegyzést. Aki nem olvasta, annak annyit mondok, hogy érdemes elolvasni, de csak akkor, ha az igazságtalanság, és a nyomi befejezés nem zavar titeket. Ebben az esetben inkább keressetek mást.

Még a spoileres rész előtt szeretnék pár szót szólni a lábjegyzetről. Különlegessége a könyvnek, hogy az összes lábjegyzet szintén Leonard tollából származik, szóval nem írói, vagy fordítói hozzáadások. Érdekes módja volt a történetnek, hisz a lábjegyzetek a történet "rendes" részei is lehettek volna. Mégis, így, elválasztva olyan volt, mintha csak apró részei lennének a fiú életének, amik annyira nem fontosak, és nem akar rá figyelmet fordítani. De ha figyelmesebben olvassuk őket, akkor egy kis előrevetítő hatásuk is lehet, és megérthetjük, Leonardöt igazából nagyon bántják a dolgok, amik történtek vele, csak nem akarja bevallani.

A bejegyzés spoileres innentől.

Magyarul kiadja a Könyvmolyképző

Eleinte nehezen sikerült azonosulnom Leonarddel. Kicsit idegesítő volt, attól független, hogy megértettem, milyen nehéz neki. Az apja elhagyta, az anyja nem törődik vele, az összes boldogsága egy idősödő szomszédtól származik, akivel Humphrey Bogart filmeket néz. Ilyen helyzetben én is idegesítő és keserű lennék. Ám mikor elértem a fordulópontig, mikor kiderül, miért is akarja megölni Ashert, mindent megértettem. Kiskora óta cipeli az erőszak terhét, ami ellen nem tudott mit tenni, mert nagyobb volt a félelme. Imádom, hogy az író a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakról ír. Sokszor elsiklik felette az emberek tekintete, hiszen "az nem is férfi, aki nem akarja", vagy "hisz élvezte, máshogy nem lehetett volna". De az az igazság, hogy legalább annyi férfivel történik ilyen, mint nővel, csak ők talán még jobban szégyellik bevallani, pláne, ha homoszexuális erőszakról van szó. Akkor a legrosszabb (szerintem), ha szeretett embertől jön, aki egyik napról a másikra változik meg, mint ebben a könyvben is. Csoda, hogy Leonard ilyen sokáig kibírta, és ennek a ténynek a tudatában még elég normálisnak is mondható.

You're different. And I'm different too. Different is good. But different is hard. Believe me, I know.

Nem szerettem, hogy a hegedűs fiú nem hisz neki, és úgy lerázza. Úgy éreztem, neki értenie kellett volna, ha másnak nem is. Bár a kamaszkor valahogy úgy működik, hogy amint kicsit menő is vagy, dobni kell a nem menő barátaidat, vagy visszahúznak. Bármennyit is tiltakozik az ember, a kortársak nyomása nagy befolyással van az életünkre.

Érdekes történet volt a vallásos lányé. Dühös voltam Leonardre, hogy végül tényleg megcsókolta. Nem kell vallásosnak lenni, csak elfogadni a hitüket. A lány a férjének tartogatta, Leonard meg csak úgy elvette tőle ezt a dolgot. Meg kell hagyni, rendesen bűntudata is volt utána, de nekem ez nem elég. Érdekes kérdés ez is a könyvben: a depresszió, a lelki problémák indokok arra, hogy bunkó legyél másokkal? Vagy te is csak kifogásnak használod? Gonosz dolog volt az is, hogy ajándékoz adott neki, mielőtt meghalni készült. A lány valószínűleg összeomlott volna a ténytől, hogy az ő viselkedése is közrejátszhatott Leonard halálában.

Headline, 2013

A két kedvenc szereplőm Herr Silverman és Walt volt. Előbbi a támogatásáért, utóbbi csupán a jelenlétéért. Véleményem szerint ő tartotta a lelket Leonardben, mikor a legnagyobb szüksége volt rá, és segített neki nem megőrülni a sok hülyeség közben. A szülinapi éjszaka után is hozzá megy haza, ahol kiderül, hogy Walt egész este nem aludt, úgy aggódott a fiúért. Mindenkinek kellenek ilyen barátok. 
Herr Silverman volt lényegében az ember, aki miatt Leonard végül nem ölte meg magát, de szerintem egy kicsit mégis rontott a dolgokon azzal, hogy felhívta az anyukát, meg hogy hazavitte a fiút. Nem volt szimpatikus az élettársa, bár csak két oldalnyit szerepelt maximum. Mégis, jó tanárnak tűnik, akinek az óráira szívesen mennék (különösen tetszett, hogy a terembe menet mindenkivel kezet fog).

A jövőből írt leveleknek szerintem semmi értelme. Vagy csak nem vagyok elég elvont? Mindenesetre örülnék, ha Leonarddel olyan dolgok történnének, mint amiket leírt!

Összességében élveztem a könyvet, leszámítva a végét. A világ összes könyves vége közül a top 5 legbénább között van. Se füle, se farka, és tudom, hogy folytatás se lesz (hál istennek). Valami epicebbet, drámaibbat képzeltem el annál, mint hogy simán kisétál az ajtón. Akit ez nem zavar, olvassa el nyugodtan!

Értékelés: 5/4 A vége miatt, mert nagyon nem szeretem a végetlen könyveket
Film-faktor: 5/0 Szerintem elég uncsi film lenne ebből, és nem is vagyok rá nagyon kíváncsi. Ettől független lehet, hogy valaki felkapja majd (bár a Napos oldal elég rég készült).

Jojo Moyes: Me Before You (Mielőtt megismertelek)

Manapság engem nem könnyű lenyűgözni a romantikus történetekkel. Egyre több az egy kaptafára készülő regény, mintha ugyanaz a program írná őket, csak változik a főszereplő kinézete, a nevek, meg a probléma fő forrása. Ne értsetek félre, továbbra is ez az egyik kedvenc műfajom, de sokkal válogatósabb lettem. Ha egy könyv klisés, akkor annak adnia kell valami mást is, ami miatt a kezembe veszem és végigolvasom. Nem kell nagy dolognak lennie, elég egy érdekes mellékszereplő, jól megírt párbeszédek, vagy különleges alaphelyzet (bár roppant bosszantó tud lenni, ha a mellékszereplők érdekesebbek, mint a főszereplők). Így hát kicsit kétkedve vettem a kezembe Jojo Moyes nagy népszerűségnek örvendő Me Before You (magyarul: Mielőtt megismertelek) című regényét. Spoiler: imádtam!

Az életvidám, bohókás, színes ruhákba öltöző Lou Clark évek óta ugyanott dolgozik, míg nem váratlanul megszűnik a munkahelye, és kénytelen új állást találni. Kényelmes élete felborul, mikor a kerekesszékes Will Traynor gondozója lesz. A család jól fizet, a munkaórák elviselhetőek, ám Lou-nak igen nehéz alkalmazkodnia Willhez, aki, úgy tűnik, első látásra megutálta a lányt, bármiféle ok nélkül. Kritizálja az öltözködését, a hobbijait, vagyis azoknak hiányát, sőt, Lou barátját, Patricket se tartja a lányhoz illőnek. A végtelenül keserű és életunt férfi megnehezíti Lou mindennapjait, aki már a felmondás határán áll, mikor kiderül, húga helyett is neki kell támogatnia a családját. Ezzel egy időben Will tervei is világosak lesznek a lány számára. Vajon segít neki megvalósítani? Vagy esetleg ráveszi, hogy meggondolja magát? 

Ha egy édességhez akarom hasonlítani ezt a könyvet, akkor egy szelet csokitorta jut eszembe, aminek a legutolsó falatjába elrejtettek egy darab roppant csípős hagymát. Élvezed az összes morzsát, nem akarod, hogy vége legyen, mégis, az utolsó emléked róla az, hogy mennyire csípte a szemed, sőt, mintha egy-két könnycseppet is előcsalogatott volna. Mondjuk én nem szégyellem bevallani: végigzokogtam a könyvet. Ritkán tud ilyen erős érzelmeket kiváltani belőlem egy történet, azt hiszem, legutoljára egy karácsonyi novellán sírtam örömömben (meg anno nagyon durván az Alkonyaton, de az a sötét múltam része). Tehát eddig 1-0 a klisés könyv javára.

Carthapilus, 2012

Egy klisés könyvben általában papírmasé szereplőkkel dolgozik az író. Nincs személyiségük, nem váltanak ki belőled semmi érzelmet, ebben a könyvben viszont mindenkiről volt véleményem. Lou-t elég hamar megkedveltem, ellentétben a húgával. Treena szerintem nagyon önző, és csak a saját érdekét nézi. Nagyon idegesített, akárhányszor megjelent, vagy megszólalt, vagy a kisfia megjelent.  Csupán azért, mert ő a család esze, nem kéne ennyire elszállva lennie magától, sőt, szerintem Lou van olyan okos, mint ő, ha nem okosabb. Egy minimális szinten tudtam együtt érezni velük, de nagyrészt csak simán nem. Ugyanez vonatkozik egy kis mértékben Patrickre is. Megszállottja a fitnessnek, fejébe vette, hogy lefut egy különösen nagy állóképességet igénylő triatlont is, és Lou-val egy percet sem törődik. Így hát nem tudtam szimpatizálni vele a féltékenységi jelenetei közben. Érdekes volt látni, ahogy a kapcsolatuk alakul Lou-val. 

A film plakátja

A Traynor család összes tagját megismerjük előbb-utóbb. Karrierista anya, félrelépő apa, hisztis lány, és a mozgássérült Will. Mindenki segíteni szeretne a fiún, de egyikük se tudja, hogyan, és a legtöbben kicsit teherként is tekintenek rá. Will be is zárkózik, nem szeret időt tölteni velük, vagy akár csak szóba elegyedni. Amennyire fogyatékossága engedi, remeteként él, napi szinten csak ápolójával, Nathannel hajlandó kommunikálni, szülei közeledését minimális érdeklődéssel fogadja. Ezért nem is tudja, mit kezdjen, mikor Lou betoppan az életébe, a végtelen pozitívságával, szószátyárságával. Egy idő után mégis megenyhülni látszik, és egyfajta Eliza Doolitle-ként tekint rá, könyveket ajánl neki, filmeket nézet vele. Furcsa barátság kezd köztük kialakulni, ami nekem nagyon tetszett. Will és Lou végig sziporkázott, csipkelődtek. Bár imádtam a kötekedést, az talán még jobban tetszett, mikor Will végre beadta Lou-nak a derekát (pl. az első kirándulás, hajvágás). Ilyenkor látszott, hogy Will életébe kellett valaki, aki szimplán csak meghallgatta. Ahogy a történet halad előre, az is kiderül, Will mennyire csodálatos ember. Viszont egy idő után az ember akarva akaratlanul is elgondolkodik Will helyzetén. Folytatnánk-e az életet úgy, hogy semmire nem vagyunk képesek, amire a baleset előtt igen? Hogy sosem fogjuk a kezünkben tartani a gyermekünket, sosem fogunk táncolni, úszni, lovagolni, vagy csak segítség nélkül elruccanni valahova. Szerintem borzalmas tudat ez, és én nem is tudom, hogy kezelném.

/Spoiler, elolvasáshoz jelöljétek ki a szöveget/ Nem is tudom, Will családjának helyében én mit tennék. Durva dolog azt kérni, hogy engedjék el őt, hogy vegyenek részt az eutanáziában, viszont Will érvei elég erősek. A baleset előtt egy életerős, független, sikeres, a nők körében roppant népszerű férfi volt. Nagyon nehéz volt megbirkóznia azzal, hogy mindezt elvették tőle, és kénytelen más emberek segítségére hagyatkozni, és megértem azt is, hogy elege lett belőle. Szerintem azért is választotta ténylegesen az eutanáziát, mert egymásba szerettek Lou-val, és nem akarta őt arra kényszeríteni, hogy egész életét mellett kelljen leélnie. Nagyban lekorlátozta volna ez a lány életét. Szerintem viszont nem volt joga egyedül eldöntenie azt, hogy Lou mire vállalkozik, és mire nem. Bár az is igaz, hogy lehet, Lou később jött volna rá, mégsem erre vágyik, és akkor meg már késő lett volna, nem hagyhatta volna magára Willt. Körülbelül az ügyvéd megjelenése óta számítottam arra, hogy ez lesz a könyv vége, mégis reménykedtem, hogy nem. Viszont így egyáltalán nem lett hálivúdi a befejezés: 2-0 a kilsés könyvnek /Spoiler vége/

Lou maga volt a napsugár Will életében. Különösen szerettem benne, ahogy ügyetlenkedve próbált Will kedvére tenni. Néha a fejemet fogtam, hogy mibe keveredett, de mindig egyenesbe került. Nagyon sajnáltam, mikor kiderült, miért is él olyan kényelmes életet, miért fél a változástól. A könyv végére nagyon sokat fejlődött a személyisége, ha lehet, még szerethetőbb lett, és természetesen önálló, amiről mindig jó olvasni.

Az írónő

Sok értékelést olvastam erről a könyvről, és mindenki megemlíti, mennyire tetszett nekik az esküvős jelenet. Bevallom, először nem erre számítottam, de nagyon nagyon tetszett így is. Valóban jó rész, nagyon romantikus, végigmosolyogtam, és annyira aranyos, hogy nem igaz! Mindenki arra vágyik, hogy minimum egy ilyen jelenet legyen az ő életében is :) 

Különlegessége a könyvnek, hogy 1-1 fejezetet más szereplők mesélnek el, például Will édesanyja, vagy éppen Nathan. Érdekes volt megismerni a hozzátartozók gondolatait Will állapotáról. Sokkal könnyebb volt együtt érezni velük így. A másik kedvenc fejezetem Nathan szemszögéből volt. Vicces volt kívülről figyelni Willt és Lou-t :)

A könyv vége, mondanom sem kell, kitépte a szívem, aztán megtaposta, felgyújtotta, és lereszelte egy sajtreszelőn. Nem emlékszem, mikor sírtam utoljára ennyire könyvön. Talán az ilyen könyvek maradnak meg a leginkább, amik érzelmet váltanak ki az emberből. Egy biztos, sosem felejtem el :) Kommentben írjátok meg, nektek melyek azok a könyvek, amik örökre megmaradnak!

Értékelés: 5/5 A könyvnek folytatása is van, aminek utána néztem, és borzasztónak találom. Szerintem ez a könyv így jó, pont. Nem értem, miért kellett tovább csűrni (de, értem: pénz), és a fő történetszál elég nagy hülyeségnek tűnik. Remélem, sosem olvasom el.

Film-faktor: 5/5 Már nagyon várom a filmet! Azok között voltam, akik a film előzetese miatt olvasták el (és az előzetes nagyon sok mindent lelő!). Júniusban jön, főszerepben Emilia Clarke és Sam Claflin. Már az előzetesen elbőgtem magam, mikor elkezdődött az Ed Sheeran szám. Imádkozom, hogy könyvhű legyen, és ne rontsák el. A film trailere: 

Állatos booktag

Talán az egyik kedvenc bejegyzés típusom a tag bejegyzések. Pupillánál láttam az állatos taget, és gondoltam, kitöltöm én is :) (az eredeti tag Miamonától származik)

1. Lajhár - egy olvasás, amit direkt lassítottál, nyújtottál volna, mint a rétestésztát…

Sokat törtem a fejem, hogy ide mit írhatnék, mert direkt szinte sosem nyújtom tovább az olvasást. Ellenben sokszor előfordul, hogy egy könyvet nagyon hosszú ideig olvasok, szimplán csak azért, mert sosincs lélekerőm folytatni, befejezni. Ilyen volt a Great Gatsby, a Catcher in the Rye, a Peter Pan, csak hogy párat említsek a közelmúltból. Ezeket félbe is hagytam, és ha megjönne hozzá a kedvem, talán újra belekezdek, de nem akartam, hogy a molyos polcon porosodjon, ha egy év alatt hozzá sem nyúltam. 

2. Gepárd - jött, tarolt, mindent vitt, és csak néztél utána tátogva, levegőt kapkodva…

Erre a legtermészetesebb válasz a Harry Potter lesz, hiszen a gyerekkorom során ez volt az első könyv, ami hatalmas csavarokkal szórakoztatott. Sorban a második Dan Brown könyvei, mert azok is állandóan tudtak újat mondani, és nem egyszer kerestem a leesett államat a földön. Az utolsó könyv, ami eszembe jut, az pedig az Abigél:D Az egyetlen kötelező olvasmány, amit imádtam, és nem utolsó sorban nem számítottam arra, ki lesz Abigél, úgyhogy rendesen meg is lepődtem.

3. Házimacska - egy könyv vagy szerző, amiről, akiről tudod, bármi történjék is, időről-időre otthonosan törleszkedik hozzád…

Ez egyrészt természetesen J. K. Rowling, hiszen az összes Harry Potterhez úgy nyúlok, hogy tudom mire számítsak, milyen érzéseket vált ki belőlem (különösen a kiváltott érzések miatt az első rész a kedvencem, az még filmben is jó volt). Másrészt Böszörményi Gyula, mivel a Gergő sorozatán nőttem fel, aztán a Zsófin folytattam, és most a Leányrablás kísér tovább. Hiába ifjúsági könyvek, szerintem még a nagymamám is élvezné, ha szeretne olvasni :)

4. Kacsacsőrű emlős / Tengeri sün – egy roppant különös, elsőre furának látszó könyv, amit bár kissé ódzkodva vettél a kezedbe, végül pozitív csalódás, élmény lett…

Lois Lowry Giver sorozata sokáig egyáltalán nem érdekelt. A magyar borító elég gagyi, a fülszövegig el se jutottam, és egyáltalán nem volt vonzó. Aztán a négy könyvet egy hét alatt kivégeztem, a filmet is megnéztem, úgyhogy mondhatjuk, pozitív csalódás volt. A másik ilyen Erica Bauermeister Ízek életre-halálra című könyve, amit anno csak úgy lekaptam a könyvtár polcáról. Mégis, annyira különleges élményt nyújtott, annak ellenére, hogy a fülszövege alapján nagyon furcsának tűnt, hogy most kedvem támadt újraolvasni...

5. Pillangó - egy kívül belül gyönyörű könyv...

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok. Olyan szééééép. 

6. Kacagány - Egy könyv vagy szerző, amin vagy akin könnyesre kacagtad magad...

Bármilyen ciki, muszáj az SZJG sorozatot mondanom. Annyira bugyuta, és egyben annyira magába vonzza az olvasót, hogy észre sem veszi az ember, és hangosan nevet rajta a buszon, vagy esetemben néha középiskolai órákon is...

7. Imádkozó sáska - Egy könyv, amelyben tőled szokatlan, idegen, távolálló gondolatok (filozófia, vallás, világnézet, kultúra) vannak, a végére mégis sikerül megbarátkoznotok...

Ide kábé az összes Jodi Picoult könyvet felsorolhatnám, mert nem tartom magam vallásosnak. Picoult könyvei meg egy kaptafára írodnak: egy tárgyalás, egy probléma, és egy vallásos fél, aki túlbonyolítja a dolgokat. De hogy csak egyet mondjak, a legutóbbi ilyen élményem a Keeping Faith volt, ami magyarul Csodalány címen jelent meg. Több vallás is felvonultatja magát, a végén mégis egy abszurd megoldás születik. Ennek ellenére nagyon tetszett, bár jó lenne valami mást olvasni Picoulttól. Lehet, hogy belekezdek a Between the Linesba, történetileg másmilyennek tűnik.

8. Kaméleon - Egy szerző, akinek több könyvét (de legalább kettőt) olvastál már, de ha nem látod a nevét feltüntetve, nem jössz rá, hogy az író egy és ugyanaz...

Talán Lawrence Block betörős sorozata és bérgyilkosos sorozata között van ekkora különbség. A bérgyilkososból egyet se fejeztem be, annyira nem tetszett. Ezen kívül passz.

9. Zsiráf - Egy könyv, ami jóval hosszabb, mint indokolt lenne...

Szurovecz Kitti Fényemberek című könyve. Meg se kellett volna, hogy jelenjen...

10. Noé bárkája - Egy könyv, amiben az állatoké (nem csak egy állaté) a főszerep, és te imádod (vagy elég, ha csak szereted)...

Ilyen könyvet még nem olvastam, de várólistás már rég óta Orwell Állatfarm című regénye, és néhány Durrell regény is (akiről eredetileg azt hittem, hogy francia, és akkor jöttem rá, hogy nem, mikor hiába kerestem a Francia intézet könyvtárában a könyveit).

Ha gondoljátok, írjátok meg kommentben, ti hova mit írnátok! Vagy töltsétek ki, és linkeljétek be, de ne felejtsétek ki Miamonát a köszönőbeszédből! ;)

Libba Bray: A látók

Libba Bray Gyönyörűség trilógiája egyike volt az első vörös pöttyös könyveknek, amit olvastam. Azóta is rendületlenül szeretem, sőt, egy újra olvasás is érik, mert kidolgozott, hátborzongató, és az unalmasabb részek is hozzátesznek a történethez akadályoztatás helyett. Így hát érthető, hogy nagyon vártam a Látók megjelenését, amire mégsem tudtam magam hosszú ideig rávenni. Mit ne mondjak, egyike vagyok azoknak, akiket néha eltántorít egy könyv hossza. És akkor mégis miért sikerült elolvasnom ezt a majdnem 700 oldalas könyvet két nap alatt? Olvassatok tovább!

Könyvelőzetes

Könyvmolyképző, 2014

A történet 1926-ban játszódik, New Yorkban. Evie O'Neill igazi flapper, nagyvilági lány. 17 éves kora ellenére előszeretettel szegi meg a szesztilalmat, kacérkodik idegen férfiakkal, jár tilosban, és fitogtatja különleges képességét, mígnem egyszer bajba kerül, és el kell hagynia ohiói otthonát, hogy nagybátyjához, Willhez vonuljon száműzetésbe, aki New Yorkban él. Ez persze a lányt koránt sem lombozza le annyira, mint szüleit, hisz kitárul előtte a világ. Régi barátnőjével, Mabellel, és újdonsült cinkostársával, Thetával együtt fedezik fel a New York-i éjszakát, és feszegetik a határaikat. Theta színésznő, aki sötét múlt elől menekül, és még ő maga sem tudja, mire képes. Memphis Campbell, a Csodatevő Memphis, a Gyógyító Memphis, csak túl akar élni édesanyja halálát feledve, miközben öccsére, Isaiah-ra vigyáz. Ámde a fiatal Isaiah egy idő után furcsa álmokról számol be, esténként transzba kerül, és mintha mások jövőjébe is belelátna. Ezzel egy időben furcsa sorozatgyilkos járja New York utcáit, aki úgy tűnik, szimbolikus gyilkosságokat hajt végre. Az ügy megoldásához Evie nagybátjának, Willnek a segítségét kérik, mert a természetfeletti történések szakértője. Vajon meg tudják akadályozni a Fenevad eljövetelét mielőtt elhalad a város fölött Salamon üstököse? Kiderül, mit titkol Theta? És egyáltalán, ki az a John Hobbes?

Libba Bray

Robosztus ez a könyv a maga 700 oldalával, de egy lappal sem több, mint kéne. Rengeteg témát sikerül lefednie az írónőnek, és tökéletesen visszaadja a korabeli élet hangulatát. Különösen tetszett, hogy betekinthetünk a korabeli fiatalok életébe is. Nem egy film készült már erről a stílusról, többen meg is írták könyvön, de ami a történet igazi erejét adja, az a természetfeletti szál. A történet összes főszereplőjének van valamilyen természetfeletti képessége (ne aggódjatok, ez nem spoiler), ami még több töprengeni valót ad az olvasóknak, hiszen nem tudni, hogy miért képesek erre, és meddig terjed a határuk. Több szereplő is megjelenik a könyvben, akik mintha tudnák, hogy kik ők, hogy honnan jöttek, és hogy mi lesz a sorsuk. Az egész történet régi jóslatokon és vallási fanatistákon alapszik és nagyon tetszett! Minden fejezet úgy végződött, hogy alig vártam a következőt, így történt, hogy két nap alatt sikerült kivégeznem a könyvet, mikor ebből egy felet itthon sem voltam. Hozzátenném, hogy nem vagyok horrorkedvelő fajta, mégis csak úgy faltam.

Aki ijedős, annak nem ajánlom, én konkrétan alig tudtam elaludni utána. A fejemben forgó film is elég gyomorforgató volt ahhoz, hogy inkább kikapcsoljam a vizualizálást a gyilkosságos részekhez. Szinte hallom én is a fejemben hogy "Komisz John, Komisz John, utána nem marad nyom...".

Libba Bray könyveiben az egyik dolog, amit a legjobban szeretek, az a szerelmi szál. Mivel szinte nincs! Bár néha mintha felmerülne egy szerelmi háromszög körvonala, de bízom benne, hogy nem. Az írónő remekül forgatja a szavakat, és kedveltet meg velünk olyan embereket, akiket az elején utáltunk, és én személy szerint nem tudom eldönteni, neki szurkolok-e, vagy a másik lehetséges befutónak. 

Így látom magam előtt Evie-t

Nagyon sok szereplő múltjáról megpendített dolgokat az írónő, és nem tudom, a második kötetben hányra találunk választ. Mikor megvettem a könyvet, azt hittem, egyrészes. Mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hogy megjelent már a második, azt hittem, ennyi lesz. Aztán nemrég megnéztem, és kiderült, hogy összesen NÉGY rész lesz, aminek én kifejezetten örülök, csak attól félek, hogy a végére túlságosan húzni fogja a történetet. 

Imádtam az egészet! Kicsit esetlen összehasonlítás, de én a Nagy Gatsbyn nem tudtam magam átküzdeni, és nagyon sajnáltam, mert imádtam a kort, amiben játszódik. Erre tökéletes orvosság ez a könyv, hiszen talán még korhűbb is számomra, mivel az én korosztályom, vagy legalábbis hozzám hasonló korban lévők a főszereplők. Akit érdekel a húszas évek Amerikája, nem riad meg a hosszú könyvektől, és pláne nem a borzongató jelenetektől, annak csak ajánlani tudom ezt a könyvet, mert nagyon jó. De ne csodálkozzatok, ha rögtön utána rá akarjátok vetni magatokat a következő részre, mert még így is rengeteg kérdés marad nyitottan. Ki is valójában Vak Bill? Mi az a Bölény terv? És ki a franc a cilinderes férfi?!

Értékelés: 5/5

Film faktor: 5/5 Hát nagyon remélem, hogy minimum egy sorozatot csinálnak belőle, mert nagyon jó. De a legjobb mozifilm lenne, természetesen mindegyik könyvről külön külön!

U.i.: Csak engem zavar, hogy nagyobb betűkkel írják rá az angol címet, mint a magyart? Így szinte nincs is értelme, hogy lefordítják. Írjátok meg kommentben a véleményeteket! És ha olvastátok ezt a könyvet, tudnátok nekem hangulatban hasonlót ajánlani?

Januári ajánló

Sziasztok!

A január hónap nekem főleg a pihenésről szólt, mert az első hetekben letettem a lantot, és búcsút mondtam az egyetemnek a tavaszi szemeszterig. Sajnos ez a jó világ jövőhéten véget ér, de így is igyekeztem annyi mindent besűríteni ebbe a hónapba, amennyi belefért, mert az őszi (első) félévemben nem jutott sok idő a szórakozásra. Az ajánlót annak szánom, ami: a havi mindenféle élményeimből ragadnék ki egyet, ami a non plus ultra volt számomra. Ez egyrészt nekem is hasznos, mert nem felejtem el, mi is történt, másrészt hátha nektek is sikerül belőle találni valamit, ami vonzó számotokra :) Lássuk hát!

Könyv

Mindenképpen sikerült jó sokat olvasnom, enyhítettem az előző pár hónap elvonási tüneteit, de rögtön tudtam, hogy ezt a kategóriát most Böszörményi Gyula Rudnay gyilkosságok című könyve nyeri meg. Gyula bátyó könyveit idestova tíz éve olvasom, így hát tudtam, mire számítsak az Ambrózy trilógiával kapcsolatban: izgalomra, tökéletes világfelépítésre, egy ici-pici romantikára, meg természetesen brutális függővégre. A Rudnay gyilkosságok a trilógia második része, ami ugyanannyira volt élvezhető, humoros, és kidolgozott, mint az első rész, a Leányrablás Budapesten. Gyula bátyó több mint 400 lábjegyzettel színesítette a regényt, ami sok embert eltántoríthat, de így kapunk komplett, hibátlan, korhű regényt. Mindig elképeszt, hogy mennyire komplexek az író regényei, ehhez a trilógiához egy Facebook oldal is készült, ahol még több háttérinfót megtudhatunk (katt), sőt, az írót nemrég a megfilmesítéssel is megkeresték. Imádkozzunk, hogy lesz is belőle valami! Milleniumi Budapest, nyomozás, és csípős beszólások: Ambrózy báró és Hangay Mili története az egyik (ha nem a legjobb) ifjúsági regény, amit valaha olvastam.

Film

Sokaknak decemberben kezdődött a nagy Star Wars láz, hozzám csak januárban ért el. Ennek oka, hogy előbb végig kellett szenvednem néznem az összes többi részt is, mert egyet se láttam még. Egy hónapot töltöttem szinte végig az univerzumban, így a hetedik részre akarva-akaratlan is megkedveltem, a hónap filmje mégsem ez volt számomra. A kisgyerek bennem ugyanúgy imádja a meséket, mint régen (konkrétan az első film, amit moziban láttam, a Tigris színre lép volt), ezért alig tudtam türtőztetni magam, mikor megtudtam, hogy a Pixar idén nem a szokásos egy, hanem két filmmel jön ki! A Dínó tesó (Good Dinosaur) 2014-es megjelenés lett volna, de visszatartották a filmet, egyrészt rendező váltás volt, gyakorlatilag az egész filmet újraírták, és ha jól tudom, a grafikáján is javítani akartak még. Jelentem, megérte: csodás ez a film! Néhány részlet konkrétan annyira élethű volt, hogy az elején azt hittem, rossz terembe ültünk meg, és élőszereplős filmet fogunk nézni. Kedves film volt, néha meg megható, és végig  vicces. A történet alapja az, hogy a dinók nem haltak ki, az evolúció sem öltött akkora mértéket, mint a mi világunkban. A főszereplő Arlo, egy nagyon cuki, de nagyon félős dinó, aki egyszer csak elszakad a családjától, és kénytelen felnőni. Ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi rá, hogyan rúghat be egy dinoszaurusz, hogy hogyan tudják felszántani a földet, vagy éppen arra, miért ne bízzunk idegen madarakban.

Zene

Sokat gondolkodtam, hogy mi volt az ehavi "nagyonzene". Mostanában rászoktam arra, hogy szinte egész héten a Spotify Discover weeklyjét hallgatom. Persze volt, hogy nagyon mellélőtt a program, ilyenkor maradt a jó öreg alt-j, P!nk, vagy az Imagine Dragons (akiknek a koncertjére sajnos nem jutottam el :( ). Ám amíg tanulnom kellett, sőt, később az olvasás mellé is tökéletes volt Ólafur Arnalds, neki is a Found Songs című lemeze. Szokásom, hogy az után kedvelem meg az előadókat, hogy Magyarországon koncerteznek (ld. alt-j, Imagine Dragons [még az első itteni koncertjük]), és így jártam Ólafurral is, mert ha jól emlékszem, ősszel járt nálunk. Az izlandi előadó nagyon szimpatikus a közösségi oldalak alapján (mellesleg kinézetre sem az utolsó), és emellett a zenéje is nagyszerű relaxáláshoz, pihenéshez, hosszú utazáshoz. A Ljósið című dal fogott meg a legjobban az albumról, amit karácsony előtt az előadó egy szuper videóval együtt töltött fel youtube-ra. Egyébként a Google szerint ljószidnak kell ejteni, és magyarul annyit tesz, fény. Szerintem találó :) 

Kultúra

Azt kell mondjam, alapvetően elég otthon ülősnek tartom magam, amin szeretnék változtatni. Nem vagyok benne biztos, hogy minden hónapban találok majd valami kiállítást/koncertet/egyéb kulturális dolgot, amit szívesen megnéznék, de igyekszem tágítani a látóköröm (ráadásul áprilisig meg lehet nézni ezt a kiállítást, ami eléggé érdekesnek tűnik, remélem, eljutok). Januárra a Gateway to Space - Űrkiállítás jutott, amit még március 15-ig lehet megtekinteni a Millenáris parkban. A belépő ára elég húzós, viszont diákjeggyel hétköznap délelőttönként már majdnem elviselhető. Hatalmas a kiállítás, ami bemutatja az űrkutatás/űrutazás fejlődését a kezdetektől egészen napjainkig. Sok kisfilmet vetítenek, rengeteg a makett, űrruhák, érdekességek (például egy űrruha, amit akár fel is lehet próbálni, nézzétek meg instagramon az #urkiallitas hashtaget itt). A kiállítás végén plusz pénzért lehetőség van kipróbálni, milyen is vadászrepülőt vezetni, vagy giroszkóp szimulátorba is lehet ülni. Szerintem akit érdekel ez a téma, annak érdemes ellátogatnia. Én nem tudtam, mit várjak a kiállítástól, de ha valaki volt anno a Titanic kiállításon (szintén a Millenárison), az hasonló dologra számítson. Volt pár negatív tapasztalatom is azért: a kirakott filmek között páron nem volt felirat, az egyiken meg olaszul volt, valamint az Apollo utazásokat bemutató ismeretterjesztőkön csak angolul szerepelt a szöveg, pedig az összes többi táblát átmatricázták magyarra. Nekem ezzel nem volt problémám, de előttünk két iskolás csoport is volt, szinte biztosra veszem, hogy egy 10-12 éves gyerek nem tud követni egy eredeti nyelvű hangfelvételt, ami még zajos is

Social media

Az életemben nagy részt foglal el a Youtube. Nagyon sokszor, ha amúgy csinálok valamit, de kell a háttérzaj, csak berakok egy videót, magyart/angolt/franciát, és hallgatom, néha ránézek. Általában ezért szoktam a Youtube legalján kapargatni, a minőségi darabokat már rég elfelejtve, inkább a hülyéken nevetek. Itt viszont igyekszem majd olyanokról írni, akik tényleg megérdemlik a feliratkozókat, nem azért mert hülyék/bénák, hanem mert minőségi tartalmat nyújtanak. Ebben a hónapban (jobban mondva még decemberben) szerettem meg újra Lily Pebblest, akit lassan egy éve követek, de eddig nem értékeltem igazán. A vlogmas videói alatt jöttem rá, mennyire szerethető, és mennyire jók a videói (különösen a vlogmas intro nyerte el a tetszésemet). Ez a brit hölgy beauty témában csinál videókat, szóval kis kivétellel főleg a női olvasóknak ajánlom (meg persze azoknak, akik tudnak angolul). Kedvenc videóim: mikor kisminkeli a barátját, mikor felvette egy napját, és a monthly makeup videói. Általában a heti két videójából egy vlog videó, amit különösen szeretek, mert nagyvilági életet él Londonban, és szeretem nézni, hogy miket is csinál valaki, akinek a Youtube a munkája.

Szeretném minden hónapban ugyanezeket a kategóriákat tartani, lehet egyszer-kétszer kibővül majd mással. Írjátok meg kommentben, nektek mik voltak a havi legleglegek! :) 

Scott Westerfeld: Túlvilágok

Ciceró, 2015

Scott Westerfeld már nagyon sok ideje szerepel a radaromon, régebben a Csúfok sorozatát akartam nagyon elolvasni, aztán az Ad Astra kihozta a Leviatánt nagyon király, steam-punk borítókkal, amit később átvett a Ciceró. Mégsem sikerült rávenni magam, amíg hozzá nem jutottam a Túlvilágokhoz. Olvastam már róla több helyen, ha jól tudom, külföldön már tavaly megjelent, de talán nem is baj, hogy vártam vele, mert így csak még nagyobb lett a kíváncsiságom Westerfeld felé.

A könyv trailere

A történet főszereplője Darcy Patel, a Túlvilágok és a Címtelen Patel szerzője. Fiatalon, főiskola előtt összejött neki a könyvszerződés, ezért mindent otthagyva New Yorkba utazik, ahol a húga által összeállított büdzsé alapján lakást keres, rament eszik, közben kiadási állapotba hozza a Túlvilágokat, és elkezdi a már előre kifizetett Címtelen Patelt, a Túlvilágok folytatását, remélhetőleg el is nevezve azt. Rögtön a könyvkiadás sűrűjében találja magát, írókkal találkozik, szerelmes lesz, miközben a határidők és a magánéleti problémák bárdként lebegnek a feje fölött.

A páros fejezetekben Darcy első könyvét olvashatjuk, amiben megismerkedünk egy terrorista-támadás egyetlen túlélőjével, Lizzie-vel. Egy ilyen esemény megbélyegzi az embert, de Lizzie-t jobban is, mint gondolná. Szexi, hindu istenségek, szellemek, és alvilági látogatások... A Túlvilágok a való életben is tarolna!

Ramen, Darcy imádatának a tárgya

Az elején féltem attól, hogy hogyan fog egymás mellett működni a két könyv - voltak is olyan részek, amikor nem vártam a túlvilágos részeket, mert Darcy története jobban érdekelt. Ennek ellenére is szépen fel volt építve, különösen az tetszett, mikor Darcy javította a könyvet. Mi már a javított változatot olvassuk, de érdekes volt megtudni, milyen volt az eredeti koncepció. Érdekes volt olvasni, hogy mennyi minden is kell ahhoz, hogy egy könyv kéziratból kézbevehető legyen, és hogy mennyi mindent megtesz egy ügynök/szerkesztő, hogy a lehető legjobb változat kerüljön a boltok polcára - ebben a könyvben legalábbis így volt. 

A végeredmény könyv pedig tényleg jó lett. Pár rész leszámítva (a töltelék részeket, pl mikor Jamie-vel beszélgetett) izgalmas volt. Szégyen, nem szégyen, még sose olvastam hindu vallással foglalkozó könyveket, ezért tetszett az a néhány információ, amit megtudtam erről a hitről. Elgondolkodtatott még Darcy dilemmája is, hiszen azzal hogy a saját vallásának a halálistenét szexivé tette, vajon meggyalázta-e? Itt jött elő a könyvben az Angelina Jolie-probléma: ha a színésznő játszik egy filmben, akkor abban az univerzumban ő nem létezik, máskülönben mindenki megállítaná az utcán, hogy autogramot kérjen, mert hasonlít Angelina Jolie-ra. 

Tetszettek a mellékszereplők, az írók, Darcy családja, a barátai, a húga különösen. Nem papírmasé figurák voltak, mint a Túlvilágok szereplői (ők is csak kicsit, legalábbis a szerkesztői jelentés alapján). Érdemben hozzászóltak a dolgokhoz, előrébb vitték a cselekményt, és szerethetőek voltak mind. Darcy is nagyon emberi volt a ramen-mániájával, a New York-imádatával, és jó volt rajta keresztül "megkóstolni" a várost. Imádtam a lakását is, elfogadnám :) 

Kicsit sajnálom, hogy ott lett vége a könyvnek, ahol, és hogy nem tudhatom meg, mi lesz a Címtelen Patelben, de az alapötlet nagyon tetszik!

New York, este

Spoiler

A szerelmi szál nagyon finom, és ártatlan volt a könyvben. Imádtam, hogy Darcy nem kételkedik az érzéseiben, és hogy a környezete egy szó nélkül elfogadja, hogy más. Sőt, mikor kiderül, utólag már nem is kérdéses, miért nem működött soha a fiúkkal. Imogennel az egymásra találásuk pedig már-már meseszerű; és arra a kis időre egymástól távol is szükség volt. Nem nagyon tudtam átérezni a "gardrób jelenet ellopása" problémát, mert szerintem sok könyvben van ugyanaz a jelenet, nem hiszem, hogy bárkinek is feltűnt volna. Az új, autós-csomagtartós jelenet viszont határozottan jobb :) Annak is örülök, hogy a végén összejöttek. Darcy bebizonyította, hogy igenis lehet az első könyved jó, ugyanúgy, ahogy az első kapcsolatod. Ez nem szabály, vagy ha mégis, hát a kivétel erősíti.

Sajnos a Túlvilágokról nem lehet spoiler nélkül beszélni. Ötletes volt, hogy miközben a könyv közeledett a végkifejlethez, megtapasztaltuk, Darcy hogyan is írja meg, hogyan őrlődik, hogy boldog vége legyen-e vagy nem. Volt egy mondat, hogy "megölte az egyik kedvencét", hát nekem nem nagyon jött át, hogy az FBI ügynök volt az egyik kedvence, és a végét is kissé gyorsnak, erőltetettnek éreztem, de ettől független tetszett. Jobb, mint az alternatív befejezés, ahol Jama meghal, és hosszú, szenvedős perceket töltünk a halálos ágya mellett.

Spoiler vége

Eredeti borító

A végére írom az abszolút kedvenc jelenetemet: természetesen a Book Expo America (BEA). Szerintem minden könyves blogger/könyvmoly álma ez a hely, ingyen könyvek, dedikálások, ingyen könyvek, előadások, ingyen könyvek, előolvasói példányok, meg ingyen könyvek, mondtam már? Aki nem ismerné: könyvkiadók és könyvtárosok jelennek meg, sok új megjelenésről itt rántják le a leplet, vendégelőadókat hívnak, meg természetesen dedikálásokat szerveznek, ha jól tudom három napos program. Annyira szuper volt egy kicsit a színfalak mögül látni, Darcy nagyon édes volt, ahogy izgult, hogy jönnek-e a dedikálásra, meg a hangulat is átjött nekem, olyan volt mintha én is ott lennék. És ha szerencsés vagyok, egyszer leszek is!

Összességében tetszett a könyv, bár kicsit lassan indult be. A borító nagyon szépen ábrázolja a két főhőst, meg Lizzie sebhelyét. Szép első találkozás volt az íróval, biztos vagyok benne, hogy lesz még rá alkalom :)  

Ja, és hogy lesz-e címe a Címtelen Patelnek? Olvassátok el :)

Történet: 4/5

Film-faktor: 5/5, mindenképpen megnézném, a könyvelőzetes is tetszik.