Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock (Bocsáss meg, Leonard Peacock!)

Matthew Quick Napos oldal című regényét nagyon sokan ismerik. Remek film készült belőle, szuper színészekkel, ha jól emlékszem, még Oscar díjat is kapott. Sokkal kevésbé ismert ellenben a Forgive me, Leonard Peacock című regénye. Témában ugyan hasonló, de mégsem ugyanaz. Szerintem mindkettő nagyszerű könyv a maga műfajában. Lássuk hát, miért tetszett a Leonard Peacock!

Little, Brown Books for young readers,
2013

A történet egy napot ölel fel, Leonard tizennyolcadik születésnapját. Hanyag édesanyja elfeledkezik róla, másnak meg nem is említette. Mégis, Leonard úgy dönt, megajándékozza néhány kedves, vagy kevésbé kedves ismerősét, mielőtt saját magának adja élete legnagyobb ajándékát. Ezt a küldetést követhetjük végig, miközben rengeteg mindent megtudhatunk Leonard életéről.

Alapvetően nem szeretek spoileres értékeléseket írni, mert az embernek akarva-akaratlan megakad a szeme valamin. Mégsem tudok erről a könyvről a fő csavar nélkül beszélni. Aki olvasta már, az bátran folytassa a bejegyzést. Aki nem olvasta, annak annyit mondok, hogy érdemes elolvasni, de csak akkor, ha az igazságtalanság, és a nyomi befejezés nem zavar titeket. Ebben az esetben inkább keressetek mást.

Még a spoileres rész előtt szeretnék pár szót szólni a lábjegyzetről. Különlegessége a könyvnek, hogy az összes lábjegyzet szintén Leonard tollából származik, szóval nem írói, vagy fordítói hozzáadások. Érdekes módja volt a történetnek, hisz a lábjegyzetek a történet "rendes" részei is lehettek volna. Mégis, így, elválasztva olyan volt, mintha csak apró részei lennének a fiú életének, amik annyira nem fontosak, és nem akar rá figyelmet fordítani. De ha figyelmesebben olvassuk őket, akkor egy kis előrevetítő hatásuk is lehet, és megérthetjük, Leonardöt igazából nagyon bántják a dolgok, amik történtek vele, csak nem akarja bevallani.

A bejegyzés spoileres innentől.

Magyarul kiadja a Könyvmolyképző

Eleinte nehezen sikerült azonosulnom Leonarddel. Kicsit idegesítő volt, attól független, hogy megértettem, milyen nehéz neki. Az apja elhagyta, az anyja nem törődik vele, az összes boldogsága egy idősödő szomszédtól származik, akivel Humphrey Bogart filmeket néz. Ilyen helyzetben én is idegesítő és keserű lennék. Ám mikor elértem a fordulópontig, mikor kiderül, miért is akarja megölni Ashert, mindent megértettem. Kiskora óta cipeli az erőszak terhét, ami ellen nem tudott mit tenni, mert nagyobb volt a félelme. Imádom, hogy az író a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakról ír. Sokszor elsiklik felette az emberek tekintete, hiszen "az nem is férfi, aki nem akarja", vagy "hisz élvezte, máshogy nem lehetett volna". De az az igazság, hogy legalább annyi férfivel történik ilyen, mint nővel, csak ők talán még jobban szégyellik bevallani, pláne, ha homoszexuális erőszakról van szó. Akkor a legrosszabb (szerintem), ha szeretett embertől jön, aki egyik napról a másikra változik meg, mint ebben a könyvben is. Csoda, hogy Leonard ilyen sokáig kibírta, és ennek a ténynek a tudatában még elég normálisnak is mondható.

You're different. And I'm different too. Different is good. But different is hard. Believe me, I know.

Nem szerettem, hogy a hegedűs fiú nem hisz neki, és úgy lerázza. Úgy éreztem, neki értenie kellett volna, ha másnak nem is. Bár a kamaszkor valahogy úgy működik, hogy amint kicsit menő is vagy, dobni kell a nem menő barátaidat, vagy visszahúznak. Bármennyit is tiltakozik az ember, a kortársak nyomása nagy befolyással van az életünkre.

Érdekes történet volt a vallásos lányé. Dühös voltam Leonardre, hogy végül tényleg megcsókolta. Nem kell vallásosnak lenni, csak elfogadni a hitüket. A lány a férjének tartogatta, Leonard meg csak úgy elvette tőle ezt a dolgot. Meg kell hagyni, rendesen bűntudata is volt utána, de nekem ez nem elég. Érdekes kérdés ez is a könyvben: a depresszió, a lelki problémák indokok arra, hogy bunkó legyél másokkal? Vagy te is csak kifogásnak használod? Gonosz dolog volt az is, hogy ajándékoz adott neki, mielőtt meghalni készült. A lány valószínűleg összeomlott volna a ténytől, hogy az ő viselkedése is közrejátszhatott Leonard halálában.

Headline, 2013

A két kedvenc szereplőm Herr Silverman és Walt volt. Előbbi a támogatásáért, utóbbi csupán a jelenlétéért. Véleményem szerint ő tartotta a lelket Leonardben, mikor a legnagyobb szüksége volt rá, és segített neki nem megőrülni a sok hülyeség közben. A szülinapi éjszaka után is hozzá megy haza, ahol kiderül, hogy Walt egész este nem aludt, úgy aggódott a fiúért. Mindenkinek kellenek ilyen barátok. 
Herr Silverman volt lényegében az ember, aki miatt Leonard végül nem ölte meg magát, de szerintem egy kicsit mégis rontott a dolgokon azzal, hogy felhívta az anyukát, meg hogy hazavitte a fiút. Nem volt szimpatikus az élettársa, bár csak két oldalnyit szerepelt maximum. Mégis, jó tanárnak tűnik, akinek az óráira szívesen mennék (különösen tetszett, hogy a terembe menet mindenkivel kezet fog).

A jövőből írt leveleknek szerintem semmi értelme. Vagy csak nem vagyok elég elvont? Mindenesetre örülnék, ha Leonarddel olyan dolgok történnének, mint amiket leírt!

Összességében élveztem a könyvet, leszámítva a végét. A világ összes könyves vége közül a top 5 legbénább között van. Se füle, se farka, és tudom, hogy folytatás se lesz (hál istennek). Valami epicebbet, drámaibbat képzeltem el annál, mint hogy simán kisétál az ajtón. Akit ez nem zavar, olvassa el nyugodtan!

Értékelés: 5/4 A vége miatt, mert nagyon nem szeretem a végetlen könyveket
Film-faktor: 5/0 Szerintem elég uncsi film lenne ebből, és nem is vagyok rá nagyon kíváncsi. Ettől független lehet, hogy valaki felkapja majd (bár a Napos oldal elég rég készült).

Jojo Moyes: Me Before You (Mielőtt megismertelek)

Manapság engem nem könnyű lenyűgözni a romantikus történetekkel. Egyre több az egy kaptafára készülő regény, mintha ugyanaz a program írná őket, csak változik a főszereplő kinézete, a nevek, meg a probléma fő forrása. Ne értsetek félre, továbbra is ez az egyik kedvenc műfajom, de sokkal válogatósabb lettem. Ha egy könyv klisés, akkor annak adnia kell valami mást is, ami miatt a kezembe veszem és végigolvasom. Nem kell nagy dolognak lennie, elég egy érdekes mellékszereplő, jól megírt párbeszédek, vagy különleges alaphelyzet (bár roppant bosszantó tud lenni, ha a mellékszereplők érdekesebbek, mint a főszereplők). Így hát kicsit kétkedve vettem a kezembe Jojo Moyes nagy népszerűségnek örvendő Me Before You (magyarul: Mielőtt megismertelek) című regényét. Spoiler: imádtam!

Az életvidám, bohókás, színes ruhákba öltöző Lou Clark évek óta ugyanott dolgozik, míg nem váratlanul megszűnik a munkahelye, és kénytelen új állást találni. Kényelmes élete felborul, mikor a kerekesszékes Will Traynor gondozója lesz. A család jól fizet, a munkaórák elviselhetőek, ám Lou-nak igen nehéz alkalmazkodnia Willhez, aki, úgy tűnik, első látásra megutálta a lányt, bármiféle ok nélkül. Kritizálja az öltözködését, a hobbijait, vagyis azoknak hiányát, sőt, Lou barátját, Patricket se tartja a lányhoz illőnek. A végtelenül keserű és életunt férfi megnehezíti Lou mindennapjait, aki már a felmondás határán áll, mikor kiderül, húga helyett is neki kell támogatnia a családját. Ezzel egy időben Will tervei is világosak lesznek a lány számára. Vajon segít neki megvalósítani? Vagy esetleg ráveszi, hogy meggondolja magát? 

Ha egy édességhez akarom hasonlítani ezt a könyvet, akkor egy szelet csokitorta jut eszembe, aminek a legutolsó falatjába elrejtettek egy darab roppant csípős hagymát. Élvezed az összes morzsát, nem akarod, hogy vége legyen, mégis, az utolsó emléked róla az, hogy mennyire csípte a szemed, sőt, mintha egy-két könnycseppet is előcsalogatott volna. Mondjuk én nem szégyellem bevallani: végigzokogtam a könyvet. Ritkán tud ilyen erős érzelmeket kiváltani belőlem egy történet, azt hiszem, legutoljára egy karácsonyi novellán sírtam örömömben (meg anno nagyon durván az Alkonyaton, de az a sötét múltam része). Tehát eddig 1-0 a klisés könyv javára.

Carthapilus, 2012

Egy klisés könyvben általában papírmasé szereplőkkel dolgozik az író. Nincs személyiségük, nem váltanak ki belőled semmi érzelmet, ebben a könyvben viszont mindenkiről volt véleményem. Lou-t elég hamar megkedveltem, ellentétben a húgával. Treena szerintem nagyon önző, és csak a saját érdekét nézi. Nagyon idegesített, akárhányszor megjelent, vagy megszólalt, vagy a kisfia megjelent.  Csupán azért, mert ő a család esze, nem kéne ennyire elszállva lennie magától, sőt, szerintem Lou van olyan okos, mint ő, ha nem okosabb. Egy minimális szinten tudtam együtt érezni velük, de nagyrészt csak simán nem. Ugyanez vonatkozik egy kis mértékben Patrickre is. Megszállottja a fitnessnek, fejébe vette, hogy lefut egy különösen nagy állóképességet igénylő triatlont is, és Lou-val egy percet sem törődik. Így hát nem tudtam szimpatizálni vele a féltékenységi jelenetei közben. Érdekes volt látni, ahogy a kapcsolatuk alakul Lou-val. 

A film plakátja

A Traynor család összes tagját megismerjük előbb-utóbb. Karrierista anya, félrelépő apa, hisztis lány, és a mozgássérült Will. Mindenki segíteni szeretne a fiún, de egyikük se tudja, hogyan, és a legtöbben kicsit teherként is tekintenek rá. Will be is zárkózik, nem szeret időt tölteni velük, vagy akár csak szóba elegyedni. Amennyire fogyatékossága engedi, remeteként él, napi szinten csak ápolójával, Nathannel hajlandó kommunikálni, szülei közeledését minimális érdeklődéssel fogadja. Ezért nem is tudja, mit kezdjen, mikor Lou betoppan az életébe, a végtelen pozitívságával, szószátyárságával. Egy idő után mégis megenyhülni látszik, és egyfajta Eliza Doolitle-ként tekint rá, könyveket ajánl neki, filmeket nézet vele. Furcsa barátság kezd köztük kialakulni, ami nekem nagyon tetszett. Will és Lou végig sziporkázott, csipkelődtek. Bár imádtam a kötekedést, az talán még jobban tetszett, mikor Will végre beadta Lou-nak a derekát (pl. az első kirándulás, hajvágás). Ilyenkor látszott, hogy Will életébe kellett valaki, aki szimplán csak meghallgatta. Ahogy a történet halad előre, az is kiderül, Will mennyire csodálatos ember. Viszont egy idő után az ember akarva akaratlanul is elgondolkodik Will helyzetén. Folytatnánk-e az életet úgy, hogy semmire nem vagyunk képesek, amire a baleset előtt igen? Hogy sosem fogjuk a kezünkben tartani a gyermekünket, sosem fogunk táncolni, úszni, lovagolni, vagy csak segítség nélkül elruccanni valahova. Szerintem borzalmas tudat ez, és én nem is tudom, hogy kezelném.

/Spoiler, elolvasáshoz jelöljétek ki a szöveget/ Nem is tudom, Will családjának helyében én mit tennék. Durva dolog azt kérni, hogy engedjék el őt, hogy vegyenek részt az eutanáziában, viszont Will érvei elég erősek. A baleset előtt egy életerős, független, sikeres, a nők körében roppant népszerű férfi volt. Nagyon nehéz volt megbirkóznia azzal, hogy mindezt elvették tőle, és kénytelen más emberek segítségére hagyatkozni, és megértem azt is, hogy elege lett belőle. Szerintem azért is választotta ténylegesen az eutanáziát, mert egymásba szerettek Lou-val, és nem akarta őt arra kényszeríteni, hogy egész életét mellett kelljen leélnie. Nagyban lekorlátozta volna ez a lány életét. Szerintem viszont nem volt joga egyedül eldöntenie azt, hogy Lou mire vállalkozik, és mire nem. Bár az is igaz, hogy lehet, Lou később jött volna rá, mégsem erre vágyik, és akkor meg már késő lett volna, nem hagyhatta volna magára Willt. Körülbelül az ügyvéd megjelenése óta számítottam arra, hogy ez lesz a könyv vége, mégis reménykedtem, hogy nem. Viszont így egyáltalán nem lett hálivúdi a befejezés: 2-0 a kilsés könyvnek /Spoiler vége/

Lou maga volt a napsugár Will életében. Különösen szerettem benne, ahogy ügyetlenkedve próbált Will kedvére tenni. Néha a fejemet fogtam, hogy mibe keveredett, de mindig egyenesbe került. Nagyon sajnáltam, mikor kiderült, miért is él olyan kényelmes életet, miért fél a változástól. A könyv végére nagyon sokat fejlődött a személyisége, ha lehet, még szerethetőbb lett, és természetesen önálló, amiről mindig jó olvasni.

Az írónő

Sok értékelést olvastam erről a könyvről, és mindenki megemlíti, mennyire tetszett nekik az esküvős jelenet. Bevallom, először nem erre számítottam, de nagyon nagyon tetszett így is. Valóban jó rész, nagyon romantikus, végigmosolyogtam, és annyira aranyos, hogy nem igaz! Mindenki arra vágyik, hogy minimum egy ilyen jelenet legyen az ő életében is :) 

Különlegessége a könyvnek, hogy 1-1 fejezetet más szereplők mesélnek el, például Will édesanyja, vagy éppen Nathan. Érdekes volt megismerni a hozzátartozók gondolatait Will állapotáról. Sokkal könnyebb volt együtt érezni velük így. A másik kedvenc fejezetem Nathan szemszögéből volt. Vicces volt kívülről figyelni Willt és Lou-t :)

A könyv vége, mondanom sem kell, kitépte a szívem, aztán megtaposta, felgyújtotta, és lereszelte egy sajtreszelőn. Nem emlékszem, mikor sírtam utoljára ennyire könyvön. Talán az ilyen könyvek maradnak meg a leginkább, amik érzelmet váltanak ki az emberből. Egy biztos, sosem felejtem el :) Kommentben írjátok meg, nektek melyek azok a könyvek, amik örökre megmaradnak!

Értékelés: 5/5 A könyvnek folytatása is van, aminek utána néztem, és borzasztónak találom. Szerintem ez a könyv így jó, pont. Nem értem, miért kellett tovább csűrni (de, értem: pénz), és a fő történetszál elég nagy hülyeségnek tűnik. Remélem, sosem olvasom el.

Film-faktor: 5/5 Már nagyon várom a filmet! Azok között voltam, akik a film előzetese miatt olvasták el (és az előzetes nagyon sok mindent lelő!). Júniusban jön, főszerepben Emilia Clarke és Sam Claflin. Már az előzetesen elbőgtem magam, mikor elkezdődött az Ed Sheeran szám. Imádkozom, hogy könyvhű legyen, és ne rontsák el. A film trailere: 

Libba Bray: A látók

Libba Bray Gyönyörűség trilógiája egyike volt az első vörös pöttyös könyveknek, amit olvastam. Azóta is rendületlenül szeretem, sőt, egy újra olvasás is érik, mert kidolgozott, hátborzongató, és az unalmasabb részek is hozzátesznek a történethez akadályoztatás helyett. Így hát érthető, hogy nagyon vártam a Látók megjelenését, amire mégsem tudtam magam hosszú ideig rávenni. Mit ne mondjak, egyike vagyok azoknak, akiket néha eltántorít egy könyv hossza. És akkor mégis miért sikerült elolvasnom ezt a majdnem 700 oldalas könyvet két nap alatt? Olvassatok tovább!

Könyvelőzetes

Könyvmolyképző, 2014

A történet 1926-ban játszódik, New Yorkban. Evie O'Neill igazi flapper, nagyvilági lány. 17 éves kora ellenére előszeretettel szegi meg a szesztilalmat, kacérkodik idegen férfiakkal, jár tilosban, és fitogtatja különleges képességét, mígnem egyszer bajba kerül, és el kell hagynia ohiói otthonát, hogy nagybátyjához, Willhez vonuljon száműzetésbe, aki New Yorkban él. Ez persze a lányt koránt sem lombozza le annyira, mint szüleit, hisz kitárul előtte a világ. Régi barátnőjével, Mabellel, és újdonsült cinkostársával, Thetával együtt fedezik fel a New York-i éjszakát, és feszegetik a határaikat. Theta színésznő, aki sötét múlt elől menekül, és még ő maga sem tudja, mire képes. Memphis Campbell, a Csodatevő Memphis, a Gyógyító Memphis, csak túl akar élni édesanyja halálát feledve, miközben öccsére, Isaiah-ra vigyáz. Ámde a fiatal Isaiah egy idő után furcsa álmokról számol be, esténként transzba kerül, és mintha mások jövőjébe is belelátna. Ezzel egy időben furcsa sorozatgyilkos járja New York utcáit, aki úgy tűnik, szimbolikus gyilkosságokat hajt végre. Az ügy megoldásához Evie nagybátjának, Willnek a segítségét kérik, mert a természetfeletti történések szakértője. Vajon meg tudják akadályozni a Fenevad eljövetelét mielőtt elhalad a város fölött Salamon üstököse? Kiderül, mit titkol Theta? És egyáltalán, ki az a John Hobbes?

Libba Bray

Robosztus ez a könyv a maga 700 oldalával, de egy lappal sem több, mint kéne. Rengeteg témát sikerül lefednie az írónőnek, és tökéletesen visszaadja a korabeli élet hangulatát. Különösen tetszett, hogy betekinthetünk a korabeli fiatalok életébe is. Nem egy film készült már erről a stílusról, többen meg is írták könyvön, de ami a történet igazi erejét adja, az a természetfeletti szál. A történet összes főszereplőjének van valamilyen természetfeletti képessége (ne aggódjatok, ez nem spoiler), ami még több töprengeni valót ad az olvasóknak, hiszen nem tudni, hogy miért képesek erre, és meddig terjed a határuk. Több szereplő is megjelenik a könyvben, akik mintha tudnák, hogy kik ők, hogy honnan jöttek, és hogy mi lesz a sorsuk. Az egész történet régi jóslatokon és vallási fanatistákon alapszik és nagyon tetszett! Minden fejezet úgy végződött, hogy alig vártam a következőt, így történt, hogy két nap alatt sikerült kivégeznem a könyvet, mikor ebből egy felet itthon sem voltam. Hozzátenném, hogy nem vagyok horrorkedvelő fajta, mégis csak úgy faltam.

Aki ijedős, annak nem ajánlom, én konkrétan alig tudtam elaludni utána. A fejemben forgó film is elég gyomorforgató volt ahhoz, hogy inkább kikapcsoljam a vizualizálást a gyilkosságos részekhez. Szinte hallom én is a fejemben hogy "Komisz John, Komisz John, utána nem marad nyom...".

Libba Bray könyveiben az egyik dolog, amit a legjobban szeretek, az a szerelmi szál. Mivel szinte nincs! Bár néha mintha felmerülne egy szerelmi háromszög körvonala, de bízom benne, hogy nem. Az írónő remekül forgatja a szavakat, és kedveltet meg velünk olyan embereket, akiket az elején utáltunk, és én személy szerint nem tudom eldönteni, neki szurkolok-e, vagy a másik lehetséges befutónak. 

Így látom magam előtt Evie-t

Nagyon sok szereplő múltjáról megpendített dolgokat az írónő, és nem tudom, a második kötetben hányra találunk választ. Mikor megvettem a könyvet, azt hittem, egyrészes. Mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hogy megjelent már a második, azt hittem, ennyi lesz. Aztán nemrég megnéztem, és kiderült, hogy összesen NÉGY rész lesz, aminek én kifejezetten örülök, csak attól félek, hogy a végére túlságosan húzni fogja a történetet. 

Imádtam az egészet! Kicsit esetlen összehasonlítás, de én a Nagy Gatsbyn nem tudtam magam átküzdeni, és nagyon sajnáltam, mert imádtam a kort, amiben játszódik. Erre tökéletes orvosság ez a könyv, hiszen talán még korhűbb is számomra, mivel az én korosztályom, vagy legalábbis hozzám hasonló korban lévők a főszereplők. Akit érdekel a húszas évek Amerikája, nem riad meg a hosszú könyvektől, és pláne nem a borzongató jelenetektől, annak csak ajánlani tudom ezt a könyvet, mert nagyon jó. De ne csodálkozzatok, ha rögtön utána rá akarjátok vetni magatokat a következő részre, mert még így is rengeteg kérdés marad nyitottan. Ki is valójában Vak Bill? Mi az a Bölény terv? És ki a franc a cilinderes férfi?!

Értékelés: 5/5

Film faktor: 5/5 Hát nagyon remélem, hogy minimum egy sorozatot csinálnak belőle, mert nagyon jó. De a legjobb mozifilm lenne, természetesen mindegyik könyvről külön külön!

U.i.: Csak engem zavar, hogy nagyobb betűkkel írják rá az angol címet, mint a magyart? Így szinte nincs is értelme, hogy lefordítják. Írjátok meg kommentben a véleményeteket! És ha olvastátok ezt a könyvet, tudnátok nekem hangulatban hasonlót ajánlani?