Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock (Bocsáss meg, Leonard Peacock!)

Matthew Quick Napos oldal című regényét nagyon sokan ismerik. Remek film készült belőle, szuper színészekkel, ha jól emlékszem, még Oscar díjat is kapott. Sokkal kevésbé ismert ellenben a Forgive me, Leonard Peacock című regénye. Témában ugyan hasonló, de mégsem ugyanaz. Szerintem mindkettő nagyszerű könyv a maga műfajában. Lássuk hát, miért tetszett a Leonard Peacock!

Little, Brown Books for young readers,
2013

A történet egy napot ölel fel, Leonard tizennyolcadik születésnapját. Hanyag édesanyja elfeledkezik róla, másnak meg nem is említette. Mégis, Leonard úgy dönt, megajándékozza néhány kedves, vagy kevésbé kedves ismerősét, mielőtt saját magának adja élete legnagyobb ajándékát. Ezt a küldetést követhetjük végig, miközben rengeteg mindent megtudhatunk Leonard életéről.

Alapvetően nem szeretek spoileres értékeléseket írni, mert az embernek akarva-akaratlan megakad a szeme valamin. Mégsem tudok erről a könyvről a fő csavar nélkül beszélni. Aki olvasta már, az bátran folytassa a bejegyzést. Aki nem olvasta, annak annyit mondok, hogy érdemes elolvasni, de csak akkor, ha az igazságtalanság, és a nyomi befejezés nem zavar titeket. Ebben az esetben inkább keressetek mást.

Még a spoileres rész előtt szeretnék pár szót szólni a lábjegyzetről. Különlegessége a könyvnek, hogy az összes lábjegyzet szintén Leonard tollából származik, szóval nem írói, vagy fordítói hozzáadások. Érdekes módja volt a történetnek, hisz a lábjegyzetek a történet "rendes" részei is lehettek volna. Mégis, így, elválasztva olyan volt, mintha csak apró részei lennének a fiú életének, amik annyira nem fontosak, és nem akar rá figyelmet fordítani. De ha figyelmesebben olvassuk őket, akkor egy kis előrevetítő hatásuk is lehet, és megérthetjük, Leonardöt igazából nagyon bántják a dolgok, amik történtek vele, csak nem akarja bevallani.

A bejegyzés spoileres innentől.

Magyarul kiadja a Könyvmolyképző

Eleinte nehezen sikerült azonosulnom Leonarddel. Kicsit idegesítő volt, attól független, hogy megértettem, milyen nehéz neki. Az apja elhagyta, az anyja nem törődik vele, az összes boldogsága egy idősödő szomszédtól származik, akivel Humphrey Bogart filmeket néz. Ilyen helyzetben én is idegesítő és keserű lennék. Ám mikor elértem a fordulópontig, mikor kiderül, miért is akarja megölni Ashert, mindent megértettem. Kiskora óta cipeli az erőszak terhét, ami ellen nem tudott mit tenni, mert nagyobb volt a félelme. Imádom, hogy az író a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakról ír. Sokszor elsiklik felette az emberek tekintete, hiszen "az nem is férfi, aki nem akarja", vagy "hisz élvezte, máshogy nem lehetett volna". De az az igazság, hogy legalább annyi férfivel történik ilyen, mint nővel, csak ők talán még jobban szégyellik bevallani, pláne, ha homoszexuális erőszakról van szó. Akkor a legrosszabb (szerintem), ha szeretett embertől jön, aki egyik napról a másikra változik meg, mint ebben a könyvben is. Csoda, hogy Leonard ilyen sokáig kibírta, és ennek a ténynek a tudatában még elég normálisnak is mondható.

You're different. And I'm different too. Different is good. But different is hard. Believe me, I know.

Nem szerettem, hogy a hegedűs fiú nem hisz neki, és úgy lerázza. Úgy éreztem, neki értenie kellett volna, ha másnak nem is. Bár a kamaszkor valahogy úgy működik, hogy amint kicsit menő is vagy, dobni kell a nem menő barátaidat, vagy visszahúznak. Bármennyit is tiltakozik az ember, a kortársak nyomása nagy befolyással van az életünkre.

Érdekes történet volt a vallásos lányé. Dühös voltam Leonardre, hogy végül tényleg megcsókolta. Nem kell vallásosnak lenni, csak elfogadni a hitüket. A lány a férjének tartogatta, Leonard meg csak úgy elvette tőle ezt a dolgot. Meg kell hagyni, rendesen bűntudata is volt utána, de nekem ez nem elég. Érdekes kérdés ez is a könyvben: a depresszió, a lelki problémák indokok arra, hogy bunkó legyél másokkal? Vagy te is csak kifogásnak használod? Gonosz dolog volt az is, hogy ajándékoz adott neki, mielőtt meghalni készült. A lány valószínűleg összeomlott volna a ténytől, hogy az ő viselkedése is közrejátszhatott Leonard halálában.

Headline, 2013

A két kedvenc szereplőm Herr Silverman és Walt volt. Előbbi a támogatásáért, utóbbi csupán a jelenlétéért. Véleményem szerint ő tartotta a lelket Leonardben, mikor a legnagyobb szüksége volt rá, és segített neki nem megőrülni a sok hülyeség közben. A szülinapi éjszaka után is hozzá megy haza, ahol kiderül, hogy Walt egész este nem aludt, úgy aggódott a fiúért. Mindenkinek kellenek ilyen barátok. 
Herr Silverman volt lényegében az ember, aki miatt Leonard végül nem ölte meg magát, de szerintem egy kicsit mégis rontott a dolgokon azzal, hogy felhívta az anyukát, meg hogy hazavitte a fiút. Nem volt szimpatikus az élettársa, bár csak két oldalnyit szerepelt maximum. Mégis, jó tanárnak tűnik, akinek az óráira szívesen mennék (különösen tetszett, hogy a terembe menet mindenkivel kezet fog).

A jövőből írt leveleknek szerintem semmi értelme. Vagy csak nem vagyok elég elvont? Mindenesetre örülnék, ha Leonarddel olyan dolgok történnének, mint amiket leírt!

Összességében élveztem a könyvet, leszámítva a végét. A világ összes könyves vége közül a top 5 legbénább között van. Se füle, se farka, és tudom, hogy folytatás se lesz (hál istennek). Valami epicebbet, drámaibbat képzeltem el annál, mint hogy simán kisétál az ajtón. Akit ez nem zavar, olvassa el nyugodtan!

Értékelés: 5/4 A vége miatt, mert nagyon nem szeretem a végetlen könyveket
Film-faktor: 5/0 Szerintem elég uncsi film lenne ebből, és nem is vagyok rá nagyon kíváncsi. Ettől független lehet, hogy valaki felkapja majd (bár a Napos oldal elég rég készült).

Jojo Moyes: Me Before You (Mielőtt megismertelek)

Manapság engem nem könnyű lenyűgözni a romantikus történetekkel. Egyre több az egy kaptafára készülő regény, mintha ugyanaz a program írná őket, csak változik a főszereplő kinézete, a nevek, meg a probléma fő forrása. Ne értsetek félre, továbbra is ez az egyik kedvenc műfajom, de sokkal válogatósabb lettem. Ha egy könyv klisés, akkor annak adnia kell valami mást is, ami miatt a kezembe veszem és végigolvasom. Nem kell nagy dolognak lennie, elég egy érdekes mellékszereplő, jól megírt párbeszédek, vagy különleges alaphelyzet (bár roppant bosszantó tud lenni, ha a mellékszereplők érdekesebbek, mint a főszereplők). Így hát kicsit kétkedve vettem a kezembe Jojo Moyes nagy népszerűségnek örvendő Me Before You (magyarul: Mielőtt megismertelek) című regényét. Spoiler: imádtam!

Az életvidám, bohókás, színes ruhákba öltöző Lou Clark évek óta ugyanott dolgozik, míg nem váratlanul megszűnik a munkahelye, és kénytelen új állást találni. Kényelmes élete felborul, mikor a kerekesszékes Will Traynor gondozója lesz. A család jól fizet, a munkaórák elviselhetőek, ám Lou-nak igen nehéz alkalmazkodnia Willhez, aki, úgy tűnik, első látásra megutálta a lányt, bármiféle ok nélkül. Kritizálja az öltözködését, a hobbijait, vagyis azoknak hiányát, sőt, Lou barátját, Patricket se tartja a lányhoz illőnek. A végtelenül keserű és életunt férfi megnehezíti Lou mindennapjait, aki már a felmondás határán áll, mikor kiderül, húga helyett is neki kell támogatnia a családját. Ezzel egy időben Will tervei is világosak lesznek a lány számára. Vajon segít neki megvalósítani? Vagy esetleg ráveszi, hogy meggondolja magát? 

Ha egy édességhez akarom hasonlítani ezt a könyvet, akkor egy szelet csokitorta jut eszembe, aminek a legutolsó falatjába elrejtettek egy darab roppant csípős hagymát. Élvezed az összes morzsát, nem akarod, hogy vége legyen, mégis, az utolsó emléked róla az, hogy mennyire csípte a szemed, sőt, mintha egy-két könnycseppet is előcsalogatott volna. Mondjuk én nem szégyellem bevallani: végigzokogtam a könyvet. Ritkán tud ilyen erős érzelmeket kiváltani belőlem egy történet, azt hiszem, legutoljára egy karácsonyi novellán sírtam örömömben (meg anno nagyon durván az Alkonyaton, de az a sötét múltam része). Tehát eddig 1-0 a klisés könyv javára.

Carthapilus, 2012

Egy klisés könyvben általában papírmasé szereplőkkel dolgozik az író. Nincs személyiségük, nem váltanak ki belőled semmi érzelmet, ebben a könyvben viszont mindenkiről volt véleményem. Lou-t elég hamar megkedveltem, ellentétben a húgával. Treena szerintem nagyon önző, és csak a saját érdekét nézi. Nagyon idegesített, akárhányszor megjelent, vagy megszólalt, vagy a kisfia megjelent.  Csupán azért, mert ő a család esze, nem kéne ennyire elszállva lennie magától, sőt, szerintem Lou van olyan okos, mint ő, ha nem okosabb. Egy minimális szinten tudtam együtt érezni velük, de nagyrészt csak simán nem. Ugyanez vonatkozik egy kis mértékben Patrickre is. Megszállottja a fitnessnek, fejébe vette, hogy lefut egy különösen nagy állóképességet igénylő triatlont is, és Lou-val egy percet sem törődik. Így hát nem tudtam szimpatizálni vele a féltékenységi jelenetei közben. Érdekes volt látni, ahogy a kapcsolatuk alakul Lou-val. 

A film plakátja

A Traynor család összes tagját megismerjük előbb-utóbb. Karrierista anya, félrelépő apa, hisztis lány, és a mozgássérült Will. Mindenki segíteni szeretne a fiún, de egyikük se tudja, hogyan, és a legtöbben kicsit teherként is tekintenek rá. Will be is zárkózik, nem szeret időt tölteni velük, vagy akár csak szóba elegyedni. Amennyire fogyatékossága engedi, remeteként él, napi szinten csak ápolójával, Nathannel hajlandó kommunikálni, szülei közeledését minimális érdeklődéssel fogadja. Ezért nem is tudja, mit kezdjen, mikor Lou betoppan az életébe, a végtelen pozitívságával, szószátyárságával. Egy idő után mégis megenyhülni látszik, és egyfajta Eliza Doolitle-ként tekint rá, könyveket ajánl neki, filmeket nézet vele. Furcsa barátság kezd köztük kialakulni, ami nekem nagyon tetszett. Will és Lou végig sziporkázott, csipkelődtek. Bár imádtam a kötekedést, az talán még jobban tetszett, mikor Will végre beadta Lou-nak a derekát (pl. az első kirándulás, hajvágás). Ilyenkor látszott, hogy Will életébe kellett valaki, aki szimplán csak meghallgatta. Ahogy a történet halad előre, az is kiderül, Will mennyire csodálatos ember. Viszont egy idő után az ember akarva akaratlanul is elgondolkodik Will helyzetén. Folytatnánk-e az életet úgy, hogy semmire nem vagyunk képesek, amire a baleset előtt igen? Hogy sosem fogjuk a kezünkben tartani a gyermekünket, sosem fogunk táncolni, úszni, lovagolni, vagy csak segítség nélkül elruccanni valahova. Szerintem borzalmas tudat ez, és én nem is tudom, hogy kezelném.

/Spoiler, elolvasáshoz jelöljétek ki a szöveget/ Nem is tudom, Will családjának helyében én mit tennék. Durva dolog azt kérni, hogy engedjék el őt, hogy vegyenek részt az eutanáziában, viszont Will érvei elég erősek. A baleset előtt egy életerős, független, sikeres, a nők körében roppant népszerű férfi volt. Nagyon nehéz volt megbirkóznia azzal, hogy mindezt elvették tőle, és kénytelen más emberek segítségére hagyatkozni, és megértem azt is, hogy elege lett belőle. Szerintem azért is választotta ténylegesen az eutanáziát, mert egymásba szerettek Lou-val, és nem akarta őt arra kényszeríteni, hogy egész életét mellett kelljen leélnie. Nagyban lekorlátozta volna ez a lány életét. Szerintem viszont nem volt joga egyedül eldöntenie azt, hogy Lou mire vállalkozik, és mire nem. Bár az is igaz, hogy lehet, Lou később jött volna rá, mégsem erre vágyik, és akkor meg már késő lett volna, nem hagyhatta volna magára Willt. Körülbelül az ügyvéd megjelenése óta számítottam arra, hogy ez lesz a könyv vége, mégis reménykedtem, hogy nem. Viszont így egyáltalán nem lett hálivúdi a befejezés: 2-0 a kilsés könyvnek /Spoiler vége/

Lou maga volt a napsugár Will életében. Különösen szerettem benne, ahogy ügyetlenkedve próbált Will kedvére tenni. Néha a fejemet fogtam, hogy mibe keveredett, de mindig egyenesbe került. Nagyon sajnáltam, mikor kiderült, miért is él olyan kényelmes életet, miért fél a változástól. A könyv végére nagyon sokat fejlődött a személyisége, ha lehet, még szerethetőbb lett, és természetesen önálló, amiről mindig jó olvasni.

Az írónő

Sok értékelést olvastam erről a könyvről, és mindenki megemlíti, mennyire tetszett nekik az esküvős jelenet. Bevallom, először nem erre számítottam, de nagyon nagyon tetszett így is. Valóban jó rész, nagyon romantikus, végigmosolyogtam, és annyira aranyos, hogy nem igaz! Mindenki arra vágyik, hogy minimum egy ilyen jelenet legyen az ő életében is :) 

Különlegessége a könyvnek, hogy 1-1 fejezetet más szereplők mesélnek el, például Will édesanyja, vagy éppen Nathan. Érdekes volt megismerni a hozzátartozók gondolatait Will állapotáról. Sokkal könnyebb volt együtt érezni velük így. A másik kedvenc fejezetem Nathan szemszögéből volt. Vicces volt kívülről figyelni Willt és Lou-t :)

A könyv vége, mondanom sem kell, kitépte a szívem, aztán megtaposta, felgyújtotta, és lereszelte egy sajtreszelőn. Nem emlékszem, mikor sírtam utoljára ennyire könyvön. Talán az ilyen könyvek maradnak meg a leginkább, amik érzelmet váltanak ki az emberből. Egy biztos, sosem felejtem el :) Kommentben írjátok meg, nektek melyek azok a könyvek, amik örökre megmaradnak!

Értékelés: 5/5 A könyvnek folytatása is van, aminek utána néztem, és borzasztónak találom. Szerintem ez a könyv így jó, pont. Nem értem, miért kellett tovább csűrni (de, értem: pénz), és a fő történetszál elég nagy hülyeségnek tűnik. Remélem, sosem olvasom el.

Film-faktor: 5/5 Már nagyon várom a filmet! Azok között voltam, akik a film előzetese miatt olvasták el (és az előzetes nagyon sok mindent lelő!). Júniusban jön, főszerepben Emilia Clarke és Sam Claflin. Már az előzetesen elbőgtem magam, mikor elkezdődött az Ed Sheeran szám. Imádkozom, hogy könyvhű legyen, és ne rontsák el. A film trailere: 

"Love is the most common miracle"

John Green - David Levithan: Will Grayson, Will Grayson

Dutton Children's, papírkötés, 2010

A történet: Egy hideg este, Chicago legvalószínűtlenebb sarkában keresztezi egymást két tinédzserfiú élete - Will Graysoné és Will Graysoné. Mindkettejük új és váratlan utakon találják magukat, ahogy az életük összefonódik, romantikus vallomásokkal és a történelem legmesésebb musicaljének rendezésével. 

John Green és David Levithan regénye megnevettet, megrendít, és felnyitja a szemedet két fiú segítségével és humorával, akik millió rajongót szereztek maguknak.

 Az író a regényről beszél

Ha azt mondtam a Silver Liningsra hogy semmitmondó a fülszövege, akkor erre nem tudom mit mondjak. Igyekeztem pontosan fordítani, de ez angolul még rosszabb mint magyarul. Úgyhogy ne higgyetek neki, mert ezt mindenkinek olvasni kell!

A poszt megírása előtt azon gondolkodtam, hogy én bizony nem olvastam még LMBT (a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek összefoglaló neve) irodalmat, aztán rájöttem hogy dehogynem! Tavaly nyáron Jodi Picoult Gyere haza című műve hódította meg a szívem, idén pedig Chbosky POBW-je tetszett, és abban is volt ám homoszexualitás.

John Greentől már olvastam a TFIOS-t, amiből nemsokára film is lesz, szóval majd ha kijön, majd ha megnéztem akkor majd lesz belőle poszt, de addig örüljünk hogy forgatják, és reméljük a legjobbakat :)  David Levithan viszont új íróként debütált nálam, és nem is rosszul! Abstractelfnek olvastam a kritikáját az egyik könyvéről, és ez meg is hozta a kedvem, szóval tuti, hogy fogok önálló könyvet is olvasni tőle.

Tehát, adott nekünk két Will Grayson, akik egymást Other Will Graysonnak, vagyis o.w.g-nek hívják. Mivel egy idő után én is belekavarodnék, ezért a páratlan fejezetes Will Grayson lesz Will Grayson, és a másik pedig o.w.g. Mindkettejük élete megy, ahogy megy, mígnem egy este Will nem tud bemenni egy koncertre (mert elrontották a hamis személyijét), és összefut egy pornóboltban o.w.g-vel, akinek randija van. Ezután a szerencsés-szerencsétlen találkozás után mindkettejük élete megváltozik - ha nem is gyökerestül, de elég sok mindenben. Azt hiszem, a könyvről a továbbiakban nem tudok spoiler nélkül nyilatkozni, szóval mindenki fontolja meg, tudni akarja-e a végkimenetelt.

The Text Publishing Company, papírkötés, 2010

Kezdeném Tinyval, mert Tiny nélkül nem lehet elmenni szó nélkül :) A könyv nagy részét ő vitte el a hátán, miatta töprengett Will és o.w.g. is olyan dolgokon, amik a könyv lényegét adták. A barátság, a szerelem, a boldogság, a törődés, a család, minden Tinyhoz vezethető vissza és tőle indul tovább. Ugyan csak mellékszereplő, én nagyon megszerettem. Bár a könyv vége fele kicsit utáltam, de aztán, miután Will kifakad neki, és közli hogy szereti: semmit nem tett, amivel kiérdemelte volna, mégis ő lett a kedvencem. Tetszett az elhivatottsága, hogy mennyire akar valamit adni a világnak, amivel többek leszünk, hogy nyíltan meleg és egyáltalán nem szégyelli. Nagyon megesett rajta a szívem, mikor arról beszélt, hogy nagydarab, és hogy emiatt sokan csúfolták, és hogy bár magabiztosnak tűnik, ezen még se tud túllépni. Fontos, hogy legyenek olyan könyvek, ahol nem mindenki vékony, és magas, és tökéletes, hanem vannak hibáik. Akár teltebb, akár a foga nem egyenes, vagy sebhelyek vannak rajta, egy könyv mindig hitelesebb, ha a szereplők is esendők, és normális embernek néznek ki, nem földönkívülinek.

Jane és Will kapcsolata eleinte furcsa volt nekem. Nagyon nem tetszett, hogy hirtelen Willnek bejött Jane, mikor előtte oldalakat szenvedett azon, hogy mi legyen - aztán rájöttem hogy ez a szerelem. Mikor nem tudod, hogy mi, de valami nagyon vonz a másikban, és eleinte próbálsz tiltakozni, mert nem, mert maradj csöndbe és ne törődj semmivel, de nem tudsz ellene harcolni, mert ki kell nyitni a dobozt, és megnézni hogy döglött e a macska. Aztán rájössz, hogy nem az, és a maradj csöndbe és ne törődj semmivel se mindig működik, ellenben ha azzal vagy, akit szeretsz, az mindent megváltoztat. Téged is, és őt is. 

O.w.g. fejezetei először nem tetszettek, mert nekem túl elvont volt, nem tetszett a forma, hogy nem kezdte nagybetűvel a mondatokat, a párbeszédek, aztán egy idő után hozzászoktam, és megkedveltem, és sajnáltam, és vele együtt gondolkodtam. De azt nem tudom neki megbocsátani, amit Tinyval tett. Viszont tudom, hogy neki is rossz volt, úgyhogy így igazságos. Nagyon tetszett viszont, hogy ő a könyv közben ismerte el, hogy meleg, hogy a fiúkhoz vonzódik. Volt pár olyan

David Levithan & John Green

mondata, ami miatt meg kellett állnom elgondolkodni. O.w.g. párszor feszegette, hogy ezt nem ő kérte, nem tud az ellen mit csinálni, hogy fiúkkal akar csókolózni, és egyáltalán nem tetszik neki, de nem tud mit csinálni. Tiny sokat segít neki, hogy felvállalja és elfogadja magát, mert Ő így teljes ember, és aki ezt nem fogadja el, az kapja be. Hiteles is volt, meg nem is, hogy nem túl sok embert viselt meg a melegsége, de az édesanyja reakciója nagyon szimpatikus volt.

Majdnem elfelejtettem Maurát. Amit tett, az számomra érthetetlen, és felfoghatatlan, és nem hinném hogy azért, mert nem figyeltem. Egyszerűen nem értem, valaki, aki a barátomnak mondja magát, hogy csinálhat valamit, ami engem ennyire megbánt. Azt hiszem, o.w.g. helyében én megbocsátanék neki, de soha többé nem állnék vele szóba. Tetszett, mikor Tiny kiosztotta, és imádtam, hogy megmondta neki, hogy "úgy látszik, ha tönkre akarod tenni mások életét, csak jobbá teszed - viszont nélküled lesz jobb nekik".

Az egyik kedvenc részem az volt, mikor Tiny musicaljében a Willel közös barátságukról volt szó. Mert lehet, hogy úgy tűnt, Tinyt nem igazán érdekli Will, ő volt a legjobb barátja, akire mindig számíthatott, akinek olyan természetes volt, hogy Tiny meleg, mint az, hogy a barátja. Aki nem ítélte el, de ha kellett, hajnali fél ötkor felkelt miatta, pedig még azt se tudta, mire van szüksége.És már Sarah Dessen is megmondta, hogy legjobb barát nélkül az élet csúf, szörnyű hely, amit Tiny és Will be is bizonyít. 

A szerkezet tetszett is meg nem is, egyrészt mindig a legjobb résznél vágták el :P Másrészt értem én, hogy meg kellett különböztetni a két Will fejezeteit, de nem igazán tetszett o.w.g. odahánytnak tűnt stílusa. Viszont érdekes volt, hogy bár ugyanaz a nevük mégis annyira más a véleményük az életről, és olyan más sorsot szánt nekik a sors. John írta a páratlan fejezeteket, David a párosakat.

Idézeteket most nem hoztam, mert nem tudtam választani :( Mind annyira nagyon jó, és magyarul nem jönne át. Szóval aki kíváncsi, itt megnézheti azokat is amiket én válogattam, meg úgy általában a molyosakat :)

Értékelés

Összességében: 10/8

Film-faktor: 10/5 John G. összes könyvének eladták a megfilmesítési jogait, kivéve ennek. Talán okkal :)

"Every cloud has a silver lining"

Matthew Quick: The Silver Linings Playbook (Napos oldal)

Sarah Chrichton Books, puha, 2010

A történet: Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná a gyógyulást elősegítendő. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti!
A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor végtelenül szívszorongató és szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.

Szerintem kijelenthetjük, hogy ennél semmitmondóbb fülszöveget ritkán lehet látni :D Persze a lényeget összefoglalja, de mégis...

A történet nem arról szól, hogy Tiffany folyton a nyakában liheg, nem is arról, hogy Kenny G hangjától Pat a falra mászik.

Ez a könyv arról szól, hogyan találjuk meg magunkat, hogyan legyünk jobb emberek. Hogyan lépjünk túl egy-egy olyan eseményen, ami annyira szörnyű, hogy az agyunk megtagadja a felidézését. 

Hogy milyen jó is, ha van egy barátunk, még akkor is, ha az elején nem is akarjuk. Hogy milyen olyan apa mellett felnőni, akinek a hangulatát az zavarja, hogy a kedvenc focicsapata nyert-e. Hogy milyen, mikor később döbbensz rá arra, mennyire szerencsés is voltál.

She looks sad. She looks angry. She looks different from everyone else I know—she cannot put on that happy face others wear when they know they are being watched. She doesn’t put on a face for me, which makes me trust her somehow.

Könyvmolyképző Kiadó, puha, 2013

Szomorúnak tűnik. És mérgesnek. Különbözik mindenkitől, akit ismerek - nem tudja magára ölteni a boldogság álarcát, amit mindenki visel ha tudják, hogy figyelik őket. Előttem nem tettet semmit, ami miatt valamiért megbízom benne.

Pat nem adja fel, és keresi mindennek a jó oldalát. Keményen dolgozik azért, hogy megfeleljen volt feleségének, Nikkinek, csak épp arra nem döbben rá, hogy akiért ennyit kell változni, az talán meg sem érdemli...

Az élet totálisan kiszámithatatlan és elbaszott és esetleges, amíg nem találsz valakit, aki által értelmet nyer.

Tiffany barátsága rengeteget segít Patnek, még ha az elején nem is érzi ezt. Soha nem hagyja magára, próbálja ráébreszteni, hogy Nikkiért nem éri meg ez a sok erőfeszítés, és bár néha kicsit esetlenül (karácsony este, táncbemutató), de mindig a legjobbat akarja Patnek, és ettől lesz a legjobb barát, akit csak kívánni lehet. Mindketten sérültek, mindketten szeretetre vágynak, és egymásban megtalálhatják a gyógyulást.

Nekem ez a regény nem arról szólt, hogy hogy épül fel egy kicsit zizis, agresszív, problémás férfi.
Sokkal inkább arról, hogy az életben mennyi szép dolog van, és hogy mindig látni kell azt a napos oldalt. Örülni kell minden apróságnak, még ha csak arról is van szó, hogy apukánk hozzánk szólt, mert nyert az Eagles. Sosem szabad feladni a reményt, és mindig, mindig látni kell a napos oldalt.

Sokan panaszkodtak arról, hogy túl sok volt a foci a könyvben. Hát, nekem nem tűnt fel. Az első meccs kicsit unalmas volt, de utána megszoktam, és én is szurkoltam a Sasoknak, sőt az angol szakszavak sem okoztak problémát, mert angolórán tanultunk az amerikai fociról is, és így legalább tuti meg tudok nézni egy Super Bowl-t anélkül, hogy szótáraznom kéne :)
Ki kell emelnem, hogy nagyon tetszett, hogy a fejezetcímek egy-egy kiragadott részletek magából a fejezetekből.

Német kiadás, Kindler Verlag, 2013

Örömmel láttam, hogy Pat egy csomó olyan könyvet olvasott, amit én is tervezek, és az ajánlása még jobban felkeltette az érdeklődésem :) Bár a legtöbb poént lelőtte, azért még tuti kézbe fogom venni a Nagy Gatsbyt éppúgy, mint az Üvegburát.

Ki kell térnem a könyv végére is, ami számomra kicsit elhamarkodott, és nagyon heppiendes volt - bár egy könyvtől, aminek ez a címe, nem is vártam mást :) Hál' Isten nem az lett a vége, amitől végig tartottam, hanem Patre tényleg rátalál a boldogság, és nézheti a saját filmjének happy endjét, amiért olyan sokat küzdött, dolgozott, és amit annyira várt. Mert ha valaki megérdemli ezt, akkor az ő :)

A nyelvezete kicsit fancybb, mint egy sima könyvnek, voltak benne szavak, amiket meg kellett néznem, de annyira tetszettek, és az egész könyvnek a nyelvezete annyira szép, hogy elnézem :) Ettől függetlenül bárki nyugodtan kezdjen bele, mert nem olyan vészes :)

Értékelés

Összességében: 10/9

Film-faktor: 2012-ben jött ki a film belőle, 1 Oscar-díjat nyert is, IMDB szerint 10/7,9. Ma megnéztem, nemsokára hozom a kritikát :)


Pat könyvlistája

•  F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
• Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
• Nathaniel Hawthrone: A skarlát betű
• Sylvia Plath: Az üvegbura
• Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai
• J. D. Salinger: Zabhegyező

A köpeny, a béka, és becsületes fiú esete

 Alex Flinn: Cloaked

HarperCollins, keménykötés, 2011

A történet: Nem vagyok egy hős típus. Sőt, semmilyen típus nem vagyok. Csak egy szegény srác, aki suli után South Beach-en javít cipőket, hogy segítsen az édesanyjának. De egy kis varázslat megváltoztatott mindent.
 
Minden az átokkal kezdődött. És a béka-rablással. És egy szexi hercegnővel, aki engem kért meg, hogy mentőakciót indítsak.

Nem volt tündér keresztanya, vagy bármi ilyesmi. És bár szerelembe estem, az én kalandom egy tündérmeséhez se hasonlít, amiről valaha hallottam. Mire észbe kaptam egy csapat elvarázsolt hattyúval kémkedtem, egy Todd nevű rókával beszélgettem (igen, beszélgettem!), és két óriás majdnem megölt Keysben. Nem hiszel nekem? Én se hinnék. De hinni fogsz. Mert rájöttem, hogy minden igaz, abban a másodpercben mikor megkaptam a köpenyt.

Előzetes

Nem ez volt az első könyvem Flinntől, viszont ez volt az első, amit angolul olvastam. Jelentem, abszolút olvasható! Voltak benne zavaros mondatok, de ez betudható annak, hogy esténként olvastam, amikor nemhogy angolul de magyarul se tudok már :)

A történet lényegében az, ami a fülszövegben van. Johnny, a szegény fiú hiányolja a kalandot az életéből, ami egyszer csak betoppan, és akkor kénytelen elismerni, hogy varázslat létezik.

Ryan’s right. I’m not normal. No one else would think of shoes at a time like this.

Ryannek igaza van. Nem vagyok normális. Senki más nem gondolna cipőkre egy ilyen helyzetben.

Nagyon tetszett, hogy Johnnynak és Megnek szinte minden alkalomra van egy-egy cipős idézete, ami mindig passzol. Kreatív ötlet volt, és ezzel még jobban kifejezte Flinn Johnny cipő iránti mániáját. Lányok, tegye fel a kezét aki nem örülne egy olyan fiúnak, aki nem azt mondja ha új cipőt veszel hogy "Jaj ne, már megint? Ez ugyanolyan mint a többi!", hanem veled lelkendezik! Na ugye?:D

HarperTeen, puhaborítás, 20112

Nagyon tetszett még Johnny kapcsolata Meggel.

We sit, silent, the comfortable way only good friends can sit.

Csak csendben ülünk, abban a kényelmes fajtában, amiben csak barátok tudnak.

A végkifejlet persze kiszámítható volt, az lett volna az érdekes, ha nem ez történik. A jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz meglakol, minden jóra fordul. Viszont ettől független kellemes volt olvasni, kikapcsolódást nyújtott. Nem vártam tőle sokat, pláne hogy egyszer már beletört a bicskám. 

She leans against me, head against my shoulders, and in that second, I know, against the lights and the bright and the heat and the gray, I really want to kiss her.

Nekem dől, a fejét a vállamra hajtja, és abban a pillanatban tudom, a fények, a csillogás, a meleg és a szürkeség ellenére, hogy meg akarom csókolni.

Egy nyári-őszi-téli-tavaszi, nyomott délutánra tökéletes limonádé, még talán a mese motívum miatt egy kis tanulság is levonható belőle, de senki ne várjon hatalmas katarzist :)

Értékelés:

Összességében: 10/7

Film-faktor: 10/8 El tudom képzelni mozivásznon, a floridai helyszínekkel meg lehetne egész látványosra csinálni. Persze csak akkor, ha nem olyan szinten dolgozzák fel, mint a Beastlyt...

SPOILER!

Itt vannak azok a történetek, amiket Alex Flinn felhasznált ehhez a könyvhöz.

• A manók és a cipőkészítő (The elves and the shoemaker)
• A békakirály (The frog prince)
• A hat hattyú (The six swans)
• Az aranymadár (The golden bird)
• A bátor szabó (The valiant tailor)
• A saláta (The salad)
• A halász és a felesége (The fisherman and his wife)