Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock (Bocsáss meg, Leonard Peacock!)

Matthew Quick Napos oldal című regényét nagyon sokan ismerik. Remek film készült belőle, szuper színészekkel, ha jól emlékszem, még Oscar díjat is kapott. Sokkal kevésbé ismert ellenben a Forgive me, Leonard Peacock című regénye. Témában ugyan hasonló, de mégsem ugyanaz. Szerintem mindkettő nagyszerű könyv a maga műfajában. Lássuk hát, miért tetszett a Leonard Peacock!

Little, Brown Books for young readers,
2013

A történet egy napot ölel fel, Leonard tizennyolcadik születésnapját. Hanyag édesanyja elfeledkezik róla, másnak meg nem is említette. Mégis, Leonard úgy dönt, megajándékozza néhány kedves, vagy kevésbé kedves ismerősét, mielőtt saját magának adja élete legnagyobb ajándékát. Ezt a küldetést követhetjük végig, miközben rengeteg mindent megtudhatunk Leonard életéről.

Alapvetően nem szeretek spoileres értékeléseket írni, mert az embernek akarva-akaratlan megakad a szeme valamin. Mégsem tudok erről a könyvről a fő csavar nélkül beszélni. Aki olvasta már, az bátran folytassa a bejegyzést. Aki nem olvasta, annak annyit mondok, hogy érdemes elolvasni, de csak akkor, ha az igazságtalanság, és a nyomi befejezés nem zavar titeket. Ebben az esetben inkább keressetek mást.

Még a spoileres rész előtt szeretnék pár szót szólni a lábjegyzetről. Különlegessége a könyvnek, hogy az összes lábjegyzet szintén Leonard tollából származik, szóval nem írói, vagy fordítói hozzáadások. Érdekes módja volt a történetnek, hisz a lábjegyzetek a történet "rendes" részei is lehettek volna. Mégis, így, elválasztva olyan volt, mintha csak apró részei lennének a fiú életének, amik annyira nem fontosak, és nem akar rá figyelmet fordítani. De ha figyelmesebben olvassuk őket, akkor egy kis előrevetítő hatásuk is lehet, és megérthetjük, Leonardöt igazából nagyon bántják a dolgok, amik történtek vele, csak nem akarja bevallani.

A bejegyzés spoileres innentől.

Magyarul kiadja a Könyvmolyképző

Eleinte nehezen sikerült azonosulnom Leonarddel. Kicsit idegesítő volt, attól független, hogy megértettem, milyen nehéz neki. Az apja elhagyta, az anyja nem törődik vele, az összes boldogsága egy idősödő szomszédtól származik, akivel Humphrey Bogart filmeket néz. Ilyen helyzetben én is idegesítő és keserű lennék. Ám mikor elértem a fordulópontig, mikor kiderül, miért is akarja megölni Ashert, mindent megértettem. Kiskora óta cipeli az erőszak terhét, ami ellen nem tudott mit tenni, mert nagyobb volt a félelme. Imádom, hogy az író a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakról ír. Sokszor elsiklik felette az emberek tekintete, hiszen "az nem is férfi, aki nem akarja", vagy "hisz élvezte, máshogy nem lehetett volna". De az az igazság, hogy legalább annyi férfivel történik ilyen, mint nővel, csak ők talán még jobban szégyellik bevallani, pláne, ha homoszexuális erőszakról van szó. Akkor a legrosszabb (szerintem), ha szeretett embertől jön, aki egyik napról a másikra változik meg, mint ebben a könyvben is. Csoda, hogy Leonard ilyen sokáig kibírta, és ennek a ténynek a tudatában még elég normálisnak is mondható.

You're different. And I'm different too. Different is good. But different is hard. Believe me, I know.

Nem szerettem, hogy a hegedűs fiú nem hisz neki, és úgy lerázza. Úgy éreztem, neki értenie kellett volna, ha másnak nem is. Bár a kamaszkor valahogy úgy működik, hogy amint kicsit menő is vagy, dobni kell a nem menő barátaidat, vagy visszahúznak. Bármennyit is tiltakozik az ember, a kortársak nyomása nagy befolyással van az életünkre.

Érdekes történet volt a vallásos lányé. Dühös voltam Leonardre, hogy végül tényleg megcsókolta. Nem kell vallásosnak lenni, csak elfogadni a hitüket. A lány a férjének tartogatta, Leonard meg csak úgy elvette tőle ezt a dolgot. Meg kell hagyni, rendesen bűntudata is volt utána, de nekem ez nem elég. Érdekes kérdés ez is a könyvben: a depresszió, a lelki problémák indokok arra, hogy bunkó legyél másokkal? Vagy te is csak kifogásnak használod? Gonosz dolog volt az is, hogy ajándékoz adott neki, mielőtt meghalni készült. A lány valószínűleg összeomlott volna a ténytől, hogy az ő viselkedése is közrejátszhatott Leonard halálában.

Headline, 2013

A két kedvenc szereplőm Herr Silverman és Walt volt. Előbbi a támogatásáért, utóbbi csupán a jelenlétéért. Véleményem szerint ő tartotta a lelket Leonardben, mikor a legnagyobb szüksége volt rá, és segített neki nem megőrülni a sok hülyeség közben. A szülinapi éjszaka után is hozzá megy haza, ahol kiderül, hogy Walt egész este nem aludt, úgy aggódott a fiúért. Mindenkinek kellenek ilyen barátok. 
Herr Silverman volt lényegében az ember, aki miatt Leonard végül nem ölte meg magát, de szerintem egy kicsit mégis rontott a dolgokon azzal, hogy felhívta az anyukát, meg hogy hazavitte a fiút. Nem volt szimpatikus az élettársa, bár csak két oldalnyit szerepelt maximum. Mégis, jó tanárnak tűnik, akinek az óráira szívesen mennék (különösen tetszett, hogy a terembe menet mindenkivel kezet fog).

A jövőből írt leveleknek szerintem semmi értelme. Vagy csak nem vagyok elég elvont? Mindenesetre örülnék, ha Leonarddel olyan dolgok történnének, mint amiket leírt!

Összességében élveztem a könyvet, leszámítva a végét. A világ összes könyves vége közül a top 5 legbénább között van. Se füle, se farka, és tudom, hogy folytatás se lesz (hál istennek). Valami epicebbet, drámaibbat képzeltem el annál, mint hogy simán kisétál az ajtón. Akit ez nem zavar, olvassa el nyugodtan!

Értékelés: 5/4 A vége miatt, mert nagyon nem szeretem a végetlen könyveket
Film-faktor: 5/0 Szerintem elég uncsi film lenne ebből, és nem is vagyok rá nagyon kíváncsi. Ettől független lehet, hogy valaki felkapja majd (bár a Napos oldal elég rég készült).