Julie Anne Peters interjú

Sziasztok!:) Ez a júniusi Goodreads YA hírlevél interjúja. Nem olvastam még semmit Julie Anne Peterstől, de egész szimpatikusnak tűnik az interjú alapján, és amúgy is keresem a minőségi LGBT könyveket. Talán bepróbálkozom a Lies My Girlfriend Told Me-vel. Nem tudnék arról, hogy bármelyik könyvének el lennének adva a jogai magyar kiadóhoz, pedig elég sokat írt már. Mondjuk Magyarország meg az LGBT irodalom... Talán majd egyszer :) Addig is jó szórakozást!

Az írónő

Bár most nehéz elképzelni, de volt olyan idő, amikor lényegében nem voltak könyvek meleg tinédzserekről. Mire Julie Anne Peters megírta a Keeping You a Secretet (KYAS) már több könyve megjelent általános iskolás szerelmekről és veszekedésekről. Julie rengeteg üzenetet kapott az olvasóitól a könyv megjelenése előtt, akik egy olyan könyvre vágytak, amelyben magukra ismerhetnek. Azóta írt egy transznemű tinédzserről, aki saját identitását keresi (Luna), egy abuzív kapcsolatról (Rage: A Love Story), sőt, egy alternatív bál megszervezéséről is (It’s Our Prom).

A legutolsó könyve (Lies My Girlfriend Told Me [LMGTM]) árulásról szól, ami Alix barátnőjének, Swanee-nak halála után derül ki. A továbbiakban Julie még több információt oszt meg velünk, valamint mesél az írás folyamatáról, kedvenc könyveiről, és a queer YA irodalom változásáról is.

Danika at The Lesbrary: Egyike vagy azoknak az íróknak, akik népszerűvé tették a queer YA-t! Hogyan változott meg a műfaj mióta elkezdtél benne alkotni? Mik a kedvenc leszbikus YA könyved – különösen az újabbak közül?

Le se tudom betűzni, hogy úttörő, szóval én simán csak jó helyen voltam jó időben. A szerkesztőm és az ügynököm is erősködött, hogy írjak egy leszbikus szerelmes történetet. Azt hittem, hogy a halálba akarnak küldeni, hogy így vállaljam fel magam. Egy évembe telt, hogy leküzdjem a félelmemet, de amikor elkezdtem megírni a könyvet rájöttem, hogy ennél jobban rég szórakoztam. Minden érzelem igaznak és őszintének érződött. És a több száz (talán több ezer) levél alapján, amiket coming-outoló fiataloktól kaptam rájöttem, mennyire fontos volt, és fontos még most is a KYAS.

Julie, és partnere, Sherry

Mára túlléptünk magán a coming-outon – nem mintha nem ez lenne mindennek a gyökere. De az írók már egy queer mindennapjairól írnak – szerelemről, családról, és barátokról, és önmaguk kifejezéséről. A queer irodalom már fantasyban, science fictionben és sima romantikában is alkot. Mindenféle ember lehet már főszereplő, főgonosz, vagy mellékszereplő, akik bátorítanak, vagy épp ellenkezőleg.

Mivel már nyugdíjba vonultam (félig-meddig), főállásban irodalmat tanítok a ColoradoReading Corpsnál, és közel sincs annyi időm olvasni, amennyit szeretnék. Mikor hazaérek a suliból kómába esve nézem a Judy bírónőt.

Mégis van három emlékezetes könyv, amit idén olvastam: az Openly Straight Bill Konigsbergtől, az October Mourning: A Song for Matthew Shepard Lesléa Newmantől, és a Kiss the Morning Star Elissa Janine Hoole-tól.

Johnp: Sima YA könyvekkel kezdtél, aztán átváltottál érettebb témákra a szexualitásról és a nemi identitásról. Azon gondolkodtam, hogyan fogadta (vagy nem fogadta) el a kiadód ezt a változást?

A kiadóm sosem kérte, hogy szépítsek a stílusomon vagy a témáimon, és szerintem ez azért van, mert sosem írom le szó szerint a szex jeleneteket. Majd az olvasók megteszik ezt, ahogyan ők szeretnék. Kifejezetten nem szeretem a kettős mércét, amivel a férfiakat és a nőket mérik. Miért kell a lányoknak megállni a csókolózásnál, amikor a fiúknak mindent szabad? Szóval, ja, a karaktereimnek mindent szabad. Mégis, megpróbáltam ízléses és érzékeny maradni a fiatalabb olvasók kedvéért, és nem arra ösztönözni őket, hogy szexeljenek a körülményekre való tekintet nélkül.

Vincenzo: Honnan jött a LMGTM ötlete? Csalt már meg barátnőd?

Lies My Girlfriend Told Me (2014)

Ha lett volna olyan barátnőm, aki megcsal, seggbe rúgom (nagyon kemény, ugye?). Komolyan, ennél én többet érdemlek, és remélem, mindenkinek van akkora önbecsülése, hogy ne adja alább a kizárólagos szeretetnél, ami kijár nekik.

Nehéz megmondani, honnan jönnek az ötleteim. Sokszor évekbe telik kitalálni. Aztán egyszer csak fény gyúl a fejedben, és arra gondolsz: Már emlékszem, hogy melyik múltbeli esemény alapján fogom megírni ezt a könyvet.

A LMGTM esetében tele voltak a híradások fiatal atlétákkal, akik megmagyarázhatatlan módon hirtelen szívmegállásban meghaltak. A legelső oldalon kiderül, hogy a főszereplő egy sikeres atléta, aki kora reggelente futni jár. Ezen a napon összeesik, és meghal. Ez ösztönzi a barátait arra, hogy felgöngyölítsék az ügyet, beleértve a hazugságokat és titkokat, amiket nem mondott el nekik. Minden új könyvemmel ki akarok próbálni valami mást. Rejtélyt akartam írni, kiszámíthatatlan véggel. Vannak tanulságok az életről, a halálról, a veszteségről és az életben maradásról is.

Miss Panek: Az iowai kisváros, ahol tanítok, nagyon konzervatív. Nincsen szövetkezetünk, ami kiállna a homoszexuálisok mellett, de a dráma klub menedéket jelent néhányuknak. Az egyik diákom kivette a könyvtárból a Lunát a tanév nagy részére (amíg nem tudott venni magának egy saját példányt). Ötletem sincs, hányszor olvasta el a fiú. Idén többször is női ruhában jött be a dráma klub gyűléseire, és átöltözött, mielőtt hazament. Tudnál más könyvet is ajánlani az én nem hivatalos homoszexuális szövetkezetem könyvespolcára?

Luna (2006)

Az embereket mindig az Amercian Library Association’s Rainbow Readseihez irányítom. Ezek nagy gonddal kiválasztott könyvek, fülszöveggel együtt. Itt az oldal honlapja.

Mellesleg nagyon büszke vagyok erre a diákra, hogy nem hajlandó beilleszkedni, és a dráma klubos barátai kétségkívül megmentik az életét.

Charlien: Találtál bármit az előző könyveidben, amitől később jobb író lettél, és fejlődött a fogalmazási képességed?

Mindig azért dolgozom, hogy jobb legyek. Egy író sosem ülhet a babérjain, mert a babérok csak ideiglenesek, aztán felakasztjuk őket egy falra. Egy olvasóm kritikájában láttam meg valamit, ami valahogy úgy hangzott, hogy „nem találja el, milyenek is a tinédzsereket”. Aucs. Ezek után csak írtam a dialógusokat, ahogy jöttek, és igyekeztem képben maradni a popkultúrával. Nincs rosszabb, mint ha hiteltelenséggel vádolnak.

Clarissa: Melyik könyvet írtad legtovább, és miért?

Ez könnyű, Clarissa. A Between Mom and Jo-t tíz év után kezdtem el. Sok ideig akartam írni egy fiúról, akinek két édesanyja van, aztán elválnak, és a fiú úgy érzi, hogy választania kell kettejük közül. Az én szüleim is elváltak, és bár nem két anya nevelt fel, mégis tökéletesen ismerem ezt az érzést.

Between Mom and Jo (2007)

Azt akartam, hogy az olvasók együtt érezzenek Nickkel (a főszereplővel), hogy megtudják, milyen két anyával felnőni, hogy hogyan kommunikál velük Nick külön-külön, és mennyire más lesz az élete, mikor a családja szétválik. Minden hónapban írtam egy jelenetet: Nick mindkét anyával. Nick egy anyával. Nick a másikkal. A közepén egy szünet, ahol minden megváltozik. De olyan volt, mint egy puzzle, és nem tudtam kitalálni, hogyan rakjam össze a darabokat.

Aztán egy nap minden jelenetet kiraktam a nappalim padlójára, felálltam, és rájuk néztem. És csak néztem őket. „Ez az” gondoltam „Tudom már mi ez. Egy album Nick életéről.”

Amint erre rájöttem könnyű volt kronológiai sorrendbe, egy egészbe rendezni őket.

Sara Pickell: Még mindig emlékszem milyen volt, mikor először olvastam a KYAS-et. Amint leraktam egy határozott és erőteljes katarzis kerített hatalmába. Hogyan kezeled érzelmileg, hogy ilyenekről írsz? Sikerült eltávolodnod ezektől a témáktól, vagy épp ellenkezőleg, alámerülsz az érzésekben, amiket közvetíteni kívánsz?

Köszönöm ezt a kérdést, Sara. Fején találtad a szöget: teljes mértékben azonosulok a könyvvel és a szereplőivel érzelmileg, fizikailag, és spirituálisan is. Amint elkezdek írni, belecsöppenek a világukba, szinte alig alszom, egész este részleteket és dialógusvázlatokat írok. Egyszer a partnerem megkérdezte, hogy megnézem-e valaha hogy mit írok esténként, mert olvashatatlan. Mire én azt feleltem, nem számít, hogy el tudom e olvasni, mert ameddig leírom a gondolataimat nem fogom őket elfelejteni.

Ahogy befejezek 10 vagy 100 vázlatot és a kézirat egész elviselhetően néz ki megengedek magamnak egy lélegzetvételnyi szünetet. És amint kész a szerkesztés és a borítókészítés a kiadómnál lefekszem egy hosszú, hosszú szundira.

Lauren Diaz: Három könyvedet olvastam már, és azokat szerettem a legjobban, amiket teljes beleéléssel olvastam. Van bármi tanácsod arra, hogyan lehet túllépni azokon a kommenteken, amik kritizálják azt, amit imádsz csinálni?

A kritikát nehéz elfogadni, pláne akkor, ha nagyon sokat dolgoztál és a könyvedre gyermekedként tekintesz. De ha író akarsz lenni meg kell tanulnod kezelni a visszautasítást. Emlékszem, egyszer, mikor egy nagyon rossz véleményt olvastam egy könyvről az ügynököm azt mondta „Ne fújd fel, Julie. Valaki biztos belepisilt a müzlijébe.”

Mostanában nem olvasok olvasói véleményt, legyen az rossz vagy jó. Mindig csak a rosszakra figyelek, és ez nem túl egészséges.

Amanda Jay: Mi történik Daelynnel a By the Time You Read This I’ll Be Dead után? (Bár nem hinném, hogy válaszolsz erre a kérdésre, mert úgy tűnik, hogy az olvasóra bízod, hogy elképzelje).

By the Time You Read This, I'll Be Dead (2010)

Éppen hazafele repültem egy konferenciáról ahol a bullyingról tartottam előadást. Folyton csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha a halálba löknek ezek az emberek? Tudjuk, hogy ez elég gyakran megtörténik, rengeteg tanuló öli meg magát minden évben, mert nem tudják elviselni a napi zaklatást.

Ez a könyv saját magát írta meg. Egyik nap felébredtem, és a kész kéziratot találtam az asztalomon. A címe az volt, hogy By the Time You Read This I’ll Be Dead (Mire ezt olvasod, halott leszek). Szó szerint sírva fakadtam.

Nem mondhatom el, mi történik, mert én sem tudom. Ti döntitek el, Daelyn hogyan „teszi magát teljessé”.

Sharon: Mohó olvasó vagyok, több mint három könyvet olvasok ki hetente. Szeretnék író lenni, de úgy érzem, túl sokat olvastam már ahhoz, hogy eredeti ötletekkel álljak elő. Honnan szerzel ihletet, és hogy teszed a szereplőidet ennyire egyedivé?

Az ihletet a saját életemből merítem (ami a te esetedben abszolút eredeti és különleges), cikkekből, amiket olvasok, történetekből, amiket mesélnek nekem, és a képzeletemből. Szerintem a legtöbb író pont olyan könyvmoly, mint te, és ez így van jól. Az olvasásból tanulhatsz a legtöbbet az írásról: ha olyan könyveket és írókat keresel, akiket szeretsz, és megfogalmazod, hogy mi az a műveikben, ami megérint. Aztán csak belevágsz. Nem kell feltétlen eredetinek lenned, ha újszerűen szólítod meg az olvasókat.

Sarah Dowdy: Mi a kedvenc könyved? Milyen YA könyveket ajánlanál?

A mindenkori kedvenc könyvem mindig az, amit éppen utoljára olvastam és szerettem. Most Joanna Rakoff-tól olvasom a My Salinger Yeart. Nem igazán tudom meghatározni, milyen műfajú, de a fiatal énem nagyon élvezi.

A YA-t leszámítva a krimik a kedvenceim, meg a thrillerek (a nem túl erőszakos fajtából), a rendőrös könyvek, a komédiák, önéletrajzok, és a szereplő központú művek.

.

Szeretem a Joe Pickett könyveket C.J. Boxtól, a Dexter-sorozatot, Kent Haruf szívszorító történeteit, Michael Connelly Harry Bosch könyveit, és persze Janet Evanovich-ot.

"Love is the most common miracle"

John Green - David Levithan: Will Grayson, Will Grayson

Dutton Children's, papírkötés, 2010

A történet: Egy hideg este, Chicago legvalószínűtlenebb sarkában keresztezi egymást két tinédzserfiú élete - Will Graysoné és Will Graysoné. Mindkettejük új és váratlan utakon találják magukat, ahogy az életük összefonódik, romantikus vallomásokkal és a történelem legmesésebb musicaljének rendezésével. 

John Green és David Levithan regénye megnevettet, megrendít, és felnyitja a szemedet két fiú segítségével és humorával, akik millió rajongót szereztek maguknak.

 Az író a regényről beszél

Ha azt mondtam a Silver Liningsra hogy semmitmondó a fülszövege, akkor erre nem tudom mit mondjak. Igyekeztem pontosan fordítani, de ez angolul még rosszabb mint magyarul. Úgyhogy ne higgyetek neki, mert ezt mindenkinek olvasni kell!

A poszt megírása előtt azon gondolkodtam, hogy én bizony nem olvastam még LMBT (a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek összefoglaló neve) irodalmat, aztán rájöttem hogy dehogynem! Tavaly nyáron Jodi Picoult Gyere haza című műve hódította meg a szívem, idén pedig Chbosky POBW-je tetszett, és abban is volt ám homoszexualitás.

John Greentől már olvastam a TFIOS-t, amiből nemsokára film is lesz, szóval majd ha kijön, majd ha megnéztem akkor majd lesz belőle poszt, de addig örüljünk hogy forgatják, és reméljük a legjobbakat :)  David Levithan viszont új íróként debütált nálam, és nem is rosszul! Abstractelfnek olvastam a kritikáját az egyik könyvéről, és ez meg is hozta a kedvem, szóval tuti, hogy fogok önálló könyvet is olvasni tőle.

Tehát, adott nekünk két Will Grayson, akik egymást Other Will Graysonnak, vagyis o.w.g-nek hívják. Mivel egy idő után én is belekavarodnék, ezért a páratlan fejezetes Will Grayson lesz Will Grayson, és a másik pedig o.w.g. Mindkettejük élete megy, ahogy megy, mígnem egy este Will nem tud bemenni egy koncertre (mert elrontották a hamis személyijét), és összefut egy pornóboltban o.w.g-vel, akinek randija van. Ezután a szerencsés-szerencsétlen találkozás után mindkettejük élete megváltozik - ha nem is gyökerestül, de elég sok mindenben. Azt hiszem, a könyvről a továbbiakban nem tudok spoiler nélkül nyilatkozni, szóval mindenki fontolja meg, tudni akarja-e a végkimenetelt.

The Text Publishing Company, papírkötés, 2010

Kezdeném Tinyval, mert Tiny nélkül nem lehet elmenni szó nélkül :) A könyv nagy részét ő vitte el a hátán, miatta töprengett Will és o.w.g. is olyan dolgokon, amik a könyv lényegét adták. A barátság, a szerelem, a boldogság, a törődés, a család, minden Tinyhoz vezethető vissza és tőle indul tovább. Ugyan csak mellékszereplő, én nagyon megszerettem. Bár a könyv vége fele kicsit utáltam, de aztán, miután Will kifakad neki, és közli hogy szereti: semmit nem tett, amivel kiérdemelte volna, mégis ő lett a kedvencem. Tetszett az elhivatottsága, hogy mennyire akar valamit adni a világnak, amivel többek leszünk, hogy nyíltan meleg és egyáltalán nem szégyelli. Nagyon megesett rajta a szívem, mikor arról beszélt, hogy nagydarab, és hogy emiatt sokan csúfolták, és hogy bár magabiztosnak tűnik, ezen még se tud túllépni. Fontos, hogy legyenek olyan könyvek, ahol nem mindenki vékony, és magas, és tökéletes, hanem vannak hibáik. Akár teltebb, akár a foga nem egyenes, vagy sebhelyek vannak rajta, egy könyv mindig hitelesebb, ha a szereplők is esendők, és normális embernek néznek ki, nem földönkívülinek.

Jane és Will kapcsolata eleinte furcsa volt nekem. Nagyon nem tetszett, hogy hirtelen Willnek bejött Jane, mikor előtte oldalakat szenvedett azon, hogy mi legyen - aztán rájöttem hogy ez a szerelem. Mikor nem tudod, hogy mi, de valami nagyon vonz a másikban, és eleinte próbálsz tiltakozni, mert nem, mert maradj csöndbe és ne törődj semmivel, de nem tudsz ellene harcolni, mert ki kell nyitni a dobozt, és megnézni hogy döglött e a macska. Aztán rájössz, hogy nem az, és a maradj csöndbe és ne törődj semmivel se mindig működik, ellenben ha azzal vagy, akit szeretsz, az mindent megváltoztat. Téged is, és őt is. 

O.w.g. fejezetei először nem tetszettek, mert nekem túl elvont volt, nem tetszett a forma, hogy nem kezdte nagybetűvel a mondatokat, a párbeszédek, aztán egy idő után hozzászoktam, és megkedveltem, és sajnáltam, és vele együtt gondolkodtam. De azt nem tudom neki megbocsátani, amit Tinyval tett. Viszont tudom, hogy neki is rossz volt, úgyhogy így igazságos. Nagyon tetszett viszont, hogy ő a könyv közben ismerte el, hogy meleg, hogy a fiúkhoz vonzódik. Volt pár olyan

David Levithan & John Green

mondata, ami miatt meg kellett állnom elgondolkodni. O.w.g. párszor feszegette, hogy ezt nem ő kérte, nem tud az ellen mit csinálni, hogy fiúkkal akar csókolózni, és egyáltalán nem tetszik neki, de nem tud mit csinálni. Tiny sokat segít neki, hogy felvállalja és elfogadja magát, mert Ő így teljes ember, és aki ezt nem fogadja el, az kapja be. Hiteles is volt, meg nem is, hogy nem túl sok embert viselt meg a melegsége, de az édesanyja reakciója nagyon szimpatikus volt.

Majdnem elfelejtettem Maurát. Amit tett, az számomra érthetetlen, és felfoghatatlan, és nem hinném hogy azért, mert nem figyeltem. Egyszerűen nem értem, valaki, aki a barátomnak mondja magát, hogy csinálhat valamit, ami engem ennyire megbánt. Azt hiszem, o.w.g. helyében én megbocsátanék neki, de soha többé nem állnék vele szóba. Tetszett, mikor Tiny kiosztotta, és imádtam, hogy megmondta neki, hogy "úgy látszik, ha tönkre akarod tenni mások életét, csak jobbá teszed - viszont nélküled lesz jobb nekik".

Az egyik kedvenc részem az volt, mikor Tiny musicaljében a Willel közös barátságukról volt szó. Mert lehet, hogy úgy tűnt, Tinyt nem igazán érdekli Will, ő volt a legjobb barátja, akire mindig számíthatott, akinek olyan természetes volt, hogy Tiny meleg, mint az, hogy a barátja. Aki nem ítélte el, de ha kellett, hajnali fél ötkor felkelt miatta, pedig még azt se tudta, mire van szüksége.És már Sarah Dessen is megmondta, hogy legjobb barát nélkül az élet csúf, szörnyű hely, amit Tiny és Will be is bizonyít. 

A szerkezet tetszett is meg nem is, egyrészt mindig a legjobb résznél vágták el :P Másrészt értem én, hogy meg kellett különböztetni a két Will fejezeteit, de nem igazán tetszett o.w.g. odahánytnak tűnt stílusa. Viszont érdekes volt, hogy bár ugyanaz a nevük mégis annyira más a véleményük az életről, és olyan más sorsot szánt nekik a sors. John írta a páratlan fejezeteket, David a párosakat.

Idézeteket most nem hoztam, mert nem tudtam választani :( Mind annyira nagyon jó, és magyarul nem jönne át. Szóval aki kíváncsi, itt megnézheti azokat is amiket én válogattam, meg úgy általában a molyosakat :)

Értékelés

Összességében: 10/8

Film-faktor: 10/5 John G. összes könyvének eladták a megfilmesítési jogait, kivéve ennek. Talán okkal :)